A test a keresztény gondolkodásban sokszor egyfajta szégyellni való valósággá degradálódott, és erre a gondolkodásra a tökéletes test jelenleg uralkodó kultusza sincs jó hatással. Épp ezért döntöttünk úgy, hogy a Szemlélek Társalgó mostani évadának fókuszába a testet állítjuk.
Ma már egyre többet beszélünk arról, hogy a traumák nemcsak lelki szinten, hanem sejtszinten is elraktározódnak a testben. A pszichoterápia mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a test bevonása a gyógyulásba. A test mindent számontart című könyv szerzője, Bessel van der Kolk így indokolja ennek fontosságát: „Az érintés, a megnyugtatás legalapvetőbb eszköze a legtöbb terápiás eljárásból hiányzik, annak ellenére, hogy nem épülhetünk fel teljesen, ha nem érezzük biztonságban magunkat a bőrünkben.” A Szemlélek Társalgó legújabb adásában Petrovics Sándor kortárs táncművésszel, az egyetlen Magyarországon élő Ilan Lev-terapeautával beszélgettünk.
Sándor Izraelben tapasztalta meg a testnek egy másfajta közelítését. Az ott tanult Ilan Lev-módszer lényegét honlapján így fogalmazta meg: “A szorongás átadja helyét a kíváncsiságnak és az intuíciónak. Az ítéletmentesség állapotában, a szükségtelen önvédelmi mechanizmusokat feloldva – a válaszok lentről felfele és bentről kifele kezdenek érkezni. Így ébred fel a test ősi, alkalmazkodni képes, egészséges és gyermeki bölcsessége.”
„A körülöttünk lévő tér – mindegy, hogy az otthon, az iskola vagy a templom – tele van információval. Ez az információ bennünk állandóan anyaggá lényegül, valahogy újra és újra vagyunk teremtve. Teljesen eszköz nélküliként vagyunk jelen az Ilan Lev-módszerben. Megint csak az, amit a Biblia mond az Istenről, hogy Ő az, aki van (…) a Létezés bennem anyaggá válik, és ez az anyag egy másik Létezéssel találkozik, és megengedem neki, hogy legyen, hogy fellélegezzen, hogy az legyen, aki aznap lenni akar, és ennek van egy nagyon gyógyító hatása.
A tér tele van információval, és rajtam keresztül hat. Mint ahogy a Miatyánk is erről szól – nekem a legfontosabb sora: „amint a mennyben, úgy a földön is”.
Az sem véletlen, hogy az ember fel van egyenesedve: szimbolikus értelemben mi vagyunk azok, akik a föld porát, az anyagot, az anyagi világot, és az informális világot, az éterit összekötjük. Fent vannak az adóvevőink, lent vannak a talpaink, mi vagyunk az a generátor, ami folyamatosan lehozza a fentet, és valósággá teszi, a lentet meg felviszi és megszenteli. Az Ilan Lev valahol ebben a szférában mozog teljesen eszköztelenül, mégis hihetetlen gazdagsággal.
Valahogy belém ivódott a „sabbath” fontossága, a munkától való megállás – ez jóval többet jelent, mint hogy pihenek. Ez a görög gondolkodás: azért pihenek, hogy utána tudjak dolgozni. A zsidó gondolkodás: azért pihenek, hogy pihenjek, mert az Isten nem tud a térben részt venni. Az valahogy az embernek a tere, de az időben be tudunk lépni az időtlenséghez, és így az Istenhez is tudunk kapcsolódni.”
„A tánc megnyugvás, újrakezdés, újrateremtés, a furcsa, a szokatlan, az ünneplés. A foglalkozásaimat azért neveztem el 3i-nek, ez azt jelenti, hogy Izrael Inspired Improvizations (Izraelből származó inspirációk), mert fontossá vált, hogy a tánc nem egy óra, a valóságból kiszakított valami, hanem az, amiből a valóság származik, mint a Sabbath is, hogy a pihenésből származik majd maga az élet. A tánc az nem kevesebb, mint ennek a reprezentációja számomra.”
Az Ilan Lev egy teljes testes ringatás – nagyon fontos, hogy a kezelő nem doktor vagy fizioterapeuta.
“Amikor ringatok, nagyon sok élmény jön fel – volt olyan ismerős, aki elvesztette az édesanyját, és utána nem tudta látni az arcát, és ez őt zavarta. Az álmaiban gyakran megjelent az anyukája, de nem tudta felé fordítani a fejét. Ott, a kezelés alatt elkezdett tudni hátrafordulni, és meglátta az édesanyja arcát.
A Bibliával tudnék jönni, hogy engedjétek hozzám a gyerekeket, ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, akkor nem tudjátok meglátni az Isten országát. A tudomány csak felfedez olyan dolgokat, amik már léteznek. Mindig visszatérni ahhoz, hogy mik a gyökereink. Ahonnan jövünk, az a gyermeklét: ha magamnak megengedem, hogy gyermeki legyek, akkor a másiknak is megengedem a gyermekiséget.”
„Amit mi testnevelésnek nevezünk az nem visz minket közelebb ahhoz, hogy ki tudjam fejezni a szeretetemet, vagy be tudjam fogadni a szeretetet. Az a misszióm, hogy a családok a mozgás öröme által megtapasztalják, hogyan tudnak egymásnak adni, elfogadni. Nagyon szeretném, hogy a családok elkezdjék egymást ringatni.”
Aki a Szemlélek Társalgó adásait RSS-olvasóval szeretné követni, erre a Feedre tud feliratkozni.
