A Kölyök Placc nevű gyermek-istentiszteletek csapatának vezetőjét, a Re-Generáció Alapítvány gyerek- és ifjúságiprogram-szervezőjét a hitoktatás kihívásairól, a kötelező hittanról, és az élményalapú tanulás hatékonyságáról is kérdeztük.
– Most, hogy minden gyerek találkozik etikával vagy hittannal, akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, de sokan inkább aggódnak, hogy a kötelező jelleg elveszi a gyerekek kedvét, és az iskolai keretek nem alkalmasak a hit átadására. Te ezt hogyan látod?
– Teljesen másképp működik a hitre jutás egy gyermeknél, mint egy felnőttnél, illetve egészen más a helyzet, ha valaki hívő családban nevelkedik, mint ha felnőttként érzi úgy, hogy utat kellene váltania. Fontos, hogy ismerjük ezt a hátteret, és azt is figyelembe kell vennünk, hogy egy 4-8-12 éves gyermek mit tud befogadni – akár vasárnapi iskoláról, akár családi vagy iskolai keretekről van szó. A hagyományos hitoktatásban azt látom nehézségnek, hogy egyrészt nem feltétlenül az élet gondjaira adunk választ, mert már mások a kérdések – folyamatosan változnunk kell(ene). Nem kerülhetjük meg, hogy 2-3 évenként újraértelmezzük a gyerekeket érő hatásokat, a környezetüket, a baráti kapcsolataikat. A munkámban én is mindig letesztelem, „átgyúrom” a módszereket fiatalokkal, akik közelebb állnak a cél-korosztályhoz.
A másik alapvető kérdés, hogy oktatunk vagy megélünk valamit. Amint kötelező a mise, az istentisztelet, amint tantárgy a hit, akkor mindjárt nem olyan kívánatos – ma már nem úgy van, hogy tiszteljük a papot, a lelkészt és alig várjuk, hogy a lábához ülhessünk. A mai, gyakran gézengúz gyerekeket ez már nem varázsolja el, nem áhítoznak a hitre. Meg kell tehát találnunk az utat hozzájuk, hogy vágyat ébresszünk bennük a hit iránt.
Mi, felnőttek azt gondoljuk, hogy óriási a különbség a mese meg a bibliai történetek között. De egy gyerek számára Dávid és Góliát története nem feltétlenül jelent sokkal többet, mint a mese a legkisebb királyfiról, aki megküzd a sárkánnyal. Meg kell tapasztalniuk a Biblia, a Szentlélek erejét, amely választ és valódi segítséget ad a saját életük problémáihoz.
– Milyen eszközökkel tudjátok ezt elérni?
– Onnan indulok, hogy van egy üzenetem, amit egy bibliai, vagy más történeten keresztül feldolgozok, és ahonnan eljutok a gyerek saját problémáihoz, hogy ő úgy menjen haza, hogy választ, segítséget kapott a gondjára. De erre a negyvenöt perces óra nem igazán alkalmas keret. Mi a gyülekezetben az istentiszteletek alatt másfél órás foglalkozást tartunk a gyerekeknek. Kell ennyi idő, hogy élményszerűen, játékos formában tudják megtapasztalni azt, amit szeretnénk átadni. Használunk élménypedagógiai módszereket, de ehhez nem elég, hogy elmondunk egy történetet, és valami kreatív módon feldolgozzuk. Idő kell, hogy a gyerekek életéről szóljon az alkalom. Ha például a közös játékban egy feladat nehéz, túl nagy kihívásnak érzi, akkor beszélünk erről, hogy milyen érzései vannak: félelem, ‘csakazértis’, versengés vagy visszafordulás? Milyen érzéseim vannak egy ilyen helyzetben – aztán hol vannak a mindennapi életedben ilyen kihívások, a családodban, az iskolában? Az érzéssel foglalkozva kinyitunk egy ablakot, és ezen bejön sok-sok izgalmas történet, egy iskolai dolgozat, vagy kötélmászás, vagy más kihívás, kudarc, amikről lehet beszélgetni. Aztán jön egy bibliai történet, és az már más és több, mint a mese. Mózes, aki tiltakozik, nem akar, kifogásokat keres – és te ugyanilyen vagy, ugyanilyen érzéseket élsz át, de ahogy Mózes végül mégis hittel odament és megpróbálta, Isten pedig segített neki, úgy te is megpróbálhatod. Ezután a gyerekek azzal tudnak hazamenni, hogy ’ezt én is megpróbálom’!
– Milyen létszámmal dolgoztok?
– Nagyon különböző programjaink vannak, a létszám 15-200-ig változhat, és még szeretnénk tovább növelni. Vannak táboraink és egyéb rendezvényeink, mint a Kölyök Placc, ahová mindenkit várunk, felekezettől, hitbeli háttértől függetlenül. Ezek háromórás alkalmak, ami nem gyerekmegőrzés, nem játszóház, nem kézműveskedés, hanem jól felépített, dinamikus, zenés program. Az elején dicsőítéssel kezdünk, utána sok játék van, aztán az élményhez kötjük a tanítást, színdarabokkal, kis történetekkel – nem is feltétlenül bibliai történetekkel. Mostanában manók keverednek mindenféle kalamajkába, akik a Mesterhez, az alkotójukhoz mennek segítségért. Például egy kiközösítős-bullyingos helyzetet élnek át a manók, ami a gyerekek számára felismerhető, ismerős – aztán a történet nyomán igazságokat fogalmazunk meg, és döntések elé állítjuk a gyerekeket. Azonosulhat, érzékelheti, mi a nehezebb: kirekesztettnek vagy kirekesztőnek lenni? Esetleg mindkettőt tapasztalod? Akarsz-e ezen változtatni? Akarsz-e nem kirekesztő, vagy nem kirekesztett lenni? Végül körüljárunk, áldást adunk a gyerekekre, imádkozunk értük, és segítünk egyszerű imákkal, amiket ők is elmondhatnak.
– Milyen üzeneteket adtok át ilyenkor?
– Az utolsó alkalmunk témája az volt, hogy „értékes vagy”. Méghozzá nem azért, mert valamilyen versenyt megnyertél, mert ebben vagy abban ügyes vagy, hanem mert Isten ilyennek teremtett, ez az alaphelyzet, aztán meglátjuk, hogy mit hozol ki ezekből az alapértékekből. Minden gyerek kapott egy kis kártyát, amire felírhatta, hogy ő miért értékes. Elmondtuk, hogy nem írhatnak olyat, hogy „szépen szavalok” vagy „ügyesen hegedülök”. És valóban csodálatos dolgokat írtak: „mert Jézus szeret engem”, „mert kisfiú/kislány vagyok” – és sok visszajelzést kaptunk szülőktől, hogy a gyermekük ragyogva jött haza, kirakta a szobájába a kis kártyát, és hasonlók. Tehát
ezeken az alkalmakon eljutunk valahonnan valahová, és a gyerekek hazavisznek egy üzenetet: értékes vagyok/nem akarok kirekesztett/kirekesztő lenni,
de ehhez idő kell, ezt nehéz iskolai környezetben elérni.
– Milyen egy tábor?
– Az egyhetes tábor a kincsek kincse, amikor elkezdünk a hét elején dolgozni, és a végére hatalmas növekedést tapasztalunk. Most a júliusi táborunkban, ahol 160 gyerek vett részt, a „tudatos digitális felhasználó” kitüntetést lehetett megszerezni. Ez volt a lényeg: hozz tudatos döntéseket! Kezedbe veszed vagy nem? Mit nézel? Mikor kapcsolsz át? Beszéltünk arról, hogy mik a jelei a bajnak, miből látszik, ha már nincs rendjén, amit, ahogyan nézel/használsz. Most olvastam valahol, hogy világszerte sok gyermek lesz áldozata a TikTok-kihívásoknak, ez jön hozzánk is. De mi nem úgy „dolgozunk”, mint az olyan prevenciós előadás, ahol gyakorlatilag népszerűsítik a kábítószert, mert elmondják, hogy melyik hogyan hat, hol és mennyiért kapható… A mi célunk az, hogy belső indíttatásból döntsön a gyerek, mert tudja, mi a helyes, és akarja is azt választani. Most, itt a táborban közösen alakítottuk ki, hogy mik legyenek az arany-ezüst-bronz fokozatok a tudatos használatban. Onnan indultunk, hogy a bronz legyen napi 6 óra! Ez szinte egy munkaidő! Aztán vitáztunk, szavaztunk, és végül átlagolással abban állapodtunk meg, hogy az arany napi másfél óra, az ezüst kettő és fél, a bronz pedig 3 óra – a szabadidőben, tehát azon felül, amennyit a tanulás vagy az iskolai feladatok során használják. Ezután eldöntötték, hogy melyik fokozatot vállalják, és erről a fogadalmukról kaptak egy kis emlékeztető kártyát is. Megmutattuk azt az applikációt, amivel kontrollálhatják a képernyőidőt ők maguk. Persze lesz, amikor nem sikerül betartani, de újrakezdhetik minden nap, és abban maradtunk, hogy októberben, amikor ismét találkozunk, beszélgethetünk róla, hogyan működött ez az elhatározás.
– Mit javasolnál annak, aki tanórai keretek között szeretné az élő hitet átadni?
– Lehet iskolai keretek között is így dolgozni, élményt nyújtani, hogy szeressenek járni. Kicsi lépésekben, élményalapú játékkal, és üzenetközpontúan dolgoznék, és két alkalom között adnék valami „kihívást”. Például először becsüljék meg, aztán mérjék is le a napi képernyőidőt – aztán lehetne arról beszélgetni, hogy mennyire volt reális a saját érzékelésük. Tehát mindenképp élményalapú módszerekkel dolgoznék, nem a megszokott bibliai történetekkel, nem valamiféle gyerekteológiát adnék át.
– Megtapasztalásról beszéltél – szellemi tapasztalatot is lehet átadni a gyerekeknek? Az imádságba, az Istennel való személyes kapcsolatba mennyire lehet így, közösségben bevezetni a gyerekeket?
– A kis csoportnál a személyes kötődés segít, de nagy csapatban is működik az ima. A Kölyök Placc egy nagy gyermek-istentisztelet, és itt a közösség hatása erős: mindenki imádkozik körülöttem, akkor én is imádkozom; mindenki becsukja a szemét, és mondja az imádságot, akkor én is becsukom és én is mondom. Nagyon jelen tud lenni a Szent Szellem a gyerekek között. Náluk pillanat alatt ledől a fal, és elárad a tisztaság. Ha mondom, hogy például a kirekesztés nem helyes, akkor hirtelen rádöbben, és többet nem akar kirekesztő lenni. Nem kell sokat magyarázni. Ezért tudatosan igyekszem a saját hitemet is gyermekhitszinten tartani, ahol értem, és ahol a gyerekeknek is egyszerűen el tudom magyarázni. Van, amikor már látom a szemükön, hogy rendben, értik, nem kell tovább beszélnem róla – inkább már csinálni szeretnének valamit azzal, amit megértettek. Ebben a klímában könnyű velük imádkozni. Az is segít, hogy a vége felé már kérem, hogy csukja be mindenki a szemét, véletlenül se egymásra figyeljenek, és az utolsó fél perc már róla szól, saját magára tudja alkalmazni. A táborban volt olyan is, hogy az ima után egy kis körben 5-6 fiú összekapaszkodott, és egymásért imádkoztak! Nem mondta nekik senki, de
a gyerekek nagyon világosan érzékelik Isten kedves jelenlétét.
– Mennyire tudjátok követni azokat, akik megfordulnak nálatok?
– Nagyon változó, mert nagyon sokfelé hirdettük a legutóbbi rendezvényeinket. Tudatosan hívunk mindenfelől gyerekeket, mert sok kis gyülekezetnek nincsenek eszközei, lehetősége arra, hogy ilyen jellegű programokat szervezzenek, ilyen költséges jelmezeket, fényeket, zenéket, technikát bedobjanak. De nekünk fontos, hogy mai élményt adjon a programunk. Teológiai különbségek nemigen vannak azon a téren, hogy mit mond a Biblia egy gyereknek, ezért tényleg küldik is a gyülekezetek a gyerekeket. Legutóbb – ahogy a regisztrációnál láttam – 18 felekezetből érkeztek a gyerekek. De jönnek hívő háttér nélkül is, és bízunk benne, hogy legközelebb már hozzák a szomszédot, unokatesót, barátokat.
Küldünk kérdőívet a szülőknek az alkalmak után, kérjük a visszajelzéseket. Persze nem mindenki tölti ki, de sok felnőtt megdöbbenéssel írt: nem hitték volna, hogy ennyit lehet elérni pár óra alatt. Az egyik munkatársnőm például elhozta a két gyermekét, akiknek ez volt az első hittel kapcsolatos élménye. Azt mesélte, hogy az értékes vagy kártya azóta is kint van a gyerekeknél az ágy fölött és a szobájuk ajtaján, és kérték, hogy anya segítsen nekik imádkozni. Persze anya nemigen tud segíteni, ezért még hosszú út áll előttük, hogy gyülekezetet, közösséget találjanak.
– Van tehát folytatás…
– Igen, aki meghív valakit, az sokszor tovább is kíséri őt a saját közösségébe. Aztán sokan a világhálón találnak ránk, nekik igyekszünk lehetőségeket kínálni, személyes kapcsolattartót ajánlani, hogy valahova becsatlakozzanak, aszerint, hogy mire nyitott az illető. De itt még sok dolgunk van, ha lépést akarunk tartani a növekedéssel, mert óriási az érdeklődés.
– A szülők is részt vehetnek az alkalmakon?
– Nem, ez az istentisztelet kifejezetten csak a gyerekeké. Aki felnőtt ott van, az segítő, csapattag, önkéntes. A férjem viszont családgondozó lelkészként foglalkozik a szülőkkel. Nálunk „szülőmegőrző” van, a Deák téri Akváriumban a karzatról nézhetik a programot, vagy kávézhatnak, beszélgethetnek. István, a férjem sétálgat, megszólítja őket, beszélget velük, de most már tervezzük, hogy előadásokat is tartunk majd különböző témákban, mint digitális biztonság, vagy hasonló. Mert ha 3-3,5 órán keresztül a szülő „unatkozik”, akkor esetleg aggódik, legközelebb már el sem hozza a gyermekét. Néha kihívás az is, hogy a gyermeket leválasszuk a láthatatlan köldökzsinórról, amin túlzottan csüng.
Sokszor pedig épp a gyerekeken keresztül lehet elérni a családot – jó út ez a „valláskárosult” szülők felé, újra kinyithat szíveket. Kaptunk már apukától olyan visszajelzést, hogy ő sokszorosát kapta annak, amit a gyermeke. Ez amolyan „kívánt mellékhatás”, bár nem ez a cél. De írunk a szülőknek a rendezvény után, hogyan segíthet, hogyan kísérheti a gyermekét azon az úton, amin elindult. Mindig hívjuk őket a következő rendezvényre – tavasszal a táborba, a táborban az őszi Kölyök Placcra –, és szeretnénk a jövőben a szülőknek is írni időnként egy-egy bátorító cikket a honlapunkon. Apránként tudunk fejleszteni, mert mindezt a civil munka mellett csináljuk.
– Ez igen! És civilben mivel foglalkozol?
– Trénerként, projektvezetőként dolgozom, álláskeresőkkel is foglalkozom, tartok kompetencia tréninget, amely az állásban maradást segíti. Kommunikáció, asszertivitás – szóval a kapcsolatok karbantartása, tudatos ápolása, javítása, hiszen ott van a legtöbb problémánk gyökere, hogy nem működnek a kapcsolataink.
– A munkádban is beszélhetsz Istenről?
– Igen, bár világi projektekben dolgozom, de a tréningeken mindig az elején elmondom, hogy a férjem lelkész, akivel családgondozást végzünk, így aztán sokan megkeresnek a szünetben, akik szeretnének hittel kapcsolatos kérdéseket is feltenni. Nagyon nagy az éhség, a gyülekezetünkben is növekedést tapasztalunk az utóbbi években. Sok új tagunk tehetős vállalkozó, aki elérte, amit anyagilag lehetett, és keresi a többet, a magasabbat, a másik csoport az edzőteremből, meg különféle életmódközösségekből verbuválódik – van, aki azzal evangélizál, hogy a legjobb életmódváltás a megtérés. Olyan
nyitottságot, éhséget érzékelünk magunk körül, mint annak idején a rendszerváltás környékén
és bizakodva, reménységgel várjuk, mit készít még Isten!
