Szőnyi Szilárd
„A hatalom felelőssége nagyobb” – interjú Makláry Ákossal, a KÉSZ elnökével
Nemrég üdvözöltük, hogy a kormányközeli Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felszólalt az eldurvuló közbeszéd ellen, de észrevételeket is megfogalmaztunk a közleményükkel és a KÉSZ politikai szerepével kapcsolatban. Interjúnkban Makláry Ákos görögkatolikus lelkésszel, a szervezet elnökével beszéltük át állam és egyház kapcsolatát, különös tekintettel a széles körben, így a Szemléleken is vitatott kérdésekre.
„A Szentatya arra hívott minket, hogy szeressük egymást” – interjú Német...
Leó pápa a múlt héten úgynevezett rendkívüli konzisztóriumra hívta össze a katolikus egyház bíborosait, hogy több kérdésben kikérje a véleményüket. A másfél napos találkozón végül a szinodalitás és a misszió állt a középpontban, de a római kúria szerepe és a liturgia is napirendi tervek között szerepelt. Német László bíboros, Belgrád metropolita érseke első kézből számol be a Szemléleknek az eseményen szerzett tapasztalatairól.
Kormányközeli keresztények felszólalása a közbeszéd lezüllése ellen
A választási év elején minden korábbinál erősebb közleményben ítélte el a közbeszéd eldurvulását a Keresztény Értelmségiek Szövetsége. A kormányközeli szervezet kiállása üdvözlendő, még akkor is, ha valószínűleg – miként az eddigi példák előrevetítik – kevés foganatja lesz. De vajon melyik politikai erő felelőssége nagyobb ezen a téren?
A finanszírozástól a közéletig – Gyakran Ismételt Kérdések a Szemlélekről
Milyen értékeket képvisel, katolikus lap-e, milyen elvek jegyében foglalkozik a közélettel a Szemlélek? Összeállításunkban azokra a kérdésekre és felvetésekre válaszolunk, amelyeket gyakran feltesznek nekünk barátaink és kritikusaink egyaránt – a világnézeti alapoktól finanszírozásunk hátteréig.
Egy év alatt elolvasni a Bibliát: interjú Fábry Kornél püspökkel a...
Lehet-e, érdemes-e „egy szuszra” végigolvasni a Bibliát? Kell-e hozzá módszer, közösség, magyarázat – vagy elég, ha hagyjuk megszólítani magunkat? Fábry Kornél, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke egyéves bibliaolvasó zarándokútra hív, és személyes tapasztalatain keresztül beszél a Szentírás erejéről, nehézségeiről, valamint arról, hogy miért nincs még egy könyv, amely ennyire aktuális tudna lenni.
Mi köze a Szőlő utcai javítóintézetnek a Jó Pásztor Nővérek szerzetesrendjéhez?
Az elmúlt napokban ismét címlapokra került a Budapesti Javítóintézet botránya, és ezzel összefüggésben az intézményt létrehozó Jó Pásztor Nővérek Kongregációjának szerepe. Történelmi előzmények, a szerzetesrend előremutató elköteleződése a gyermek- és családvédelem mellett, valamint visszaélések a közösség intézményeiben, és a belőlük levonható tanulságok.
Egy hely, ahol méltósággal lehet meghalni
Sajátos helyzet, amikor az újságíró magánemberként szerez olyan élményeket, amilyenekre – legalábbis ilyen mélységben – máskülönben nemigen tehetne szert. Egy haláleset személyes tapasztalataiból táplálkozó beszámoló Budakesziről, a Polcz Alaine közreműködésével létrejött hospice-ból.
Mire tanítják a magyar egyházat más országok gyermekvédelmi jelentései?
A Gyerekasztal Munkacsoport múlt csütörtökön tartotta gyermekvédelmi konferenciáját a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A rendezvény a tavasszal létrejött testület második jelentősebb kezdeményezése volt A bizalommal visszaélve című tanulmánykötet júniusi megjelenése után. A tanácskozás előadói azt mutatták be, milyen eredménnyel zajlott a visszaélések feltárására létrejött külföldi szakértői bizottságok munkája.
Súlyos vád: a szegregáció okai az egyházi iskolák – itt a...
A nemzetiségi jogok biztoshelyettesének idei elvi állásfoglalása elmarasztalja az egyházakat, mondván, a hátrányos helyzetű, köztük roma gyerekek fokozódó iskolai szegregációjának legfőbb okai a felekezeti iskolák. Interjúnkban Barcsák Marianna, a Katolikus Pedagógiai Intézet igazgatója válaszol a megállapításra.
Szentesíthet-e nemtelen eszköz jó célt? A Tisza-appot letöltők kipécézéséről
Megszilárdult demokráciákban még az is nyilvános adat lehet, hogy XIV. Leó pápa korábban kire szavazott. Nálunk a kormánymédia szintet lépett azzal, hogy szégyenpadra ülteti a politikai ellenfél nem közszereplő támogatóit. De kinél szólaljunk fel, ha a politikusok úgy tapasztalják, a célt a legnemtelenebb eszközökkel érhetik el?






















