Szorul a hurok a pornó oldalak körül

Már egy nyolcéves is akadálytalanul hozzájuthat pornográf tartalmakhoz a világhálón – ennek akar véget vetni egy javaslat, amely nemrég került az Európa Tanács elé, és amely bezárással fenyeget bizonyos weboldalakat.

A pornográfia lélekromboló, mondja a volt CDU-s képviselő, Frank Heinrich, aki épp ezért szigorúbb ellenőrzéseket és nagyobb tudatosságot követel a pornófogyasztás hatásainak mérséklése érdekében. Heinrich az Európa Tanács Egyenlőségi Bizottságában nemcsak jelentést terjesztett be, hanem egy sor ajánlást is e témában. Mindkét előterjesztését elfogadták – mindössze két ellenszavazattal –, majd a Római Tanács főbizottsága előtt is teljes támogatást kapott. Németország legnagyobb ilyen oldalát is jó ideje próbálja letiltatni az ifjúságvédelem, de úgy tudni, hogy a portál üzemeltetői nem csak az életkor-ellenőrzés alól bújnak ki, de egyre több alternatív szervert is használnak, ami megnehezíti hatósági a fellépést ellenük.

A jelentés egyik fontos témaköre a pornó által közvetített kép a nőkről, illetve ennek hatásai a fiatalokra. Ezek a tartalmak ugyanis azt sugallják, mintha a nők jól éreznék magukat szexuális tárgyként. A UK Safer Internet Center kutatásából az derült ki, hogy a fiatal férfiak csupán egyötöde, de a fiatal nőknek is csak 40 százaléka van tudatában annak, hogy a pornó irreálisan mutatja be a szexualitást. Sok fiatal, különösen fiúk tekintik tananyagnak ezeket a filmeket, és ennek fatális következménye egyrészt a nők lealacsonyítása, másrészt a szexuális erőszak elfogadása. „Az erőszakos fantáziákat nem csak megvalósítják, de normalitásnak is tekintik” – mondja Heinrich.

A Max Planck Intézet kutatásai bizonyítják, hogy a pornográf tartalmak használata az agy struktúráját is megváltoztathatja, méghozzá úgy, hogy

az agy eltompul, egyre erősebb, egyre vadabb ingerek kellenek a kielégülés élményéhez.

Ugyanezt erősítette meg a berlini Charité Egyetemi Kórház egyik pszichológusa az Európa Tanács meghallgatásán.

Szakértők szerint a fiatalok számára, akiknek épp alakulóban van a személyisége, a szexualitása, különösen veszélyes ez a hatás. Kutatások bizonyítják, hogy minél korábban találkozik valaki a pornográfiával, annál nagyobb a valószínűsége, hogy később pedofil irányba fordul. A rendőrségi statisztikák tanúsága szerint a gyerekpornó mennyisége és terjedése jelentősen növekedett 2018 és 2020 között, és különösen aggasztó, hogy meredeken nő a fiatalkorú tettesek aránya, akik terjesztők, illetve maguk is készítenek kortársaik bántalmazásáról videókat. Más források szerint is sok a kiskorú nemcsak az áldozatok, de az elkövetők között is.

Az első kontaktus átlagosan 14 éves kor körül történik, de ez azt jelenti, hogy vannak, akik nyolcévesen találkoznak először a pornó világával. Gyakorlatilag amint hozzájutnak egy okostelefonhoz, nyitva előttük az út, és

bár sok gyereknek nem tetszik, amit lát vagy továbbít, de bizonyítani akarnak a kortársak előtt.

Ezért az Európa Tanács most jobb felvilágosítást követel, nemcsak a fiatalok, de a szülők számára is. Heinrich szerint ennek is úgy kellene szerepelnie a tantervben, mint a szexuális felvilágosításnak. Az ET javasolja a szűrők telepítését, és különböző olyan védőrendszerek alkalmazását, amelyek bizonyos szolgáltatások használatát letiltják.

További javaslat a pornóvideók feltöltőinek regisztrációs kötelezettsége, így a visszaéléseket egyszerűbb lenne felderíteni. Mivel a pornóipar gyakran a prostitúció előszobája, Heinrich szerint a szereplők szerződéseinek a kilépésre vonatkozó záradékot is tartalmazniuk kellene.

Az Európa Tanácstól függetlenül Düsseldorf közigazgatási bírósága tavaly decemberben úgy döntött, hogy a külföldi portálokat zároltathatják az ifjúságvédelmi hatóságok, ha azok nem tartják magukat az állammal kötött szerződéseikhez. A szolgáltatóknak kötelezniük kell a felhasználóikat, hogy igazolják az életkorukat. A tartományi médiafelügyelet már kezdeményezte az egyik oldal letiltását, de döntés még nincs.

Heinrich hangsúlyozza, hogy a teljes tiltás nem segítene, szerinte inkább felvilágosításra lenne szükség. Nem elég az sem, hogy csak korhatárt szabunk, hiszen sok felnőtt is keresi a védelmet a kéretlen tartalmak ellen. A Fehér Kereszt nevű tanácsadó szolgálat szakértője elmondta: „Sokan gondolják, hogy a pornográfia kritikája csak keresztény-erkölcsi okok alapján áll. Nyilván azon is. De nem ezért tartjuk olyan fontosnak ezt a témát a politika számára, hanem a fiatalokat érintő következményei miatt.” A szakértők hangsúlyozzák, hogy

a fiatalokat nem elég felvilágosítani, az lenne a fontos, hogy „médiaéretté” váljanak.

„Minden tiltást ki fognak játszani, ha a gyerekekben és fiatalokban nem alakul ki annak tudata, hogy mi tesz jót nekik.” Pozitív víziót, igaz és szép képet kell nekik mutatnunk a szerelemről, a szexualitásról, hogy megelőzzük a pornó fogyasztását.

FORRÁSpro-medienmagazin.de
Mindig szerettem volna a dolgok mögé látni, néha úgy érzem, sikerül is - különösen, amióta a Teremtő Lélek hangjára igyekszem fülelni. Amit pedig felfedezek, azt szívesen meg is osztom, akárcsak a kérdéseimet, amelyek minden meglelt válasz nyomán sokasodnak. Nagy öröm számomra közösségben felfedezni és együtt gyönyörködve szemlélni a Teremtőt műveiben.