Szentírással a hónunk alatt szeretünk egymásnak ugrani, mint jóságosan öntelt, vitéz keresztények. A felekezetek közti béke egyik feltétele mi magunk vagyunk, ezért most szeretettel közénk ugrok.
Az egymás felé szeretettel fordulás az Isten akaratának a teljes betöltése. Nem az a legnagyobb öröm, ha gyermekeink békességben elvannak egymással, örvendenek a nekik adott ajándékoknak, javaikat hálával megosztják?
Több száz évnyi fohász, ima, könyörgés, szeretni és hinni akarás, sóvárgás szövi át a templomokat és olyan könnyedén megítéljük más, hívő ember imaszándékát. Ha valaki teljes szívéből térdel az Oltáriszentség előtt, és hiszi, hogy abban Jézus Krisztus valóságosan jelen van, akkor mi a bajunk vele? Lehet, hogy szerintünk nem biblikus, szerintük meg az. De mindezek fölött lehet szeretet-teljes. Az irgalmas szeretet pedig nagyon is biblikus.
Krisztus valóságos teste minden keresztény hívő, aki követi Őt.
Aki nem hajlandó Jézus teljes tanítását elfogadni, abból kiragad bizonyos, neki tetsző részeket, az nehezen tud keresztényként működni.
Aki vádaskodik, ítélkezik módszeresen, előre eltervezetten és nem hajlandó a másik ember motivációit megérteni, megismerni – az már ki is mondja önmagáról a saját ítéletét. „Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet.” (Máté 12;36-37)
De mik lehetnek a felesleges szavak?
Minden szó, amit nem a szeretetért mondunk ki, nem szeretetből, felesleges. A maró gúny, a cinizmus, a háborgások, jajveszékelések, panaszáradat, pökhendiség, felfuvalkodottság és társaik – korunk elszabadult szellemei bejutottak mindenhova. Rendszeresen hallottam magukat kereszténynek tartókat a romákról „c” típusú emberként beszélni, „olyanokról”, nem is beszélve arról, hogy bizonyos politikai nézetekkel már biztosan nem is lehet valaki keresztény.
Minden keresztény elsősorban Krisztushoz tartozik. Utána jön a felekezetünk, nemzetünk, közösségünk, családunk, pártunk és nem fordítva.
A Krisztushoz tartozás, Krisztus testének építése akkor valósul meg, ha teszünk annak vérkeringéséért. Ehhez semmit nem lehet hozzátenni ítélkezéssel, vádaskodással, gúnnyal, cinizmussal, háborgással, reszketéssel. A szeretet nem épül abból és attól, aki nem cselekszi azt. Az ige cselekvés, Isten igéjének cselekvése a szeretet tetteit jelentik. Nem pusztán az arról való elmélkedést, hangzatos beszédet, feltűnő jótékonykodást, hanem az egyik embernek a másik emberre irányuló határozott szeretni és építeni akarását.
Ahogy Jézus Krisztus mondta a leprásnak, hogy „Akarom, tisztulj meg”, ezt kell akarjuk a másiktól nagyon határozottan és nagy szeretettel, semmit nem engedve a mércéből, ami a szeretet. Az a nyelvi lepra, ami most ott bűzölög a családok ünnepi asztalánál, amit fortélyosan áraszt a médiafelületek nagy százaléka világszinten, (ez nem csupán hazai ízvilág) – ez a legpusztítóbb dolog, ami velünk történhet. Isten a szavával teremtette a világot, szeretet által és mi halomra erőszakoljuk és öljük egymást a szavainkkal.
„Ha ugyanis a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket irányíthatjuk. Lám, a hajókat is, bármilyen nagyok, bármilyen erős szelek hajtják is őket, a kis kormány oda irányítja, ahova a kormányos akarja. Ugyanígy parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat magáénak. Nézd, milyen kicsi a tűz, és milyen nagy erdőt felgyújt! A nyelv is tűz, a gonoszság világa. A nyelv az a tagunk, amely egész testünket beszennyezi, lángba borítja változékony életünket, maga meg a pokoltól fogott tüzet.” (Jakab 3;3-6)
Megszomorodik bennem a Lélek, mikor azt látom, hogy egy keresztény abba fektet rengeteg energiát, hogy akármelyik felekezetről bebizonyítsa, hogy az hamis tanításokat hirdet.
Egyes irányzatok hatalmas erővel démonokat űznek, gyógyítanak, elhanyagolt életek formálódnak át a segítségükkel, mindezt Jézus nevében. Ha nyíltan vállalják, Őt hirdetik, akkor az egyetlen dolog, ami miatt ez egy másik, magát kereszténynek mondó embert zavarhat: az irigység.
„Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne vétkezzetek az igazság ellen azzal, hogy bölcsességetekkel kérkedtek. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar van és mindenféle gonosz tett. A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák.” (Jakab 13;18)
Kit érdekel, hogy egy pásztor mennyit keres? Hogy mekkora autója van és nyaralója? (Az irigyeket!) Amíg nem vezettünk annyi embert Krisztushoz, akkor hagyjuk békén! Kinek joga ezt megítélni? Nincs ránc nélküli gyülekezet, ahogyan a klérus sem az! Az vesse rájuk az első követ, aki bűntelen. És ha bűntelennek érzi magát valaki, azt csakis Krisztusban teheti, de ha Krisztusban van, akkor miért ragadna követ?
Maga Pál mondja egyértelműen a Filippi levélben: „Némelyek ugyan irigységből és versengésből, mások azonban jóakaratból hirdetik Krisztust. Ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelméért vagyok itt; azok meg versengésből, nem tiszta szándékkal hirdetik Krisztust, s azt hiszik, hogy lelki kínt okoznak bilincseimben. De mit számít ez? Csak Krisztust hirdessék bármi módon, akár hátsó gondolattal, akár őszinte szándékkal. Én örülök neki. Sőt, ezután is örülni fogok,” (Filippi 1;15-18)
Ki az, aki szerint a gyönyörű templomok csúnyák? Ki vetné el csak úgy sokezer ember kezének a munkáját, kis pénzét, tehetségét?
Ki az, akinek, ha a gyermeke épít legóból egy bármit, hogy Apa, ezt neked csináltam, akkor azt közönyösen elutasítja?
Akkor miért gondoljuk, hogy Istennek nem tetszenek a templomok, festmények, szobrok? Miért hisszük, hogy Isten olyan irgalmatlan, mint amilyenek mi vagyunk egymással? Hála Istennek, hogy irgalmas Istenünk van.
Micsoda gyönyörű gazdagságot adott a világnak a római katolikusság és igen, rengeteg kínt is. A helyezkedő, haszonleső emberek minden korokban ott voltak mindenhol, ahová csak bejutottak. Igen, most is ott vannak a klérusban, viszályt szítanak, megosztanak, vádolnak, kihasználnak. Okoznak-e sebeket? Igen. Aratja-e vetéseit a római katolikus egyház jelen korunkban? Igen, nagy kínok között. „Enyém a bosszúállás, majd én megfizetek” – mondja az Úr. A mi dolgunk ítélkezni?
Vajon valaki azt tudja mondani, hogy Teréz anya, Böjte Csaba, vagy a különböző rendházak gyümölcsei mit sem érnek? Tessék rákeresni az interneten, hány intézményt, árvaházat, idősotthont, ápoló és gondozó szolgálatot működtet világszerte a római katolikus egyház. Ne akadjunk már le folyton a középkori díszleteken, ne csak a szálkát vegyük észre. Ne az legyen az első, mit nem csinálnak és mit csináltak rosszul. Ha valaki úgy hiszi, jobban ismeri Krisztust, mint bármelyik pap, én elhiszem. De akkor ne őket dobálja, hanem segítse a híveket szabaddá lenni, hogy ne attól függjenek, hányféle kötöttségnek tudnak megfelelni.
Vajon csak egyik felekezet nyúlt máglyához a szakadáskor? Vagy az egyik bűnösebb-e mint a másik? Vajon nekünk kell ezt eldöntenünk? Vagy aki hiszi és vallja, hogy Jézus a Krisztus, aki testben jött el, meghalt és feltámadt, azt nem szeretnünk kell-e? Kik vagyunk mi, hogy elutasítjuk a testvérünket?
A feszület nem idegen isten, nem bálvány. A feszület egy emlékeztető, ami nagyon is jól van, hogy sok helyen látszódik! Engem mindig emlékeztet arra, hogy Jézus meghalt értünk és arra is, hogy a szeretetért meg kell feszülni. Áldozatot kíván!
A bálvány az, ha testvérünk hibáit és esendőségének hangoztatását előrébb tartjuk, mint erősségeit és az Isten szeretetét. „Legyetek irgalmasok, ahogyan mennyei atyátok is irgalmas!”
Vannak jócskán olyan szobrok, festmények, amikre rá se néznék még egyszer. De olyan Istent ismertem meg, aki a szív szándékát nézi, nem a termék minőségét. Lehet nagyon képmutatón is odaadni valami nagyon tökéletesnek látszót és lehet rágógumiból is Szűzanya szobrot csinálni. Lehet öltönyben, jó illattal, aranyórával és gyémántokkal harsányan hirdetni a Krisztust és lehet rongyokban térdelni egy Isten háta mögötti feszület előtt is. A bálvány a szívben épül, a többi az vagy ennek erősítése, vagy a szeretetünk odafordulásának egy kedves eszköze. Majd az Úr eldönti, neki mi kedves, mert Ő, és csakis Ő látja ezt jól, nem mi.
Sok-sok szentté avatott ember világít most is az utókornak és ha megnézzük az életüket, gondolataikat, azok sok-sok milliónyi ember életére vannak nagyon is pozitív hatással. Persze nézhetjük azt, hogy ki és mit csinált rosszul, de abból nem fogunk építeni szeretetet. Krisztus teste nem épül vádaskodásból, kevélységből, büszkeségből! Attól még metszést igényel, de azt bízzuk az Úrra, aki szemmel jól láthatóan ezt cselekszi is. Nincs olyan titok, ami napvilágra ne kerülne.
Ha meg akarjuk mondani valakinek, hogy mit nem csinál jól, akkor előbb mondjuk el, mi az, amit jól tesz.
Mindezt a gerendánk eltávolítása után. Honnan tudjuk, hogy gerenda van előttünk? Onnan, hogy a másikat nem is akarjuk szeretni. Pedig erre egyértelmű utasítást kaptunk! „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.”
„Voltak ott abban az időben néhányan, akik hírt adtak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval elegyítette. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: „Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? Nem! Sőt – mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt – mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el.” (Lukács 13;1-5)
Olyan sokféle módon tudjuk szeretni egymást. Ha akarjuk. Jakab levelét, bár közel 2000 éves, minden nap érdemes elolvasni legalább egyszer.
„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát. Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jakab 1; 19-22)
„Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim! Aki rágalmazza testvérét vagy aki megítéli testvérét, a törvényt rágalmazza és a törvényt ítéli el. Ha pedig elítéled a törvényt, nem vagy a törvény követője, hanem bírája. Egy törvényhozó és bíró van, az, aki megmenthet és elveszíthet. Te pedig ki vagy, hogy felebarátodat megítéled?” (Jakab 4;11)
A római katolikus testvéreknek meg el kell tudni fogadni, hogy az újkori gyülekezetek ugyan délután háromkor jöttek ki a szőlőbe, de az egy dénár nekik is ugyanúgy jár.
Főleg, hogy milyen öröm nézni, ahogyan serénykednek világszinten.
„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk.” (1János 4-12)
„Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.” (Róma 13;8)
