Mikor teázhatok végre egy földönkívülivel?

Valószínűleg soha, mégis úgy tűnik, boldogabbá teszi az emberiséget a hit, hogy ez egyszer lehetővé válik.

Mindig is izgatta az embert a csillagok világa, a titokzatos és elérhetetlen ismeretlenség. Amióta pedig tudjuk, milyen hatalmas a mindenség, vágyakozva keressük a bizonyítékot, hogy nem vagyunk egyedül benne.

Olvasom, hogy 50 évvel az első próbálkozás után ismét üzenetet küldünk a világűrbe, mégpedig azzal a reménnyel, hogy választ is kapunk. A NASA szakemberei szerint

nem kell ölbe tett kézzel várni, míg az idegenek belénk botlanak, integessünk nekik, hogy könnyebben észrevegyenek.

Persze nagy kérdés, hogy milyen módon kommunikálhatnánk egy igazi földönkívülivel.

A dolog kedves próbálkozásnak is tűnhetne, valami olyasminek, mint az épületek alapozásánál elhelyezett időkapszulák, de az üzenet küldésére hivatott létesítmény látványa engem mégis inkább megrémiszt.

Nem tudom, utánaszámolt-e már bárki, vajon mekkora lehet a valószínűsége annak, hogy az évmilliárdok óta táguló univerzumban, ahol a földi élet teljes időtartama is csak egy röpke percnek számít, épp ennek a percnek az emberi történelem másodperceire eső részében valahol másutt is épp van egy értelmes civilizáció, amely képes fogadni üzenetünket, majd visszaüzenni sok ezer fényévnyi távolságra?

Félreértés ne essék: szerintem is nagyon izgalmas kérdés, hogy van-e rajtunk kívül értelmes élet az univerzumban. Mégis az motoszkál bennem, valóban kell-e ekkora energiát, ennyi emberi és anyagi erőforrást szánnunk erre a kétes kimenetelű kíváncsiskodásra? Mert

mi van akkor, ha kiderül, hogy nem vagyunk egyedül?

Szolid becslések szerint a világmindenség csillagainak száma nagyságrendileg 10²² – valamivel kevesebb, mint amennyire a földi homokszemek számát becsülik. Ebből fakadóan, pusztán a valószínűségszámítás alapján is inkább az tűnik hihetetlennek, hogy ne lenne másik bolygó, ahol az élet kialakulásához alkalmas feltételek vannak. De ha vannak is – és feltételezzük, hogy azon a másik bolygón legalább ott tart az élet fejlődése, mint a Földön –, aligha tudnánk lakóival találkozni, mert ha valóban nem tudunk a fénynél gyorsabban közlekedni – eddig ugyebár csak a Millennium Falconnak sikerült –, akkor eleven lényeket képtelenség eljuttatni akárcsak a Naprendszeren kívülre. Ha komolyan vesszük a saját tudományunkat, semmilyen anyag nem jöhet a fénynél gyorsabban hozzánk sem. Tehát anyagi testtel rendelkező lények aligha utazhatnak olyan sebességgel, hogy élve ideérjenek. A közös délutáni teázásnak tehát egyelőre lőttek.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy semmilyen kifogásom nincsen a tudomány fejlődése ellen, de az az érzésem, hogy

egy másik bolygón való élet felfedezése nem visz bennünket közelebb olyan kérdések megválaszolásához, mint hogy honnan jövünk, hová tartunk, és mi az életünk értelme.

Márpedig ez legalább annyira foglalkoztatja az emberiséget, mint földönkívüli társaink megszólítása.

A válaszhoz fel kellene bátorodnunk annyira, hogy a tudomány szintjén is legalább számításba vegyük: lehetséges, hogy egy értelmes alkotó hívott létbe mindent, és akkor valószínűleg az egész világmindenség egy hatalmas üzenet, melyet először meg kellene értenünk, mielőtt megpróbáljuk átadni földönkívüli testvéreinknek is.

Amikor olyan feltételezésekről olvasok, hogy az emberi élet esetleg Földön kívüli eredetű lehet, akkor csak mosolyogni tudok, mert számomra, mint hívő ember számára nem kérdés, hogy Isten teremtette a mindenséget és az embert is, méghozzá úgy, hogy az anyagba isteni szikrát is helyezett. És természetesen “kinézem” Istenből, hogy ezt nem csak a Föld bolygón tette meg, s amikor itt lesz az ideje, összehozza a találkozásunkat is. A lényeg számomra az, hogy szereti, amit alkotott, ezért otthon érezhetem magam a végtelennek tűnő világmindenségben.