Titkok, tabuk, kísértések – nem kell, hogy megfojtsanak minket!

A léleknek nincs rosszabb annál, mint mikor hazugságot kell hordoznia. Vendégszerzőnk írása.

„Ekkor az Úr megkérdezte Káint: Hol van a testvéred, Ábel? Ő így válaszolt: Nem tudom; talán őrzője vagyok testvéremnek?” (Ter 4,9)

A bűnbeeséstől fogva nem idegenek az emberiség számára a titkok és a tabuk. Alapvetően határozzák meg a mindennapjainkat nem csak a jelen hazugságai, hanem a múlt lenyomatai is.

Sok tabunak lehetünk hálásak, hiszen – azoknak köszönhetően egy egészséges társadalomban-, magától értetődően nem fogyasztunk emberhúst, nem házasodunk vérrokonainkkal, csak hogy néhányat említsek.

De nem sokat kell visszasétálni az időben, hogy tabunak számítson a válás, a vallási hagyományok figyelmen kívül hagyása, a jog, hogy egy gyereknek igaza legyen a felnőttekkel szemben, a rangon aluli házasság. „Csak mert az úgy szokás.” vagy „Mert az nem szokás”.

Kisgyermekkorban természetes, hogy a saját és mások testét szemrevételezéssel, érintéssel ismerjük meg. De idővel ki kell alakulnia annak a tiszteletnek a saját és mások teste iránt, ami majd tabuvá emeli, hogy mások kénye-kedve szerint használjuk a testünket, vagy használja más. Vagy éppen mi használjuk másét.

A titkok viszont olyannyira váltak útitársunkká a földi életben, hogy ha szeretnénk, sem tudnánk nem észrevenni vagy érezni a jelenlétét.

Hogy is tehetnénk, ha befolyásolja a döntéseinket, emberi kapcsolatainkat, cinkos szövetségkötésekre kényszerít, bűntudatot vagy szégyent szül. Egyszerűen hatalma van felettünk. És minden titok hosszú távon újabb hazugságot szül, ami újabb titkok melegágya. Hiszen a hamis valóságérzet köpenyébe csak akkor burkolhatjuk magunkat, ha a szövevényes hálózatot fenntartjuk.

A gyerek kíváncsisága elől nincs menekvés. Ideig-óráig beszélhetünk a dolgainkról virágnyelven, foghatjuk a gólyára a kisbaba érkezését, vagy takargathatjuk, hogy a nagynéninek miért nincs gyereke, ha házas? És a szomszédlánynak miért van, ha nincs férje? Vagy miért más a bőrszíne az osztálytársnak, ha a családjában mindenki skandináv típusú, fehér bőrrel van megáldva? A papának minek kell pelenkát venni, ő vajon mire használja? A nagyit miért rakják a földbe, nem lesz ott nagyon sötét? Ha apu üzleti úton van karácsony óta, húsvétra azért hazaér?

Azt azért hamar megtapasztaljuk szülőként, hogy jobb – ha nem is könnyebb -, beszélni a korosztálynak megfelelő módon a gyereket érdeklő témákról. Nem újdonság, hogy az egészen kicsik is azonnal ráhangolódnak a környezetükre. Színjátékkal húzhatjuk az időt, de az elvesztegetett napok, hetek, hónapok és évek alatt egyre nő bennük a feszültség. Sokasodnak a kérdések, amikre, ha nem tőlünk kapnak választ, akkor kitalálnak maguknak egyet. Vagy mástól kapják meg, ami nem biztos, hogy a legmegfelelőbb, legvalóságosabb képet festi a helyzetről. A gyerekeinknek legyünk mi a leghitelesebb hírcsatorna!

Tapasztalatom, hogy elfogadóbbak a fájó igazsággal, mint a takargató hazugsággal szemben. „Miért nem alhatunk a mamánál hétvégén?” Ekkor előttem a döntés: Mondhatom, hogy a mama, tudod sokat dolgozik, hamar elfárad. Láttad is, hogy sokszor milyen feledékeny és este már a mesét sem tudja elolvasni. Vagy jön a neheze, amin szerencsére csak egyszer kell átesni és annál kevésbé kellemetlen, minél hamarabb megtörténik: tudod, hogy vannak emberek, akik, ha szomorúak és azt érzik, nincs, aki szereti őket, isznak bort. Erről már sokat beszéltünk, láttunk is már részeg embert a városban. Sajnos a mama néha magányosnak érzi magát. De nagyon szeret minket. Segítenünk kell neki, hogy érezze. Tudnia kell, hogy milyen fontos nekünk. És ennyi volt. Ezzel a beszélgetéssel könnyen megmagyarázhattam, hogy egy másik családi konfliktusunk is emiatt alakult ki. Titkainkból kettő kipipálva. Megkönnyebbülés mindannyiunknak. Ne felejtsük, hogy a féligazság az valójában még félhazugság.

Úgy látom, ha a gyerekeknek rálátásuk van az élet nehezebb felére, akkor kevésbé lesznek előítéletesek. Könnyen el tudják fogadni, hogy a fogyatékosság, a függőség, a meddőség és a készségek hiánya természetes dolog, ami elől nem kell elfutni, mert a szeretteink, kollégáink, iskolatársaink múltja és jelene hatással van ránk is. Mennyivel könnyebben fogadnánk el a mi hibáinkat, gyengeségeinket, ha elfogadnánk másét is. Nem éreznénk, hogy mindig jobbnak vagy többnek kell lennünk a másiknál MINDENBEN.

Stephen King írja, hogy „az emberi lélek nem lehet betegebb a titkainál”.

Nézzünk kicsit magunkba. Hány olyan titok kísértett bennünket gyerekként – akár tudtunk róla, akár nem -, aminek napvilágra kerülésével szabaddá válhattunk volna. Hányat árulhattunk volna el, hogy felszabadítsunk mást? Hány van most, ami velünk kel és velünk fekszik, ül az asztalunknál, szemünkből néz a párunkra, mosolyog a kollégákra a magunkra erőltetett hazug igazságainkból. Mit tehetnénk, hogy olyanná váljunk, akihez szívesen és bizalommal fordulhatnak a számára fontos emberek? Hogyan segítsük lelkük szabaddá válását úgy, hogy abba mi se rokkanjunk bele?

Mi az, amit még ma, amit most elkezdhetek? És miért nem teszem meg most azonnal?

Szőke-Tóka Nikolett