Számos felvetésre reagált, egyben személyes találkozóra is invitálja Gégény Istvánt a Veszprémi Főegyházmegye főpásztora.
Nyílt levél kellett ahhoz, hogy szóba álljon velünk Udvardy György érsek, de megérkezett szerkesztőségünkhöz válaszlevele, melyet − az érsekség kérésének eleget téve − teljes terjedelemben, változtatás és a leírtak kommentálása nélkül közlünk. Miután a főpásztor több általunk felvetett probléma kapcsán megírta a véleményét, személyes találkozó lehetőségét is felajánlotta lapigazgatónknak. Gégény István elfogadta a meghívást.
Azt azonban fontosnak látjuk jelezni, hogy az érsek levelének megérkezését követően olyan tartalmú és stílusú üzenetet kaptunk az érsekség egyik befolyásos munkatársától, ami visszaigazolni látszik a főegyházmegyében sokak által jelzett alapvető problémák létezését.
Szomorúan tapasztaltuk azt is, hogy az általunk megígért megjelentetés előtt néhány órával végül olyan kísérőszöveggel tette közzé a Veszprémi Főegyházmegye és a Magyar Kurír az érseki nyílt levelet, mely ellene megy annak az érseki levélben megfogalmazott, általunk is követendőnek tartott alapelvnek, mely szerint a kommunikációnak tisztelnie kell a másik személyét. Cikkünk végén közzétesszük lapigazgatónk levelét, melyben az érsekség megkeresésére még aznap reagáltunk.
***
„Kedves István!
Nehezen értelmezhető a nyílt levél műfaja. Önmagában is, az Egyházban is és személyesen számomra is. Nem is nagyon szoktam olvasni, írni pedig még sosem írtam. Most mégis megteszem. Nem feltétlenül azért, amit nyílt leveledben írtál, hanem temiattad.
Vannak az életben olyan kapcsolatok amelyek mindvégig megmaradnak, lényegileg határozzák meg két ember viszonyát. Ilyen a szülő-gyermek, a házastársi-, a baráti kapcsolat, de ilyen a tanár-diák kapcsolat is. Mindig nagyon nagy tisztelettel vagyok volt tanáraim iránt, és nagy felelősséget érzek volt diákjaim irányában, így irántad is. Rád gondolva sokszor jönnek elő emlékeimből azok az alkalmak, amikor a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen való oktatói munkám során – bár nem volt kötelező – néhány diáktársaddal együtt te is részt vettél az óráimon. Egy idő elteltével egyre többször kerestetek meg a szünetekben beszélgetést kezdeményezve. Később több esetben a Központi Szemináriumban is, ahol egy másik társaddal együtt beszéltetek lelkesen az Egyházról és benne a világiak szerepéről, a kommunikációról, az evangelizációról, a teológusok felelősségéről-szerepéről az egyházban, és az egzisztenciális lehetőségeikről. Bár egy idő után a fiatalos lelkesedés és radikalitás parttalanná, céltvesztetté tette ezeket a beszélgetéseket, mégis igen gyümölcsözőek voltak. Ezért igyekeztem egy kérdéssort összeállítani, amit a beszélgetéseink egy pontján átadtam nektek. Kértem, hogy mindegyikre néhány oldalban válaszoljatok. 2003. március 3-án írtam. Dokumentumaim között megtaláltam, emlékeztetőül hadd írjam le ide is:
1. A hit – hitrenevelés egzisztenciális alapja és elemei a mai társadalomban
2. Egyház – Társadalom – Kultúra
1. Az Egyház kommunkációjának tartalma a társadalom felé
2. Az Egyház kommunikációjának nyelvezete és eszközei
3. A fiatal teológusok-értelmiségiek helye és szerepe az egyházban
4. A mai Egyház értékei és hiányosságai – az Egyház fiataljainak tapasztalatai
5. Az életszentségre törekvés mai útjai – eszközei – nehézségei – lehetőségei
Ezt követően a beszélgetéseink megszűntek. Sajnáltam. Néhányszor még egy-egy rendezvényen összefutottunk, ahol beszéltél a terveidről, az írásról, a zenei szolgálatról. Időnként figyelemmel kísértem későbbi tevékenységedet: miről írsz, miről nem írsz, miről kellene írnod. Figyeltem megújulási próbálkozásaidat, útkeresésedet a társadalmi kapcsolataidban is.
Most nyílt levéllel kerestél meg engem.
Akarva, nem akarva beálltál abba a sorba, ahova nem kellett volna. Bár ez fáj, de nem ebből a fájdalomból beszélek, hanem a volt tanárod felelősségéből. Tudod – többször beszéltünk erről is – a kommunikáció lényege: azt kommunikálni, ami igaz; ami jó; amit fontos, hogy mások tudjanak; ami másokat valóban táplál. Vegyük sorra ezeket.
Ami igaz. Ha ránézek az írásodra – bár több példát is felhozhatnék – akkor éppen az általad említett esetet emelem ki ezzel kapcsolatban. Azt írod, hogy egy búcsújáróhelyért sokat tevő csoportot, közösséget távolítottam el. Ezzel szemben a tény az, hogy ez a csoport – szerződésben vállat kötelezettségének – a plébánia felé történő elszámolási kötelezettségének évek óta nem tett eleget. Majd miután felszólítottam őket erre, az általuk leadott beszámoló olyan eljárásbeli és gyakorlati szabálytalanságokra derített fényt, ami nem volt vállalható, ami nem tette lehetővé a további együttműködést. E tárgyalás tartalma – és a korábban leadott beszámoló anyaga – iktatva és jegyzőkönyvben dokumentálva van. Te is tudod, hogy az állítások dokumentált alátámasztása nagyon fontos. Ugyanis, ha valamiről kiderül, hogy nem igaz, akkor az felvetheti azt a gyanút, hogy talán a másik vagy a a többi állítás sem igaz, vagy a más témákkal kapcsolatos egyéb állítások sem azok. Erre vigyázni kell! Szándéktól, céloktól, körülményektől függően ezt lehet nevezni akár felületességnek, tájékozatlanságnak, pontatlanságnak, hazugságnak, rágalomnak és sok egyéb másnak.
Ami jó. Nézzük egy másik állításodat: többször kerestetek. Egy központi emailcímen egyszer kerestetek a következő – írásodban általad is megfogalmazott kritériumoknak sem megfelelő – kérdéseket feltéve, a keszthelyi papszentelést követően:
Tisztelt Érseki Hivatal!
Június 17-én megjelent egy nyilatkozat a Veszprémi Érsekség közösségi oldalán, amelyben a Főegyházmegye papjai támogatásukról biztosítják Udvardy György érseket az ellen zajló támadásokra reagálva.
Szeretnénk érdeklődni, hogy milyen támadások indokolták a nyilatkozatot nyilvános közzétételét.
Arról is érdeklődünk, hogy a nyilatkozathoz mellékelt fotón miért csak egy része, bő harmada látható a főegyházmegye papságának?
Megtisztelő választukat várva,
üdvözlettel:
Sáhó Eszter
főszerkesztő
Szemlélek magazin
Erre nem válaszoltam, de talán érthető, hogy miért nem.
A kommunikáció mindig föltételezi, megkívánja a kommunikáló felek szabadságát, és tiszteletben is tartja azt. Amennyiben kérdésnek látszó állítással egy pozíció elfoglalásába kényszerítem a másikat, a kommunikáció már nem lehet egészséges, szabad, hiszen nem tiszteli a másik személyét.
Ugyanez a szabadság megilleti a kérdezőt is. Sőt számára – hivatásának elválaszthatatlan részeként is – biztosítani kell az összes szükséges körülményt, hogy szolgálatát szabadon végezhesse, hogy ő se legyen bekényszerítve semmilyen szerepbe. De szabadságát önmagának is őriznie kell minden téren.
Amit fontos, hogy mások tudjanak, ami másokat valóban táplál. Ugyancsak nagy feladat annak a kérdésnek megválaszolása – erről is sokat beszélgettünk az egyházi kommunikáció tekintetében –, amit így fogalmaztak meg a rómaiak: kinek használ? Bizony nagyon nagy a felelőssége annak, aki szavakat formál, aki szavakat ír, hiszen az ő szándéka mindig egy adott közegben, adott értelmezési tartományban, adott kulturális-társadalmi-, vagy éppen az adott kérdéskör közvetlen értelmezési közegében hangzik el és nyer értelmet. Sokszor szándékától függetlenül, sokszor attól eltérő módon. Itt emelkedik ki igazán a keresztény ember felelőssége: hogy nem csak a szavakat formálja, nem csak jónak látszó mondatokat, igazságokat formál meg, hanem arra is tekintettel van, hogy mindez kinek használ. Használ-e a népnek, használ-e az Egyháznak, használ-e az igazságnak.
Kedves István!
Volt Tanítványom!
Szívesen ajánlom figyelmedbe a korábban hivatkozott kérdéssort.
Azóta eltelt tizenkilenc év. Sok új egyházi dokumentum jelent meg. Társadalmunk jelentősen megváltozott. Benne a keresztények helyzete és szerepe, benne az egyházi kommunikáció is. Ha a tizenkilenc évvel ezelőtt megfogalmazott kérdéseket átgondolod új szemmel, frissen – s úgy gondolod, hogy jó lenne ezekről beszélgetni –, akkor nagyon szívesen fogadlak, nagyon szívesen beszélgetek erről. Természetesen, ha nem így történne, akkor is felelősséggel, figyelemmel kísérem tevékenységedet, remélve, hogy mindig – a kommunikáció alapszabályainak megfelelően – az igazat, a jót, az embert táplálót szolgálod.
Talán megérted, hogy a későbbiekben nem kívánok nyílt levelezésbe bocsátkozni.
Isten áldjon! Áldott szolgálatot kívánok!
Veszprém, 2022. 08. 03.
György atya
volt tanárod”
