Egyre több vészjelzés üzeni egybehangzóan, hogy érdemi változásra van szükség a Veszprémi Főegyházmegyében.
Kedves Gyuri atya!
Közös szomorúságunk okán írom ezt a levelet, ugyanis mindketten azt tapasztaljuk, hogy miközben számos ember értéket próbál teremteni a Balatontól északra fekvő régióban, rendre feszültség, megosztottság, ellenkezés kíséri ezeket a törekvéseket. Azért is szomorú vagyok, mert ezzel a témával kapcsolatban nem így kellene kommunikálnunk, azonban hiába kerestük meg a Szemlélek részéről a Veszprémi Érsekséget, nem csupán érdemi válaszra, de még alapvetően elvárható visszajelzésre sem méltattak az egyházi szervezet munkatársai – és más médiumok beszámolói alapján ezzel nem vagyunk egyedül. Bízom benne, hogy régóta fennálló ismeretségünk alapján ugyanaz a testvéri szeretet kíséri majd üzenetem befogadását, amellyel azt megfogalmaztam.
Az érsekség valamiféle közös örömként kommunikálja a veszprémi székesegyház felújítását (és a vonatkozó fejlesztéseket), ezzel szemben napjainkra
a fél ország megdöbbenve, a legkevésbé sem örömmel próbálja megérteni, mi ez a felfordulás, miért feszül egymásnak a helyi egyházi vezetés és lokálpatrióták egy népes csoportja.
Az érsekség saját közleményei alapján tudható, hogy egyházfegyelmi okból sor került néhány pap felfüggesztésére, ők pedig hatást tudnak gyakorolni környezetükre – ez azonban messze nem indokolja azt a helyzetet, ami mostanra kialakult. Ha nincsenek titkok, miért nem válaszol az érsekség a sajtómegkeresésekre (sem)?
A közelmúltban tartott főegyházmegyei szervezésű „háttérbeszélgetésen” – amelyre valamiért ugyancsak nem kaptunk meghívást – elhangzott, hogy „a kommunikáció soha nem pusztán információátadás, hanem közösségteremtés is”. Ez valóban így van: mostanra sikerült közösséggé kovácsolni azokat, akik válaszokat várnak, akik szerint a bosszúság nem öröm, akik szerint az elzárkózás nem azt üzeni, hogy nincsenek titkok. Nem a véletlen műve, hanem a tények következménye, hogy valamennyi olyan médium, amely az újságírás alapelvei mentén működik, ezen háttérbeszélgetés nyomán egymástól függetlenül, egységesen problémásnak, visszásnak, ellentmondásosnak, károsnak mutatja be a felújítási folyamatot. Tehát
a közvélemény szerint nem azért rossz a felújítás megítélése, mert az egyházat, netán konkrét személyeket akarna bárki is támadni, hanem mert valami alapvetően elromlott, rossz üzenetet hordoz.
Lehet, hogy csupán kommunikációs probléma áll a háttérben, amely akár könnyen orvosolható is lenne. Számos hozzáértő, felkészült vállalkozás működik az országban, akik ennél sokkal nehezebb feladatokat is hatékonyan képesek menedzselni, az építő párbeszéd irányába terelni. Bölcs döntés lenne e téren új irányba indulni. Bár nem nyilatkozhatnak a munkálatokban szerepet vállalók, az ő köreikből azt a jelzést kaptuk, hogy maguk az értékteremtésen fáradozók is elszomorítónak tartják azt a módot, ahogyan a projekt – kommunikációért is felelős – vezetése képviseli a valóban átgondolt koncepció mentén zajló, rengeteg szaktudást integráló folyamatot. A probléma forrása tehát nem önmagában a felújítás.
Hogy ez a történet mégsem egyszerűen kommunikációs jellegű tapasztalatlanságból fordult szomorú irányba, azt hűen érzékelteti a Veszprémi Érsekség által közzétett – elvileg a főegyházmegye teljes papsága által aláírt – nyilatkozat szemlézését követően hozzánk érkezett tengernyi visszajelzés. A nyilvános és a személyes üzenetek alapján olyan összkép kezd kirajzolódni, mely arra utal, hogy sem a laikusokkal, sem a paptestvérekkel nem bánik illő tisztelettel az érsekség néhány befolyásos képviselője. Ha nem lenne feszültség a veszprémi munkálatok körül, akkor is bőséggel adódnának problémák, amelyek így azonban kijutottak a fényességre. Példaként (az érintettek hozzájárulásával) említhető az egyik zarándokhely esete, amelynek eddigi vezetői hosszú évek óta kilincseltek, koldultak, lobbiztak támogatásért, amelyből fontos fejlesztéseket lehetett volna megvalósítani. Nagy öröm érte őket, amikor megtudták, hogy a közelmúltban bő 2,5 milliárdos anyagi segítséget kapnak terveik megvalósításához, ám ezt követően azzal kellett szembesülniük, hogy az érsekség szinte azonnal szerződést bontott velük, és az ő aktív hozzájárulásuknak is köszönhetően elnyert támogatás felhasználására majd valamiféle gazdasági szervezet lesz létrehozva, az ő kihagyásukkal. Mit üzen ez? Kinek jó ez? Milyen lelkületről tanúskodik egy ilyen döntés?
Kedves Gyuri atya! Mivel régóta ismerjük egymást, én magam vagyok talán a leginkább megdöbbenve a jelenlegi helyzeten.
Egy egyházát féltőn szerető, alapos teológiai – különösen pasztorális – tudással, és lelki kincsekkel gazdagon megáldott ember nem így vezeti a rábízottakat. Hová lett az a barátságos pásztor, aki hittanosoknak vezetett reggeli tornát, együtt nyomva velük a fekvőtámaszokat, aki közösen síelt keresztény családokkal?
Valami nagyon félrecsúszóban van, valami nincs a helyén a Veszprémi Főegyházmegyében, és ezt rendkívül szomorúan szemlélem mind katolikus hívőként, mind médiamunkásként. Jól emlékszem, a győri bazilika átalakítását is kísérték erős ellenhangok, de akkor érthető és világos, átlátható volt a koncepció, nem véletlenül számoltam be akkor a Szemlélek oldalán támogatólag – kommunikációs ellenszélben – a megújulásról. Ugyanerre most is nyitottak lennénk a Szemlélek szerkesztősége részéről, ám ez a nyitottság tapasztalatunk alapján sajnálatosan egyoldalú.
Nem ismerem a részint különböző, ám egymással is összefüggő problémák teljes hátterét, ezért nem is gondolom, hogy tudnám a megoldást ennek a nagy szomorúságnak a gyógyítására. Az viszont bizonyos – és erre kívántam rámutatni –, hogy változásra, változtatásra van szükség, éspedig a jézusi irányba: odamenni, átölelni, megkérdezni és megkérdezhetővé válni. A pereskedés sajnálatos folyománya, egyben hiteles tükre egy elmérgesedett helyzetnek, amely út aligha a közösségi egység felé vezet.
A messziről is érzékelhetően feszült, befeszült helyzetet nyitottsággal, őszinteséggel, a közösség tagjai közötti kapcsolat nyilvánvalóan létező sebeinek gyógyításával lehetne újra élővé tenni.
Szeretnénk majd valóban közös örömként beszámolni a veszprémi fejlesztésekről – remélem, mielőbb megtehetjük!
Testvéri üdvözlettel:
Gégény István
