Vagy a klíma változik, vagy mi változunk

A legújabb kutatások szerint nemcsak hogy gyereket nem vállalnak a fiatalok a klímaszorongás miatt, de egyre többen közülük azért nem tanulnak tovább, mert nem látják értelmét befektetni a jövőbe. De valóban ilyen rossz a helyzet?

Éppen ötven éve annak, hogy a Római Klub tudósai a történelemben elsőként hívták fel a figyelmet fogyasztási szokásaink tarthatatlanságára, a Föld eltartóképességének korlátaira – néhány évvel később már a klímaváltozásról szóltak a hírek, a globális felmelegedéssel volt tele a sajtó. Biodiverzitás, klímatudatosság, fenntartható fejlődés:

az elmúlt évtizedekben beszivárgott az éghajlati szakzsargon a mindennapjainkba, amely mindenkiből más és más reakciót vált ki.

Van, aki azóta lelkes környezetvédővé vált, és erre neveli a gyermekeit és az unokáit; van, aki szerint nem nekünk, kisembereknek kell változtatnunk, hanem az iparnak és a globális kereskedelemnek kellene valahogy gátat szabni; van, aki teljesen közömbös az éghajlatváltozás iránt, sőt, inkább szkeptikus az arra való ráhatásunkat illetően; és van, aki pánikba esik, ha a bolygónk, és benne a saját jövőjére gondol.

A Szemlélek Társalgó vendégei ezúttal olyan szakemberek voltak, akik nemcsak hazai, de nemzetközi szinten is részesei a világ „klíma-vérkeringésének”, éppen ezért naprakész válaszokat kaphattunk tőlük arra, hogy milyen eredményeket értünk el az elmúlt ötven évben, hogy mire lesz ez elég, és mit látnak ők, mit kellene még megtennünk a következő évtizedekben – nemcsak globális szinten, hanem konkrétan Magyarországon.

Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnöke a beszélgetés alapján egyértelműen az optimista gondolkodók közé tartozik:

ő hisz abban, hogy elkerülhetjük a klímakatasztrófát, de mint elmondta, ahhoz a következő egy-két évtizedben nagyon össze kell kapnunk magunkat.

Szerinte a klímagyászt inkább át kellene fordítani aktív cselekvésbe, és ő még a mostani energiakrízisben is a változás lehetőségét látja. Rendkívül zavarja viszont, amikor a fejlett Nyugat az ázsiai és afrikai országok népességnövekedésére mutogat a globális problémák kapcsán.

Szöllősi-Nagy András mérnök, hidrológus – húsz éven át az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjának igazgatója – szerint

el kell felejtenünk azt a hipotézist, hogy a jövő olyan lesz, mint a múlt.

Mint elmondta, a Föld vizein látszik meg elsőként a klímaváltozás: a villámárvizek – amikről készülő könyve is szólni fog –, illetve a súlyos aszályok is jól jelzik, hogy itt olyan változásokkal van dolgunk, melyekre nem vagyunk felkészülve. Tapasztalata szerint a politikusok – akiknek a döntésein sok minden múlik – enyhén szólva is alulképzettek környezet- és a klímatémában.

Amiről még szó volt:

– Tényleg olyan fontos a szén-dioxid-kibocsátás megfékezése?
– Soha nem látott méretű teherszállító hajók közlekednek az óceánokon, a fapados járatoknak se szeri, se száma, a milliárdosok új hobbija pedig az űrrepülés – van értelme szelektíven gyűjteni a szemetet, és elzárni a csapot fogmosás közben?
– Miért lenne fontos, hogy a kormányzati struktúra is a fenntartható fejlődés rendszeréhez igazodjon?
– Megnyugodhatunk-e víz tekintetében a Kárpát-medencében?
– Környezeti vagy morális válságban vagyunk?
– Mit gondoljunk Paks II-ről, és az egyre szaporodó akkumulátorgyárakról? Miért csak részmegoldás az elektromos autó a mobilitás hosszú távú megoldására, és mi lenne a szakemberek javaslata?

A teljes adás meghallgatható a Spotify, az Apple Podcasts és a Google Podcasts felületeken, valamint közvetlenül ide kattintva:

Aki a Szemlélek Társalgó adásait RSS olvasóval szeretné követni, erre a Feedre tud feliratkozni.