Akár Budapesten is állhatna ez a csodás kápolna

arch20.com

Az eredetileg a magyar fővárosba tervezett épület végül Amerikában készült el.

Ha Arizona állam kapcsán a sivatag jut először eszünkbe, nem meglepő. A Mexikóval határos területen főként sivatagi klíma uralkodik, s a Grand Canyonhoz hasonlóan rengeteg ott a szikla, nem ritkák a vöröses színárnyalatú képződmények.

A Sedona település külterületén álló Szent Kereszt kápolna mindezen jellemvonásokat magán viseli, hiszen sivatagos területen, két vöröses sziklatömb közé ékelődve magaslik ki a sajátos terepből.

Magyar szemmel nézve egészen sajátos az épület története, annak megálmodóját, Marguerite Brunswig Staude szobrászt ugyanis egyrészt az akkor, 1932-ben frissnek számító Empire State Building felhőkarcoló inspirálta, másrészt viszont valamiért az ötletgazda az Amerikától meglehetősen távoli Budapesten szerette volna – tehetős szülei támogatásának köszönhetően – felépíttetni a kápolnát.

A II. világháború azonban átírta az eredeti tervet, így végül 1956 körül készült el 18 hónap alatt az épület az arizonai sivatagban.

A markánsan kereszt alakot formáló, tömbszerű épületben nem tartanak rendszeresen szentmisét, sokkal inkább a lelki felfrissülés, elmélyedés – nézőpont kérdése, hogy kivonulás a sivatagba, vagy elvonulás a sivatagtól – helye, szívesen tartanak itt esküvőket is. Évente több millió ember keresi fel a kápolnát.

Művészeti alkotásokban sem szenved hiányt a helyszín, erről az alábbi videó tanúskodik:

A kápolna fenntartója a Sedona városában működő Vianney Szent János katolikus egyházközség.

FELHASZNÁLT IRODALOMChapel of the Holy Cross
Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.