Amikor úgy érzed, hogy semmi sem jó és legszívesebben ordítanál

Kríziseink felemelnek, vagy a mélybe taszítanak bennünket. Tőlünk függ: ha kezeljük ezeket, mindig a fejlődés előfutárává válnak. Ha azonban nem nézünk szembe velük, drágán megfizethetjük az árát.

A krízis életünk természetes velejárója, további fejlődésünk záloga. Minden életszakasznak megvan a maga krízise, mely fordulatot jelez előre – a fejlődés egy új állomására érkeztünk. Ilyenkor nem szabad megijedni.

Ma már tudjuk, a modern pszichológia is alátámasztja, hogy életünk során mennyire meghatározóak tudnak lenni a gyermekkor életszakaszai. Az ott megélt sérelmek egy életen át el tudnak kísérni; a szerető légkörben nevelkedett gyermekek később a világra nyitott, a jó végkimenetelben bízó, magabiztos felnőtté válhatnak. Mindezt nagyban meghatározza a magzati-, és csecsemőkorban kialakuló ősbizalom. Ezt követi a kisgyermekkor, a saját akarat megjelenésének időszaka. Mindannyian ismerjük a képet, a bevásárlóközpont közepén elterülő 3 éves kisgyermek hisztijéről, aki épp saját akaratának hatásait próbálgatja szülein. Mindez bármilyen nehezen elviselhető, gyermekünk fejlődésének lépcsőfokai közé tartozik. Ezt követi a kisiskolás kor, melynek fontos feladata a döntésképesség kialakulása. Azután hamar eljön a kamaszkor, kinél csendesebben, kinél zűrösebben, de a zavaros időszak elteltével gyermekünk helyett egy fiatal felnőttel találjuk szembe magunkat.

A felnőtté válással a folyamat koránt sem ér véget. Normatív életkríziseink bizonyos életszakaszainkban újra és újra felbukkannak, kihívás elé állítva minket.

A korai felnőttkort hajlamosak vagyunk egyfelől időtlennek, kihívásokkal telinek, másfelől gondtalannak, valahogy „könnyűnek” hinni. Pedig ennek a korszaknak is három szakasza van, melyekben nagyon fontos döntéseknek kell(ene) megszületniük. Pontosan emlékszem a már átélt kettőre és a bennük megélt krízisekre.

Az első az ideiglenes felnőttkori önmegvalósítás, mely általában a férfiaknál 22 és 28, a nőknél 18 és 25 éves kor közé tehető. Kiteljesedik a világ és önmagunk megismerése. Fontos kihívása a döntések meghozatala, a felelősségválalás. Kettőssége a keresés és megállapodás. Ebben az életkorban fő feladat – mely egy belső hajtóerőből táplálkozik – a hivatás megtalálása és a párválasztás. Engem is akkor talált meg az első szerelem, ami elsöprő volt. És tiszavirág életű. Hatalmas önállósulási vágy dolgozott bennem. Kerestem, próbálgattam, hajtott a kíváncsiság, a kalandvágy. Az első munkahelyem során kipróbáltam magam vállalkozóként, utána a vendéglátás ejtett rabul, majd Svájcban vállaltam munkát. Élveztem a szabadságomat, az életem feletti döntések meghozatalát, melyek jelentős változásokat és változatosságot hoztak.

Ugyanakkor ebben az időszakban jelen van a meggyökereződésre való vágy is. Bennem ez a vágy konfrontálódott, okozott belső feszültséget az én kiszámíthatatlanul változó életvitelemmel.

Kívülről úgy látszott, minden tökéletes, jobb nem is lehetne, „jó” munkám volt, „jó” fizetésem, egy „jó” párkapcsolatom és én belül, mégis azt éreztem, nem vagyok a helyemen.

Nem éreztem sajátomnak. Valójában nem tudtam meggyökerezni egyikben sem. És ezt pontosan tudtam. Így kerestem tovább. Érdemes tudni, hogy a feszültség jó. Minket szolgál. Addig hajt, míg meg nem találjuk azt a munkát, azt a témát, hivatást amely megszólít bennünket. Nyitottá tesz új emberek megismerésére, új kapcsolatok kialakítására. 

A második szakasz önvizsgálatra ösztönöz minket. Sürgető vágyat érzünk az ideiglenesség lezárására. Ez a férfiakat 28 és 33, a nőket 25 és 32 között éri el. Új irányokat kell meghatározni. Úgy érezzük, szalad az idő, komolyodik az élet, itt az ideje komolyan a tettek mezejére lépni. A krízist az okozza, hogy (életünkben először) már rálátunk múltunkra is. Látjuk elhibázott döntéseinket, elkezdjük érzékelni külső, belső korlátainkat.

A korábbi törekvés, hogy próbáljuk mindenből a legjobbat megkapni, megszerezni, átalakul. Eztán próbáljuk majd minden helyzetből a legjobbat kihozni.

27 évesen én is felborítottam az életem, az értékrendem. Újra priorizáltam. Számtalan érték, amely addig a sor elején volt, a végére került. Mint például a minél több pénz, elit ügyfélkör kiépítése, drága, luxus minőségű tárgyi eszközök. Ezek helyét betöltötte az emberi kapcsolatok mélysége, a lélek számára nemesebb feladatok, mint például a gyengék, kiszolgáltatottak védelme. Sok mindent feladtam, a hátam mögött hagytam. Nem mondom, hogy nem volt nehéz. Piszkosul az volt. De megérte. Ha döntéseinket ebben az időszakban jól hozzuk meg, közelebb kerülhetünk serdülőkori, belső vágyainkhoz. A második esély idejének is nevezik. Nem mindenkinél okoz ilyen mély törést, ekkora változást, de belül, különböző mértékben mindannyian megéljük a káosz és a kilátástalanság érzését. Ez juttat el minket életünk következő szakaszába – a számvetés előkészítésével -, a végső megállapodásra. 

Minden ciklus egyszeri és végtelenül izgalmas. Kríziseink belülről hajtanak minket a fejlődés irányába. Honnan tudhatjuk, hogy újabb krízishelyzetbe kerültünk? Hogy azt érezzük belülről, hogy kicsi a cipő. Nem vagyunk jól, nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, a jelenlegi élethelyzetünkben. Hirtelen semmi sem jó. Ilyenkor növekedünk. Nem érdemes tovább rohanni az életben, mert a cipő fel fogja törni a lábunkat. Lassítsunk, álljunk meg egy kicsit, vegyük ki lábunkat a kinőtt cipőből és vegyük észre: érdemes „új cipőt” venni.

Egy nő, a Második esély és Megtelepedés szakaszhatárán.

FELHASZNÁLT IRODALOMPécsi Rita: A nevelés az élet szolgálata 1.
Az élet védelmére alkotott a Teremtő. Idővel rájöttem, hogy ez magával hozza a kapcsolatok megfelelő minőségének, a házasság védelmének, a férfiak és a társadalom felelősségének kérdését is. Olyan utat szeretnék mutatni a fiataloknak, hogy döntéseik mentén ne könnyek, hanem virágok fakadjanak. Kiteljesedést adjon a boldog házasság, kiegyensúlyozott családi élet megteremtése.