Árstop helyett szemléletformálásra lenne szükség

Miközben a kormány egyes élelmiszerek árának befagyasztásával igyekszik segíteni a családokat, nem veszi figyelembe, hogy ezek a családok a legnagyobb élelmiszerpazarlók is egyben. Olvasói levél.

Mostanában rendszeresen halljuk a különböző médiacsatornákon, hogy hogyan védik meg a családokat például a rezsicsökkentési programmal, egyes élelmiszerek vagy az energiahordozók árainak befagyasztásával, és így tovább.

Ezek a fajta drasztikus piaci beavatkozások Nyugaton a 70-es évek baloldali gazdaságpolitikájának fontos részét képezték,

amely aztán az olajválság és az eladósodás következtében a 80-as évekre már kifulladt. Szükség volt a váltásra a szemléletmódban, mivel ez a rendszer még a legnagyobb nemzeti jövedelemmel rendelkező országokban (ld. Svédország, Svájc, Németország, Egyesült Királyság stb.) sem volt fenntartható. A Tony Blair vagy Gerhard Schröder nevével fémjelezhető újbaloldal megjelenésével ez a szemléletmód alaposan megváltozott (lásd előző írásomban a „neoliberális konszenzust”!), ahogy később a „keleti blokk” országaiban is meg kellett, hogy változzon – igaz, itt nem a szükségszerű felismerés váltotta ki a változást, hanem politikai rendszerváltoztatásnak kellett eljönnie ehhez.

Talán emlékszünk még, a valamivel korábban született korosztályok tagjai biztosan, hogy a ’70-es, ’80-as években a lakótelepeken nem volt „divat” spórolni a fűtéssel, gyakran nem is lehetett beállítani a radiátort alacsonyabb hőfokra, legfeljebb elzárni lehetett. Ugyanígy a vízzel sem kellett takarékoskodni, hiszen az „ingyen” volt: bármennyit is fogyasztottunk, ugyanannyit kellett fizetni a vízért és a gázért is.

Természetesen nem volt ingyen semmi: az IMF-től és a Világbanktól felvett hitelek szolgálták a „gulyáskommunizmus” minél tovább való fenntartását, ami persze nyilvánvalóan így is fenntarthatatlan volt.

Valakik súlyos árat fizettek később érte.

Nos, mi felnőtt lakosok, állampolgárok fizettük meg ennek a fenntarthatatlan életformának a súlyos árát.

Most sincs ez másképp, az áremelkedéseket nem lehet megállítani a határokon, ahogyan nem lehetett a 80-as években sem. Valakik most is súlyos árat fognak fizetni azért, hogy ezt a fenntarthatatlan rendszert még ideig-óráig fenntartsuk. Ha a lakosság nem fizet többet, majd fizetnek a vállalkozások, akik aztán beépítik az áraikba a növekedést, a többletköltségeiket. Azután pedig az állam fizeti meg, az az állam, aki vagy amely tulajdonképpen mi vagyunk. Vagy adónövelés lesz a következménye (lásd például az eleve irreálisan magas hazai áfát!), vagy jön az eladósodás. Utóbbinak már vannak baljós előjelei, például a nemrég kezdeményezett jelentős devizakötvény-kibocsátás.

Jómagam úgy gondolom, hogy lenne a politikának más eszköze is a lakosság, a családosok támogatására, „megvédésére”, a fentiektől eltérő módon. Néhány példát emelnék ki a számtalan lehetőség közül, amelyek kínálkoznak.

A lehetséges megoldások egyik ilyen eleme a lakosság energiatakarékosságra való ösztönzése. Számtalan civil kezdeményezés indult már el arra vonatkozóan, hogyan lehetne takarékosabb életmódot folytatni a lehetőségeink közepette (értve ez alatt például a sok esetben nagyon rossz energetikai állapotban lévő családi- vagy társasházakat, egyéb lakóépületeket, amelyek felújítására a családoknak nincs lehetőségük).

A családi rezsitételek között az egyik legnagyobb kiadást a fűtésszámla jelenti. Ilyen drasztikus gáz- és energiaár-növekedés közepette érdemes lehet elgondolkozni, hogyan lehetne változtatni eddigi fogyasztási szokásainkon.

A családok, a háztartások gyakran nincsenek tisztában a lehetőségeikkel, amelyekkel jelentős megtakarítást érhetnek el.

Érdemes tudnunk például, hogy ha tudatosan állítjuk be lakóterünk számunkra ideális hőmérsékletét, akkor fűtési rendszertől függően már költségeink 5-6 százalékát is megspórolhatjuk. Érdemes például állandó hőmérsékleten tartanunk lakásunkat, és nincs szükség arra sem, hogy minden helyiségben azonos legyen a hőmérséklet: a konyhában például elegendő lehet a 18-19 °C (különösen, ha megy a sütő vagy tűzhely), a nappaliban 20-21, míg a fürdőszobában 24 °C az ideális. Télen a napfény kihasználásával, nyáron az árnyékolással tudjuk csökkenteni az energiafelhasználásunkat (ezzel kapcsolatos tippeket lehet olvasni például itt, itt, itt és itt).

A mostani árstop a háztartási kiadások mellett leginkább az élelmiszerek körét érinti. Nos, itt hogyan védekezhetünk a drasztikus áremelkedés ellen? Egyre több szemléletformáló, az ENSZ vagy az EU által támogatott, vagy éppen civil kampány indult el az utóbbi időszakban. A szemléletformálást nem lehet elég korán kezdeni, így már az kisiskolások számára is készült számos tananyag például az élelmiszerpazarlás megfékezésére, amely egyre aggasztóbb méreteket ölt a fejlett világban. Ilyen tananyag például a Nemzeti Köznevelési Portálon elérhető kiadvány, vagy a NÉBIH kezdeményezésére a LIFE program keretében megvalósult „Maradék nélkül” című, tanároknak és fiataloknak szóló kézikönyv.

A Szemlélek hasábjain korábban jómagam is rámutattam arra, milyen hasznos kezdeményezések indultak el, például a nagycsaládosok körében az élelmiszerek megmentésére. Írásomban kiemeltem, hogy csak „Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Ennek egy része a termelés-feldolgozás, tárolás és szállítás során keletkezik, másik (nagyobb) része pedig a háztartásokban fel nem használt, kidobott élelmiszermennyiség (53 százalék).

Hazánkban az egy főre jutó élelmiszerpazarlás kb. 40-50 kilogrammot tesz ki.”

Továbbá hogy „az élelmiszerhulladékok lebomlása a globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy 10%-át adja, amely alapján az egyik legnagyobb környezetszennyező tevékenység.”

Az élelmiszerpazarlás mellé természetesen energiapazarlás is társul, valamint a nem zöld energia termelése és fogyasztása által kiváltott környezetszennyezés, amely szintén gyermekeink és unokáink életkilátásait csökkentik, életesélyeiket rontják. Erre vonatkozóan is számos kezdeményezés indult el Magyarországon is, ahogy az EU-ban és a fejlett világban ez ma már kiemelt kezdeményezés, a politika egyik fő irányává vált (lásd például a Green Deal-t, azaz az Európai Zöld Megállapodást).

A további „jó gyakorlatok” közé sorolható mindenekelőtt a tudatos fogyasztói magatartás kialakítása vagy ösztönzése – erre vonatkozóan is számos tanulmány, újságcikk és tévéinterjú készült szakemberekkel, akik rengeteg hasznos tanácsot, vásárlási tippet osztottak meg az átlagfogyasztókkal, családokkal, beleértve az erre egyébként meglehetősen fogékony gyermekeket is. Nem biztos, hogy minden nap szükséges vásárolnunk, és az sem, hogy mindenáron autóval kell elmennünk a szomszédban lévő boltba. Kis összefogással könnyen megvalósíthatjuk a teleautó elvét a gyermekeink iskolai és egyéb programokra való szállításában, és így tovább.

A felelős politikai magatartás az lenne, hogy a legfőbb döntéshozók minden eszközzel ösztönözzék a helyes fogyasztói magatartást, a pazarlás megfékezését, takarékosabb életmód kialakítását. Nyilván nem könnyű ezt elérni, mivel a fogyasztói társadalom logikája, és a reklámok uralta környezet éppen az ellenkezőjére buzdít. „Minden baj forrása a túlfogyasztás” – hívja fel a figyelmet az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testület kibocsátásmérséklésekkel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke, dr. Ürge-Vorsatz Diána is, aki szerint „arról szólnak ma az üzleti modellek, hogy minél több árut adjunk el az embereknek.” A mértékletes és szükséges fogyasztást kellene tehát hangsúlyozni, valamint a minél inkább „zöld”, azaz környezettudatos szolgáltatásokat, megoldásokat kellene használni, fejleszteni.

Ám ha a politika nem partner abban, hogy elősegítse a szemléletformálást, a helyes szokások kialakítását, akkor hiába minden civil mozgósítás és igyekezet, látványos eredményeket nem fogunk tudni elérni.

A társadalmat, és benne a családokat nem biztos, hogy azzal védjük meg a legjobban, ha megóvjuk őket az áremelkedésektől,

vagy azok hatásaitól, hanem azzal, ha a szemléletformálás széles eszköztárát felhasználva helyes fogyasztói magatartásra ösztönözzük, bátorítjuk őket, és ezáltal is megvédjük őket a környezetszennyező, „környezettudatlan”, és egyben fenntarthatatlan fogyasztásra ösztönző reklámoktól és életmódtól. Másképp fogalmazva, ahogy a ma már közkeletűvé vált mondás is tartja: „a Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”.

Nos, összegezve úgy gondolom, hogy a világpiaci energia- és élelmiszerárak drámai mértékű emelkedése pont arra lehet jó, hogy ráirányítsa a figyelmet a változtatás szükségességére, a túlfogyasztás és a pazarlás megszüntetésére valamennyi fejlett társadalomban.

Szilágyi Zsolt