Szeptember 8-a Kisboldogasszony ünnepe – ezen a napon Szűz Mária születését ünnepli a katolikus egyház, és idén ezen a napon éppen Peruban, Cuzco városban jártam.
Az inkák egyik korábbi fővárosa az Andok hegyei között, 3400 méter magasan fekszik, körülbelül félmillió ember lakja. A városba már a 16. század derekán megérkeztek a jezsuiták, máig látható nyomokat hagyva.
Kissé unottan jártam Cuzco utcáit, de apátiámat hirtelen rövidre zárta, hogy egy különleges csoportba botlottam, akik furcsa táncot jártak. Az óváros épületeinek vörös kövei messzire vitték a muzsikát – a járókelők egyre sokasodtak, és az út két oldalán gyülekeztek. Szép lassan kezdett összeállni, hogy a csoport valójában egy sokkal hosszabb menet része, amely szépen, ritmusosan vonul. Minden társaság máshogyan, de egységes öltözködve járta táncát, szinte egymással versenyezve, hogy ki tudja a Szűznek a legszebb táncot felajánlani. Soraikat zenészek, dobosok egységei, és szentképek, kegyszobrok sokasága szakította meg. A jelmezek – a magyar szemnek különösen – bizarrnak, rejtélyesnek, ugyanakkor elbűvölőnek, időnként nyugtalannak hatottak. A sok tradicionális forma között Barbik és King Kongok utaltak arra, hogy élő hagyományról van szó, amelybe a populáris kultúra is – talán többek nemtetszésére, de – utat talált. Aki nem ért spanyolul, a Máriát ábrázoló műtárgyak nélkül bizony gondban lett volna, hogy dekódolja, mi történik a többnapos ünnep első napján.
Utam vitt tovább, nem maradhattam, de Cuzco legfontosabb Mária-ünnepének buja gazdagsága talán így is megjelenik a képeken. A nem várt karneváli forgatag azt a mondatot erősítette meg bennem, amit egy panamavárosi graffitin láttam pár héttel korábban:
„Dios es color”, vagyis „az Isten szín.”
Farbaky Tamás
