Nézzünk kicsit mélyebbre, gyökereinkhez! A húsvéthétfői locsolkodás eltűnőben van. De mennyire ismerjük ezt a hagyományunkat? Mit tudunk kialakulásáról? Mit adott korábban, amiért ilyen népszerű lett?
Egyre kevesebben tartják ezt a szokást, már kölnivel járnak locsolni, pénzt kapnak cserébe. Van hogy elvárásként éljük meg, nem igazán szeretjük, nem leljük örömünket benne, sokaknak kellemetlenséget jelent. Mit illik adni? Miért jön, akit nem is igazán ismerek? Nem lehet, hogy egyszerűen csak elveszítettük a tartalmát? Mert ha igen, nem csoda hogy hamarosan a forma is kikopik.
Büszkék lehetünk, mert a miénk
Kevesen tudják, hogy a locsolkodás eredendően magyar hagyomány, mely annyira vonzóvá vált, hogy a környező országokban is elterjedt. Magyarországon már a 16. századból is találunk írásos emléket.
Hogy volt régen?
Míg a húsvétvasárnap a lelki elmélyülésől szólt, melyet a templomban kezdtek és családi körben folytattak, húsvéthétfő a fiatalság ünnepe volt játékkal, izgalmas szórakozással. Sok lányos háznál ajtó fölé tűzött zöld ággal jelezték, hogy jöhetnek a locsolók.
Vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték, ugyanis még ötven évvel ezelőtt is elterjedt volt, hogy egy vödör vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a legszebb ruhájukban pompáztak. Előfordult az is, hogy – gyakran tiltakozásuk ellenére – a lányokat a patakhoz, folyóhoz, kúthoz hurcolták a legények, s ott megmártották őket.
A leányok fáradtságot nem kímélve, már hetekkel korábban elkezdték a készülődést. A locsolók jutalma mindig a hímes tojás volt. Különböző technikákat használtak, a tojások karcoltak vagy festettek voltak, viaszos díszei virág-, állat- vagy geometrikus motívumok. Volt, ahol a lányok ezekkel megválthatták magukat, s így megúszhatták a vályúba vagy folyóba merítést.
A kisfiúknak hagymahéjban festett tojást adtak, a legényeknek olyan hímes tojásokat, melyre szöveget is írtak. Izgalmas jeleket, üzeneteket rejthetett a tojás.
A locsolkodókat mindig kaláccsal, sonkával, tojással, kocsonyával és pár pohár borral vendégelték meg.
Mit jelképez?
A kereszténység úgy alakította ki saját ünnepkörét, hogy a már meglévő szokásokra, hagyományokra építkezett. A locsolkodás egy ősi katartikus termékenységi rítus volt, melyben a locsolás a férfi kiáradását, a piros tojás pedig a nő termékenységét szimbolizálta. E mellett a szépség, az egészség megtartását is jelentette. Ezeket a kereszténység magába fogadta, megtartva jelentéstartalmát, szimbólumát, hozzáadva a víznek mint a megtisztulásnak a jelképét.
Miért volt fontos? Mit adott?
Ünnepkörünk és annak szokásai nagyban segítették a párválasztás folyamátát. Minden ünnep lehetőséget adott arra, hogy a fiatalok kifejezésre juttassák egymás iránti érdeklődésüket. Játékos, biztonságos, felügyelt teret biztosított, megadta a lehetőséget, a keretet és az időt.
Húsvéthétfőn ahhoz a házhoz mentek locsolni a legények, ahol a kiszemelt leány lakott. A tojás pedig, amit kaptak, megmutatta, hogy érdemes-e tovább érdeklődniük.
Tehát ünnepeink körül nem véletlenül alakultak ki a fiatalságot vonzó programok, helyet adva az ismerkedésnek, találkozásnak.
Mit veszítünk, ha elhagyjuk?
Évszázadok alatt kialakult szokásrendszerünk egyedivé, színessé varázsolja ünnepeinket. E nélkül könnyen egyhangúvá válhatnak. Érték a család összegyűlése, a közös étkezés is, azonban ünnepeinkhez tartozó szokásaink, hagyományaink keretet adnak az évnek, élmények révén közösséggé kovácsolnak, kapcsolatokat teremtenek. Sokrétűbb tartalommal töltik meg.
Ha meg akarjuk ismerni
Ha egy hagyományos húsvéthétfői locsolkodást szeretnénk látni, akkor az elkövetkező években, amint lehetőségünk lesz rá, látogassunk el Ópusztaszerre, Hollókőre, vagy Szentendrére, ahol gazdag folklór program, hagyományos gasztronómia, tojásfestés, kalácssütés és hasonló, húsvéti szokásoknak lehetünk részesei.
Vagy utazzunk Erdélybe, ott ugyanis még szinte érintetlenül élnek hagyományaink! Székelyföldön a húsvéti locsolás zenés, zászlós felvonulással, köszöntőkkel gazdagított változatai maradtak fenn.
