Esti Tükör, 2021. szeptember 6.
88 éves korában eltávozott közülünk a francia színészlegenda, Jean-Paul Belmondo. Nem hogy felsorolni, összeszámolni is nehéz lenne filmjeit, de aki belevágna, ide kattintva tehet egy próbát.
Nem úsztuk meg ezt a napot az ördög ügyvédje körüli csűrcsavarások újabb részleteinek napvilágra kerülése nélkül. Ármány, leleplezés, zsarolás, nyomozás – mint egy krimiben, csak épp ez a valóság, ami hazánk közéletében zajlik.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus első teljes napján számos előadás, imaalkalom adódott, szentmisét mutatott be például Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke.
Kiesett az előválasztási folyamatban a miniszterelnök-jelölti versengésből Pálinkás József, de az Új Világ Néppárt elnöke egyáltalán nem csalódott – képviselőjelöltként igenis indulni tervez a jövő évi parlamenti választáson.

Ha hinni lehet egy érdekes információnak, ki kell dobni egy kormányzati informatikai rendszert (az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető programja, vagyis a KÉR). Egyes számítások szerint 14 milliárdos fejlesztés futott vakvágányra.

11 év börtönre ítélték a fehérorosz ellenzék vezéralakját. Marija Kalesznyikava mellett Makszim Znak is hossző időre rács mögé kényszerül ő 10 évet kapott. Mindketten “a fehérorosz állambiztonságot veszélyeztető akciókra való felhívás” miatt bűnhődnek, de “a hatalom megszerzése érdekében szervezett összeesküvéssel” és “szélsőséges szervezet létrehozásával” is megvádolták őket.
A zsidó újév alkalmából a hazai zsidóságot Orbán Viktor is köszöntötte. – Bízom abban, hogy a sófár hangja idén egy több örömöt adó időszak kezdetét is jelzi – fogalmazott a kormányfő.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom