Címke: természet
A bencés bor titka Isten és ember csapatmunkája
Pannonhalma hármas dombján nem csupán az imádságnak, hanem a munkának is évezredes hagyománya van. Képes riportban mutatjuk be, hogyan készül a szerzetesek bora.
„A béke oldalán állni ma azt jelenti, hogy Ukrajna mellett állunk”
Az Európai Bizottság hétgyermekes elnöke egy keresztény közösséghez látogatott, ahol beszédet is mondott Európa közelmúltjáról és jövőjéről.
Karácsony Gergely: Óriási felelősségünk van a teremtett világ védelme terén
A főpolgármester a Szemléleknek elismerte, hogy erős fogalmazásával megbánthatott némelyeket, de épp az ellenkezőjét akarta üzenni, mint amivel egyesek vádolják.
Ugye, te is észrevetted, milyen szép világban élünk!?
Néha egészen csodálatos arcát mutatja a természet.
Rácz Attila István: Élhetőbb volna a bolygónk, ha mindenkinek lenne kertje
Hogyan gyógyítja magát a természet? Miként változik a Föld vízkészlete, és hogyan változik az emberiség vízhez való viszonya? Interjú Pannon-Víz Zrt. elnök-vezérigazgatójával.
Az átköltöztetett fáraók bosszúja
Ötven éve adták át a modern kor egyik babiloni tornyát, ahol az ember korrigálni próbálta a teremtést.