Címke: visszaélés
Eltiltották a papi tevékenységtől a Szent Korona Társaság elnökét
Dévényi Ferenc elvileg a szeged-csanádi egyházmegye lelkipásztora, ám hosszabb ideje Budapesten él.
„30 magyar egyházi abúzusról biztosan tudunk”
A visszaélések feltárásával foglalkozó szerzetes szerint a magyar katolikus egyház vezetői jelenleg a diffúz rettegés állapotában vannak.
Egyházi visszaélések, eltussolások Közép- és Kelet-Európában is léteznek
Német László belgrádi érsek is részt vett a katolikus egyház szinodális folyamatának február 5-12. között Prágában tartott kontinentális találkozóján. Az ő püspöktársaihoz intézett felszólalásának magyar fordítását közöljük.
3 ok, amiért nem írunk az erdélyi visszaélésekről
Folyamatosan érdeklődnek olvasóink, hogy mikor jelenik meg cikkünk ebben a témában. Most – de nem arról az ügyről lesz szó, és jó okunk van rá, hogy másról írjunk.
Hogyan változott az egyházon belüli bántalmazás kezelése?
Szilágyi Liliána-ügy, #metoo-mozgalom, tíz- és százezrek vallomásai világszerte a tekintéllyel való visszaélésről – a bántalmazások feltárása lassúnak tűnik, de már van előrelépés Magyarországon is, az egyházon belül is.
Nem mondanak le a francia püspökök, de segítséget kérnek
A helyi katolikus egyházi vezetők elismerték a klerikusok által elkövetett szexuális visszaélések rendszeres jellegét.
Lemondásra szólították fel a francia püspöki kart
Átfogó jelentés készült a francia katolikus egyházban történt, 216 ezer áldozatot érintő szexuális visszaélésekről, emiatt a belügyminiszter is egyeztetett a helyi püspöki kar elnökével.
Botrányok mindenütt?
A molesztálás legtöbbször kedveskedő behálózással kezdődik - és a magányos gyerekek erre fogékonyabbak. Figyeljünk oda a gyerekeinkre!
Miért rejtőzködnek az egyházi vezetők gyermekvédelmi témában?
Az általunk tapasztalt viselkedés arra utal, mintha félnének, vagy takargatnivalójuk lenne.
Vizsgálatot indít a Vatikán német egyházi vezetők ellen
Az ellenőrzést maga a kölni bíboros kérte az általa vezetett főegyházmegye ügyei miatt.