Önfegyelem, előre tervezés, türelem, átfogó gondolkodás… Egyetlen berendezés, rengeteg haszonnal.
Historia est magistra vitae – a könyökünkön jön ki az ősi bölcsesség. A tapasztalat szerint sajnos annyit is ér. Nehezen tanul az emberiség a történelemből, újra és újra elbukunk, nem igazán akarjuk megérteni az élet leckéit.
De van egy másik hasonló tanítómester, amely kevésbé elméleti, miközben nem kevésbé szigorú oktató. Akinek van cserépkályhája, aktívan használja is, pontosan tudja, miről beszélek.
A cserépkályha ugyanis egyszerű szerkezetnek tűnik, mégis bonyolult jószág. Sokan tudják, hogy amíg egy kandalló – esetleg egy meggyújtott farakás, például tábortűz – egyből meleget ad, a cserépkályha jellemzően csak órákkal a begyújtás után érzékelteti hőleadó képességét. Ebből pedig az következik, hogy aki ilyen módon szeretne meleget teremteni, annak előre kell terveznie. Még konkrétabban:
akkor lesz napközben meleg a lakásban, ha hajnalban begyújtunk.
Ám az előre tervezés szükségszerűsége nem innen indul: a cserépkályhába ugyanis fa kell, mégpedig minél szárazabb. Lehet venni többféle brikettet az erre szakosodott boltokban, ami instant megoldásnak jó lehet, de minimum nem költséghatékony, az egyéb hátrányok mellett. A gondos tulajdonos megtervezi, mennyi fával fog tüzelni egy idény alatt, és azt beszerzi már legalább egy évvel korábban, s az udvarán szárítja – feltéve, hogy van ennyi terület az ingatlanán. A manapság divatos „zsebkendőnyi” telkek esetében ez sem értetődik magától.
Ha van száraz fánk és cserépkályhánk is, még mindig nem lesz melegünk. Hiába áll rendelkezésre ugyanis akár teljesen jó állapotú kéményünk, huzatot kell biztosítani, s a fűtési szezon elején át is kell melegíteni az egész járatrendszert.
Ez még mindig kevés. A mi cserépkályhánkat építő mester derűsen mesélte, hogy hívták már „javításra” olyan helyre, ahol semmi baj nem volt a berendezéssel, csak a tulajdonos úgy gondolta, egy kis papírt meggyújtva minden működni fog. – Hát a gyújtós hol marad – ráncolta szemöldökét a kályhás. Bizony: gyufa gyújtja a papírt, papír a gyújtóst, gyújtós a tűzifát, tűzifa melegíti a levegőt, ami átadja a hőt a cserépkályhának (a samott tégláknak, díszes cserepeknek), az pedig a szobá(k)nak. Nem olyan bonyolult, de talán nem is magától értetődő mindenki számára. A tökéletes körforgáshoz a friss levegő rendszeres beeresztése a légtérbe, vagyis a szellőztetés is elengedhetetlen.
Mi következik mindebből? Az, hogy
a cserépkályha nem csupán éke egy háznak, de a használatához csupa olyan dologra van szükség, amely akár egy egész társadalmat is képes emberségesebbé formálni.
Mert mennyiszer tapasztaltuk már, hogy ha nem akartunk volna azonnal reagálni, ha több türelmünk lett volna, ha előre gondolkodunk, ha átfogóan szemléljük az adott kérdést, bölcsebben cselekedtünk volna…
A cserépkályha nem csodaszer, mégis maga a megtestesült népi bölcsesség – és még melegséget is sugároz magából.
Ha nem követjük azt a rendet, amely szükséges velejárója az ilyen fűtési módnak, akkor nem lesz meleg a házban. És könnyen beszélek én, akinek a házában ez csak kiegészítő lehetőség a gázfűtés mellett, de amikor tényleg az a kérdés, hogy megfázunk-e, megfagyunk-e, nincs mese, meg kell tanulni az összes leckét.
Olvasva Böjte Csaba gondolatait, amelyet a Szemléleknek frissen adott interjújában megfogalmazott, talán nem ártana a társadalom valamennyi tagjának egy néhány hónapos cserépkályha-kurzus.
