Idén Dél-Korea adott otthont annak a dzsemborinak, aminek sikerült a médiavilág figyelmét is felkeltenie. Az egyik magyar résztvevővel, Polgár Lorkával beszélgettünk.
– Hogyan mutatnád be a dzsemborit annak, aki még sosem hallott erről a rendezvényről?
– Cserkész Világtalálkozónak is szokták hívni, négyévente tartják a világ valamely pontján. Ez lényegében egy olyan hatalmas ifjúsági tábor, ahová szinte minden országból érkeznek cserkészek megismerni egymást, közös programokon részt venni, megmutatni saját kultúrájukat, ételeiket, szokásaikat. Ahhoz, hogy valaki a Magyar Dzsembori Csapat tagja legyen, egy válogatón, majd a bekerülés után felkészítő hétvégéken kell részt vennie.
– Mit ad neked a cserkészet?
– Nagyon sokat. Egy olyan közösséget, ahol önmagam lehetek, életre szóló barátságokat, rengeteg tapasztalatot – például programszervezés szempontjából – és sok-sok élményt. Illetve egy olyan értékrendet, amit szerintem legkönnyebben a cserkészet alapítójának, Bi-Pinek (Robert Baden-Powell, a szerk.) a szavaival lehet összefoglalni:
próbáljátok meg úgy itt hagyni ezt a világot, hogy jobb legyen, mint ahogy kaptátok!
– Mit hoztál haza a mostani dzsemboriról?
– Úgy érzem, a sok kihívás miatt megtanultam értékelni a legkisebb dolgokat is. Sokkal nyitottabbá váltam: elképesztő volt látni, hogy miközben mindannyian ugyanolyan emberek vagyunk, mégis mennyire más és más kultúrával, szokásokkal rendelkezünk, hogy mennyire színes a világ, amiben élünk, és mennyi felfedeznivaló van még benne, amiket életem során meg szeretnék ismerni. Nőtt a kalandvágyam, és szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi különböző emberrel találkozhattam. A dzsembori kinyitotta számomra a világot. Rengeteg új játékot is tanultunk egymástól, viszont értékrendben egyáltalán nem voltak nagy különbségek a nemzetek között, lévén, hogy mindenki a cserkészetet képviselte.
– A körülmények miatt ez egy különösen embert próbáló dzsembori volt. Hogyan élted át azt belülről, amit mi a hírekből, közvetve hallottunk, miként lehet egy ilyen váratlan helyzetre jól reagálni?
– Jól reagálni csakis jókedvvel lehet. Kint nem nagyon követtem a magyar sajtó beszámolóit, de visszaolvasva úgy érzem, tragikusabban tálalták az eseményeket, mint ahogy átéltük. Ha volt is probléma,
mi, magyarok a megoldást kerestük, és megpróbáltuk a legjobbat kihozni az adott helyzetből, ami, úgy gondolom, sikerült is.
Azon a napon például, amikor a 48 Celsius-fokos hőérzet miatt a programok elmaradtak, áthívtuk magunkhoz más népek csapatait, és vizes játékokat tanítottunk nekik. Ezáltal újabb barátságok születtek, és hőség ide vagy oda, mi nagyon jól éreztük magunkat.
(A cikkben szereplő helyszíni fotókat Polgár Lorka bocsátotta a Szemlélek rendelkezésére.)
