Kit érdekel a megváltás, az önfeláldozó szeretet ünnepe? A feltámadás jól hangzik, csak nehéz hinni benne címmel jelent meg hétvégén a Telexen Gégény István teológus, a Szemlélek lapigazgatójának írása.
„Feltámadt Krisztus! – így köszönti hittársát a keresztény ember a feltámadási liturgia végeztével.
Valóban feltámadt! – feleli a másik hívő.
Kit érdekel? – gondolja magában Gábor, a fuvaros. Dóra, a pénztáros nem gondol erről semmit, mert őt nem érdekli az egész: rég bezárta azokat a csatornákat, amelyeken keresztül ezek a vallásos izék korábban beszüremkedtek a gondolatvilágába.
Gábor és Dóra nem rossz emberek. Ők a magyar társadalom alkotóelemei, akiket hidegen hagynak a mesék, a reklámok, a propagandák. Élni akarnak, lakni, enni, gyermeket nevelni, boldogulni, ahogy lehetőségeik engedik. Gábor foglalkozását tekintve lehetne orvos is, Dóra pedig egyetemi tanár – nem változna az alaphelyzet.
Bizonyos politikai érdekcsoportok és híveik, valamint a valóságtól magukat megzavarni nem hagyó – így a friss népszámlálási adatok üzenetét is sajátosan értelmező, még kevésbé realitásként elfogadó – egyházi vezetők abban a tévhitben élnek, hogy a húsvéti ünnepkör minden magyar ember számára ugyanazt jelenti. Valójában egy szűk kisebbségen kívül nyilvánvalóan nemhogy nem ünneplik Jézus feltámadását a magyarok, leginkább nem is érdekli őket, mi történt vagy nem történt kétezer évvel ezelőtt, és ez mit üzen korunk embere számára.”
„Húsvét ünnepének kiüresedése azonban nem az egyén hibája, hanem rendszerhiba:
az egyházi intézményrendszer jelenleg távol áll a valóban keresztényi működéstől.
Néhány részletében még így is képes lelkeket megérinteni, szeretetet közvetíteni, de ez nem a rendszer érdeme, hanem egyes lelkipásztorok, közösségek személyes elkötelezettségének köszönhető.”
„nem az az igazi kérdés, hogy miért nem hisz valaki a feltámadásban, az örök életben, hanem hogy miért hisz. Jézus sem a középkorban, sem az új-, majd legújabb korban nem sétált be fizikai valóságában egyetlen szobába sem, nem érinthette meg senki a sebeit, s bár a sokak által eredetinek tekintett halotti lepel létezik, megvizsgálható, a kiválasztott kevesek akár meg is érinthetik, sokkal logikusabb lenne nem hinni a csodákban és az örök élet lehetőségében. De akkor miért követi ma is nagyjából kétmilliárd ember a keresztény vallást? Ugyanazért, amiért Magyarországon egyre kevesebben vannak a keresztények. Mert nem azért nehéz hinni abban, hogy van valami a halálon túl, hogy vár ránk egy szerető Isten, aki megteremtett minket, hogy létezik mennyország, mert ez az egész olyan mesés, olyan megfoghatatlan, hogy a többség szívesen marad inkább a materiális tények talaján. Aki hisz a feltámadásban, azok miatt hisz, akik erről hiteles tanúként beszélnek, akiknek élete vonzó, példaértékű, akiknek szava szent.”
„Húsvét központi üzenete nehezen felfogható, de könnyedén életre váltható.
Az utolsó vacsora, a kereszthalál, a feltámadás mind ugyanarról a szeretetről szól, ami nélkül csontszáraz lenne az életünk. Nekem, nekünk, valamennyi kereszténynek az a feladatunk, hogy ne győzködjük embertársainkat az általunk bizonyosságként elfogadott feltámadásról, az örök életről, hanem úgy éljünk, hogy minél többen vágyjanak hinni velünk együtt abban, hogy a halál nem végállomás. Hogy minél többen legyenek nyitottak a „meglepetésre”.”
„Ha Magyarország legalább fele annyira keresztény lenne, mint amennyire ezt némelyek tényszerűen állítják, a húsvéti hétvégét ragyogó ünnepként, nagy örömben, közösségben, az örök élet iránti vágyakozással a szívünkben élnénk meg. Mindenki fel tudja mérni személyesen, a saját környezetében, mennyire igaz ez most ránk, magyarokra. Aki változást szeretne a jelenlegi állapothoz képest, bármikor tehet érte – önmagán kezdve a megújulást.”
