Ismert zenészek, énekesek, producerek összefogásával olyan kezdeményezés indult, amely komolyan veszi a keresztény könnyűzene küldetését.
Pély Barna, Pajor Tamás, Kollányi Zsuzsi, Oláh Gergő – mind a hazai popszakma aktív formálói, akik ezúttal a Kelemen Kabátban zenekar frontemberének meghívására csatlakoztak egy különlegesnek ígérkező, „Hegyeken túl” nevű zenei projekthez. Ma még nem tudni, hallhatjuk-e valaha színpadon a dalokat, konkrét együttes sem áll mögöttük. A közös nevező a kereszténység üzenetének felhangosítása, népszerűsítése kortárs nyelven, a társadalom többsége által könnyen befogadható formában.
– Nem akarunk senkit megtéríteni, semmilyen direkt célunk nincs ezekkel a dalokkal.
Ösztönösen, a szívemből fakadt az a vágy, ami ezt az új gospelprojektet életre hívta.
Nem most lettem hívő, még a rendszerváltás előtt keresztelkedtem, és a templomokban magam is találkoztam a keresztény könnyűzene műfajának sokféle megjelenési formájával. Miközben tisztelem azokat, akik lelkesen végzik ezt a fajta zenei szolgálatot, szükségét láttam, hogy színvonalas alkotások is szülessenek. Örömmel látom, hogy az elmúlt években egyre inkább sikerült elmozdulni ebbe az irányba, mi is ehhez a folyamathoz szeretnénk csatlakozni – nyilatkozta a Szemléleknek Horváth Boldi.
Magazinunk elkötelezett olvasói jól ismerhetik őt, hiszen Mező Misivel és Kozma Orsival közösen vettek részt Útitárs műsorunk egyik adásában, ahol a dalokba csomagolt hitvallásról szóló beszélgetés mellett együtt is daloltak az útitársak.
Mostani beszélgetésünk apropóját az első dal, az „Ami adható” pár nappal ezelőtti közzététele szolgáltatta. A klipben Boldi nem szerepel, noha a dal szövegét és zenéjét is ő jegyzi, utóbbit Závodi Marcival közösen. Két éve formálódtak már a dalok, amelyekből havonta ismerhetünk meg egy-egy újabbat, így 2024 közepéig tart a sajátos album debütálása.
Horváth Boldi tudatosan nem akar ebben a kezdeményezésben előtérbe kerülni, noha énekesként is megjelenik majd. Inkább producerként tekint magára egy olyan projektben, amelynek jó lenne majd ennél frappánsabb elnevezést találni, de a találó megjelölésnek, ahogy az egész formációnak, még „születnie kell”.
A célcsoportot sem kívánják leszűkíteni, hiszen Boldi szerint maga a kereszténység üzenete is nyitott, mindenkihez kíván szólni. Örülni fog, ha a templomjárók körében népszerűvé válnak a dalai, de szerinte
vallási elkötelezettségtől függetlenül bárkit megérinthetnek ezek az üzenetek,
a templom falain kívül is helye van az evangéliumnak.
– Azért kaptam a talentumaimat, hogy hasznára legyek másoknak, ez indított a dalok megírására. A „Hegyeken túl” elnevezés számomra azt szimbolizálja, hogy amikor kirándulunk, megmászunk egy hegyet, az motivál bennünket, hogy találhatunk valamit, megláthatunk olyasmit, ami eddig rejtve volt előlünk. Meggyőződésem, hogy van valami, amiért érdemes távolabbra tekintenünk annál, amit itt és most látunk: van valami a hegyeken túl – foglalta össze a virtuális album fő üzenetét az ötletgazda.