A tények nem igazolják azok véleményét, akik szerint indokolt lenne keresztény mintaállamként, morális erőként hivatkozni hazánkra.
Szokatlan időpontban, az új év első napjának hajnalán jelent meg a G7 nevű gazdasági portálon az az alapos elemzőírás, amely egy nemzetközi és egy hazai kutatás eredményeit ismertetve arra a címben is említett következtetésre jut, hogy „a többség hisz Istenben, de templomba már sokkal kevesebben járnak Magyarországon”. A teljes cikk ide kattintva érhető el, s mielőtt bemutatnánk belőle néhány részletet, érdemes felidézni, hogy a Szemléleknek a tavalyi népszámláláshoz kapcsolódó cikksorozatában épp ugyanez a felismerés fogalmazódott meg, szinte szó szerint: „egyre kevesebben keresik a templomokban Istent”. Ez volt az a cikk, amit aztán a Magyar Katolikus Rádió egyik adásában nemcsak szakmai, de alapvető etikai szempontokat sem tisztelve állítottak pellengérre.
Igen beszédes az a grafikon, amely színárnyalatokkal ábrázolja az egyes európai országokat abból a szempontból, hogy mennyien imádkoznak ott legalább heti egy alkalommal. A 25,5 százalékos magyarországi mutató nem tűnik rossznak, de az összkép ismeretében ezzel a „fakó” államok sorát erősítjük. Bulgária, Montenegró, az Egyesült Királyság, Németország, Izland is megelőzi hazánkat, Ausztria és Svájc jóval előttünk szerepel a rangsorban, a tőlünk délre (is) fekvő országok közül csak Szlovénia (25,1 %) és Franciaország (21,9 %) területén kevésbé aktív a hitélet. S bár a skandináv területen szinte következetesen 20 százalék alatti az érték, kevésbé északi tájakon, például Hollandiában és Belgiumban hozzánk hasonló a mutató (25 %, 25,4 %), Luxemburgban pedig 27,6 %.
Nem meglepő, hogy Olaszország és Lengyelország messze megelőz bennünket, de a European Social Survey adatai szerint például Szlovákiában a társadalom fele szokott heti rendszerességgel imádkozni. Érdekesség, hogy az egykori Csehszlovákia másik része, Csehország a legutolsó helyre került ebben a listában, ott ugyanis 7,9 százalék ez az érték.
A kifejezetten hazai fókuszú Társadalmi Riport 2022 vallásszociológiai fejezetéből pedig az derül ki, hogy „a vallás nem általában enyészik el vagy szorul vissza szubkulturális zárványokba, inkább a jellege és formája változik meg. Erről tanúskodnak a magyarországi felmérések adatai is. Miközben a vallásgyakorlat és a felekezethez tartozás csökken, a magyarok közül egyre többen hisznek Istenben.”
S bár az istenhit a rendszerváltás utáni 58 százalékról kétharmados szintre növekedett, „az emelkedő arányú istenhit nagyobbrészt nem egy Istenbe, mint konkrét személybe vetett hitet jelent – ami összhangban állna a zsidó-keresztény tanokkal –, hanem valamiféle magasabb rendű szellembe vagy életerőbe vetettet”, olvasható a Társadalmi Riportban.
Az is szerepel a tanulmányban, hogy a „keresztény egyházak és a kereszténységre hivatkozó társadalmi szervezetek a kormány politikájának lojális támaszai, a NER társadalomképének és politikai koncepciójának szerves részei. A vallási intézmények és projektek szimbolikus és financiális támogatása a NER iránti lojalitástól függ.”
Az a súlyos megállapítás is elgondolkodtató a kutatók részéről, miszerint ha a magyar társadalomban „a hit instrumentalizált civil vallássá fokozódik le, akkor olyan valláspótlékokkal és evilági üdvtanokkal kerül egy kategóriába, mint a kommunizmus, az ateizmus vagy a nacionalizmus”.
