Elkezdődött az iskola, érkeznek a csökkentetten csökkentett rezsiszámlák, egyre többet fizetünk az üzletekben – csak három ok a szorongásra.
2-3 évtizeddel ezelőtt kezdtük el használni a „stressz: a néma gyilkos” kifejezést, aztán jött a „menedzserbetegség”, magáról a szorongásról azonban kevés szó esik – a legtöbb szorongó ugyanis elrejti a félelmét. Nem beszél a szorongásáról a szorongó sem, így nem is hisszük, hogy komoly jelenség lenne. Pedig…
Pedig szoronghat a gyerek, aki „csak” hármast kap a matekdolgozatára, szoronghat az anya, aki nem tudja, hogy számlát fizessen vagy kenyeret vegyen. De munkahelyi problémái miatt szoronghat a gyárimunkás, és szoronghat a vezérigazgató is, de jelentősebb társadalmi csoportok is szoronghatnak, például a klímaváltozás miatt.
Mindannyiunkat elérhet a szorongás, mégsem ismerjük fel, ha környezetünkben valaki szorong.
Ismerd meg a szorongót!
A szorongó nem érzi magát biztonságban sok ember között, vagy egy szokatlan helyzetben, új környezetben. Nem érzi jól magát, mégsem adja ennek jelét, sőt ha megkérdezik tőle, hogy minden rendben van-e, azt válaszolja, hogy persze. Közben a szorongásából akár pánikroham is válhat egy ilyen szituációban…
A szorongó egyedül érzi magát akkor is, ha sok ember van körülötte.
A szorongó szeretne láthatatlan lenni – olyan, akit nem vesznek észre a társaságban.
A szorongó meg nem értettnek érzi magát akkor is, ha nagy nehezen megosztja valakivel nehézségeit.
És minél többet szorong és görcsöl a problémán (pl. a kapott osztályzatokon, a tornyosuló számlákon, a munkahelyi nehézségeken, a klímaváltozáson), annál inkább uralkodik el az életében az érzés, hogy gondjaival egyedül van, és gondjai meghaladják őt.
A szorongónak állandó megfelelési kényszere van: közösségében, munkahelyén, iskolájában, családjában folyamatosan azt érzi, hogy nem tud „elég jó” lenni. Ez jellemzően alacsony önértékeléséből, csekély önbizalmából fakad, és ugyan legtöbbször alaptalan, de ő akkor is „kevésnek” érzi magát.
Szorongása, nyugtalansága miatt bűntudata van, úgy érzi, cserbenhagyta környezetét: családját, barátait, munkatársait. Hiába mondják neki, hogy nem tehet a szorongásról, hogy nem valósak az érzései, ez sajnos nem győzi meg.
Hiába mondják neki, hogy alaptalanok a félelmei, hogy „ne szorongj!”, hogy „nyugi, majd lesz valahogy”, külső hatásra a szorongást nem tudja „abbahagyni”.
Pedig a szorongó ember is szeretné kikapcsolni a fejében folyamatosan kattogó agyalást, szeretné maga mögött hagyni az állandó negatív gondolatokat, amelyek félelemmel töltik el.
„Ne nyugtalankodjatok!”
Én magam is szorongó ember vagyok, és ezért gyakran szégyellem is magam, hiszen ez – az én fejemben – azt is jelenti, hogy
ha nyugtalankodom bizonyos dolgok miatt, akkor nem tudom az életem minden része felett „átengedni az irányítást” Istennek.
Amikor Jézus azt mondja az apostoloknak: „Ne nyugtalankodjon szívetek!” (Jn 14,1), akkor lényegében a mai kor emberének is segítséget ad a szorongás ellen. Ferenc pápa beszélt erről 2020 tavaszán – a Szentatya akkor úgy fogalmazott, hogy Jézus két megoldást is adott a nyugtalanság ellen.
Az egyik a „Higgyetek bennem” (Jn 14,1). „Jézus egy nagyon konkrét dolgot akar mondani ezzel nekünk. Ő tudja, hogy az életben a legerősebb szorongás, a nyugtalankodás abból az érzésből fakad, hogy nem vagyunk képesek megbirkózni az élettel, hogy egyedül érezzük magunkat, és nincsenek kapaszkodóink az eligazodáshoz a körülöttünk zajló események között. Ezt a szorongást, melynek során nehézség nehézséget követ, egymagunkban nem tudjuk legyőzni.” Ferenc pápa beszédében kitért arra, hogy mindannyiunknak szüksége van Jézus segítségére a szorongó helyzetekben, s ezért kéri azt tőlünk Jézus, hogy higgyünk benne, és ne magunkra akarjunk támaszkodni – ehelyett támaszkodjunk inkább őrá. „Mert a nyugtalanságból a bizalom hoz szabadulást.
Rá kell bíznunk magunkat Jézusra, végre kell hajtanunk az „ugrást”!”
A nyugtalanság, vagyis a szorongás másik ellenszere a Szentatya szerint szintén Jézus szavaiban keresendő: „Atyám házában sok hajlék van… Helyet készítek ott nektek” (Jn 14,2). Ferenc pápa emlékeztetett minket arra, hogy Jézus már magára vette emberségünket, hogy azt a halálon túlra, egy új helyre, a mennybe vigye, hogy mi is ott legyünk, ahol ő van. „Ez a bizonyosság vigasztal bennünket: van fenntartott hely mindannyiunknak. Van hely nekem is!”
Baranyai Enikő
vendégszerző
Kedves Enikő!
Ha az embereket azzal akarjuk nyugtatni, hogy Istennel együtt a túlvilágon nem fogunk szorongani, netalán boldogok is leszünk, ezzel nem érjük el célunkat. A mai ember itt és most és azonnal akarja a nyugalmat és a boldogságot. A túlvilág ígérete csak azoknak jelenthet megnyugvást, akik mostani életüket teljesen reménytelennek, kilátástalannak tartják.
A mai ember, aki úgymond a tudomány világában szocializálódott, még ha hisz is Istenben, sokkal inkább szeretné maga irányítani sorsát. Ezt az ellentmondást úgy érthetjük meg, ha tisztában vagyunk vele, hogy a hitnek számtalan mélysége van. Hitünknek pedig legfőbb mutatója a bizalom. Ha két idegen találkozik, a légkör bizalmatlan. A bizalmatlanságot a megismerés vezeti át a bizalomba.
A feladat tehát adott. Azonban nem mindegy, merről közelítünk. Ha hirdetjük Isten ígéjét, még ha sok Hodász atyával rendelkeznénk is, eredményünk inkább csak a hit elmélyítésében nyilvánulna meg. (Azért ez sem semmi!) Nagyobb eredményt akkor tudnánk elérni, ha az emberi tudományok fogalmi és eszköztára segítségével értetnénk meg Isten igéit, legalább is azok egy részét. Ez ma már lehetséges, hiszen az emberiség 2000 év után eljutott arra a tudományos szintre, hogy Isten tanításaiban felfedezhesse a jótanácsokat. Ezt az emberiség nem fogja megtenni, mivel fejében a hit és a tudomány két egymásnak ellentmondó véglet. De mi már sejtjük, tudjuk, hogy Isten igéi a megfelelő tudományos ismeretek hiányában parancs, fejlettebb tudományos ismeretek mellett azomban iránymutatás, jótanács. Hogy ezt hgyan tudnánk megtenni, ez meghaladja jelen lehetőséget.