Takács Antal olyan misetételeket alkotott, amelyek a mai kor nyelvén segítenek Istenhez szólnunk.
– Az egyházi énekek kifejezetten valami balkáni gyászhimnusznak tűnnek. Mintha azt közvetítenék, hogy Isten szemében csak jelentéktelen porszemek vagyunk, pedig szerintem igenis minden egyes ember fontos Neki – az idézet a Szemlélek legelső, 2015 januárjában publikált felméréséből származik, amelyben fiatalok fogalmazták meg véleményüket a katolikus egyházról. Noha léteznek üdítő kivételek, örömteli tapasztalatok, azért minden templomjáró ember nyilvánvalóan érti és ismeri, mire gondolt az iménti vélemény megfogalmazója. Hol vontatott, hol túlságosan cirádás zenei formák, néha egészen életidegen szöveges tartalom – ehhez kénytelenek sokan hozzászokni a hazai szentmisék résztvevői közül.
Az elmúlt évtizedekben kialakult a ló túloldalára áteső helyzet is: kottájukba mélyedő gitárosok zengenek gyakran bántóan magyartalanul ferdített külföldi szerzeményeket, amelyeknek kevés közük van a liturgiához – a templomi közösség pedig vagy be tud kapcsolódni, vagy nem. Sokan aranyosnak, kedvesnek tartják az ilyen, néha tévesen „dicsőítésnek” nevezett zenei tevékenységet, de együtt énekelni, pláne az éneklés által a lelkeket Istenhez emelni – ezt aligha támogatják az ilyen a dalolások.
Kevésnek tűnik a valóban jó zene a templomban, de aki figyel, sokfelé megfordul, körültekintően tájékozódik, igenis találhat pozitív példákat.
Egy ilyen kezdeményezés a több évtizedes keresztény könnyűzenei alkotói múlttal rendelkező Takács Antal újabb műve, amelynek címét nem bonyolította túl a szerző. A „Szentmise” három ősbemutatóját idén novemberben tartják – a Szemlélek részéről a legelső, fóti alkalom zenei beállásakor pillanthattunk be a készülődés folyamatába.
Aki velem együtt belülről élte át a rendszerváltás utáni hazai zenei „kapunyitás” éveit, úgy érezheti, ilyet már látott korábban. A déjà vu nem alaptalan: a vezérénekes az a Borka Zsolt, akinek dalait az ország katolikusainak jó része ismeri, de a műfaj hazai alapítójának számító Sillye Jenő oldalán is gyakran találkozhattunk vele. Jenő ugyan nem zenél ebben a misekompozícióban, de egyik fia, Gergely vezényel, Bence a villanygitár nyakát tekeri, Gábor szolgáltatja a masszív basszust, az unokák pedig hangtechnikusként működnek közre. Szükséges is a hangmérnöki szakértelem, hiszen több billentyűs hangszer, gitárok, dob mellett vonós, fúvós szekció és kórus is megszólal a templomban. Márpedig
mindennek úgy kell hangzania, hogy ne legyen se sok, se öncélú, hanem valóban szolgálja a szentmisébe való bekapcsolódást.
Takács Antal a Szemléleknek elmondta, hogy évek óta születnek a misetételek, s annyira összetett műről van szó, hogy nem is tekinti teljesen befejezettnek az alkotást. Azért, hogy a darab valóban hű legyen a liturgiához, a szerző beiratkozott a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium liturgikus könnyűzenei képzésére – egyik tanára, Huszák Zsolt evangélikus létére ugyancsak ott zenélt a fóti templomban.
Aki személyesen szeretné átélni, megismerni, átimádkozni a Szentmise című liturgikus művet, két budapesti helyszínen teheti ezt meg a következő napokban: november 19-én 18 órától a káposztásmegyeri Szentháromság-templomban, november 26-án 18:30-tól a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban hangzik majd el Takács Antal műve, szentmise keretében.
A szerző nevéhez fűződik egy karácsonyi rockoratórium megkomponálása, valamint számos keresztény könnyűzenei dal mellett több tucat zsoltár gitáros megzenésítése is. Ezekről az ambo.hu oldalon lehet tájékozódni, ahol a Szentmise kottáival, videófelvételével is találkozhatunk majd.
