Párbeszéd a megkereszteltek között az emberiséget ma érintő problémákról – Ferenc pápa szerint ez a szinódus. Ezt a párbeszédet segíti a megujul.hu, melynek márciusban megjelent cikkeiből válogattunk.
A papnövendékeket is be kell vonni a papnevelés megújításába
A szinódus hatással van a papok képzésére is. Milyen változások várhatók ezen a területen? Erről beszélgettünk a Központi Papnevelő Intézet rektorával, Martos Levente Balázzsal, aki szerint „ha befelé rendben vagyunk, kifelé is több az erő”.
“A papi szolgálat elemi, és egyben legfontosabb tevékenységei viszonylag könnyen elsajátíthatók – itt a szentségek ünneplésére, formai helyességére gondolok. Ahhoz azonban, hogy egy pap ne csak „szépen misézzen”, hanem például igazán jól is prédikáljon, ne csak érvényesen tudjon gyóntatni, hanem a megfelelő módon megértse és értékelje is a gyónó helyzetét, igen komplex elméleti és gyakorlati tudásra, hitre és emberségre van szüksége. A modern társadalomra az is jellemző, hogy
felértékelődik a papi hivatás személyes oldala, a személyes meghívottság élménye és tapasztalata.
Ez egyfelől mélyen megfelel a személyes Krisztus-követés evangéliumi ideáljának, amelyet legalább részben fel is kell mutatnia a jelentkezőnek. Másfelől ezt a nagyfokú egyéni elköteleződést a nevelés folyamán hiteles egyházi hivatássá és szolgálattá kell érlelni. Ha ez nem történne meg, a felszentelt pap súlyos nehézségnek lenne kitéve, amennyiben egy elképzelt közösségbe akarna belépni ahelyett, amelyik valóban várja a szolgálatát.”
“a növendékek hiteles növekedésének jele, ha nem tekintélyelvű viselkedést sajátítanak el, hanem képesek maradnak a valódi kommunikációra a környezetükkel.”
“A 2016-os dokumentum már előírta, hogy a szabályzat kialakításába a papnövendékeket is vonják be, és személyesen tanúsíthatom, hogy ez például Magyarországon is megtörtént. Örülök annak, hogy sokféle kérdés közepette valóban elkezdtük meghallgatni egymást, amit a szinódus is szükségesnek és helyesnek lát.”
“Mint minden mai embert, őket [papnövendékeket] is gyakorlatilag végtelen információ éri vagy érheti el, miközben egészséges embereknek, sőt, a Lélek embereinek kell lenniük, akik személyes és önálló életre képesek mind anyagi, mind szellemi értelemben. A szeminárium ma már nem jelent elzárt közeget, ugyanakkor a kapcsolatok megléte sem természetes: nagyon is megéljük, hogy a kapcsolatokért tenni kell, a valódi közösség munka és ajándék egyszerre.”
“ A tanulmányok egyfajta reflektált teret jelentenek, amelybe az ember egész élete folyamán vissza-visszatér – valójában folyton ellenőrzi, hogyan működik „az ő evangéliuma” az emberek között, hogyan épül vagy nem épül az Isten országa ott, ahol ő – legalább valamelyest – képviseli az egyházat.”
“Fontos, hogy ne váljon formálissá az egyházmegyékben meglévő számos közösségi és liturgikus alkalom, hanem
kezdjünk egymáshoz kapcsolódni.
Gyakran vannak olyan papok, akik az ilyen közösségteremtő szeretetben maguktól zseniálisak – másokat meg kineveznek, s akkor elkezdenek odafigyelni a többiekre, találkozókat szervezni stb. Egyik út sem könnyű, de lassanként mindegyik gyümölcsöt teremhet.”
10 munkacsoport segíti a szinodalitás kritikus kérdéseinek megválaszolását
Március 14-én lépett életbe Ferenc pápa rendelkezése, amely megolajozhatja a katolikus megújulást, egyben meg is hosszabbítja a szinodális folyamat tevékenységét.
“Az egyházfő egy idén februárban közzétett dokumentumban rámutat, hogy számos olyan kérdés merült fel a püspöki szinódus XVI. rendes közgyűlésének első ülésszakán, amelyek természetüknél fogva alaposabb teológiai tanulmányozást kívánnak. Ez a jogi és lelkipásztori szempontok megvizsgálását is igénylő szakmai munka a pápa szerint nem végezhető el a második ülésszak folyamán, ezért úgy határozott, hogy a szinódus mellett induljon el egy célzott műhelymunka is.”
„A munkacsoportok a területért felelős vatikáni dikasztériumokkal együttműködve fognak tevékenykedni, az összes földrészt képviselő lelkipásztorok és szakértők fogják alkotni a fontos háttérmunkát végző csoportokat. A munkavégzés szinódusi módszer szerint zajlik majd, ennek felügyeletét Mario Grech bíborosra bízta Ferenc pápa, aki a szervezési feladatokra a Szinódusi Főtitkárságot jelölte ki.”
Szükség van az egyháztól sebzettek gyógyítására is
A Kaposvári Egyházmegyében már a püspöki szinódus előtt elkezdődtek a megújulási folyamatok. Az eddigi tapasztalatokról, a szinodális célok gyakorlatba ültetéséről beszélgettünk Varga László püspökkel.
“Úgy döntöttem, hogy először a paptestvérekkel fogom ismertetni a szinódus anyagát. Kétféle formában teszem ezt: egyrészt elküldtem nekik írott változatban a szinódusi összefoglalót, másrészt a rekollekciók, továbbképzések anyagának is ezt választottam. (…) Az elmélkedés után szinódust csináltunk hat csoportban. A csoportvezetők felé az volt a kérésem, hogy mindenkit szólaltassanak meg. Senkit ne engedjenek csendben maradni. Két dolgot nem lehetett: kioktatni a másikat és túl sokat beszélni, hogy legyen idő mindenkire. Nagyon jók voltak a visszajelzések. Volt három kérdés is, ami alapján lehetett beszélgetni a csoportokban, de persze szabad volt a pálya. Minden további alkalmat így tervezek. A következő rekollekciót májusban tartjuk, aztán szeptemberben és novemberben, de addigra már valószínűleg lezajlik a második, záró találkozója is a szinódusnak. Izgatottan várom, hogy meddig jutunk.”
“az elmélkedésben külön kiemeltem a félelmet, és erre is reagáltak a paptestvérek.
Két nagy aggodalom került felszínre: az első, hogy úgysem fog történni semmi, a másik, hogy történik majd valami.
Ezt a két várakozást bontottam ki a félelem és a bizalom mentén. Az igazi ajándék, az igazi remény, ami a félelmet teljesen el tudja venni: az eucharisztikus bizalom..”
“Nem egy választható extra a szegényekkel való kapcsolat, hanem ez a küldetésünk. (…) A szinódus is megfogalmazza, hogy nemcsak adunk, hanem mi is kapunk ajándékot a szegényekkel való találkozástól. Az a teológiai alapja a szegényekkel való találkozásoknak, hogy Jézus szegény volt. Teljesen szegény körülmények között született, és mindig szegény maradt a működése során. Olyannyira, hogy nem volt hova lehajtani a fejét. A szinódus ezt a teológiai alapot külön kiemeli.”
“Mire várunk? Mindenki, aki meg van keresztelve, misszionárius és tanítvány is egyben. Ezt a missziós küldetéstudatot szeretném felébreszteni nemcsak az atyákban, hanem akiket rajtuk keresztül elérünk, mert sajnos úgy tűnik, mintha nem lenne kiválasztottságtudatunk, küldetéstudatunk. (…) Mi fordítva csináljuk: megkereszteljük, oktatásban részesítjük a híveket, de nem tesszük tanítvánnyá őket. Kimarad, ami az első nagy küldetési parancsban ott van: „tegyetek tanítvánnyá minden népet”. Ma nincs hangsúly a tanítványságon, nem feltétele Krisztus követése a templomba járásnak, az egyházhoz tartozásnak.”
“Nemcsak a világ, hanem az egyház is sebzett. Az Irgalmasság Házában ezért az egyháztól sebzettek gyógyítását is célul tűztük ki. Mert nagyon sokan megsebesültek tőlünk, nemcsak a pedofília által, hanem verbálisan is. Az Egyházban ez is jelen van, akár a tekintélyünk rossz használatával vagy a klerikalizmus által. Ezeket a sebeket gyógyítani kellene és lehet is szakemberekkel, imával, kegyelemmel. “
“Nekem a jövő egyháza igazából eucharisztikus. A mester nem véletlenül így van jelen köztünk. Lehetne másképpen is. Ő a legszegényebb. Nincs semmije, csak a puszta léte, és azt is odaadja. Az eucharisztiában Isten nagyon sebezhető itt, az erőszak világában. Ideteszi magát elénk az Isten, abszolút sebezhetően. A kezünkre adja magát, szó szerint, amikor áldozunk, és azt csinálunk vele, amit akarunk. Nem állít ki a sorból, nem aláz meg, nem oktat ki. Odaadja magát feltétel nélkül: az eucharisztia a legszentebb szentség. Nekem ez az egyszerű egyházképem a jövőre nézve. Hogy mikor lesz ilyen az egyházam, nem tudom, de én ebbe az irányba akarok menni.”
“A Szentlélek bárhol tud működni. Ott is, ahol mi azt gondoljuk, hogy nem működhetne. Nem lehet beszorítani egyetlen kategóriába sem a Szentlelket, és ez azt jelenti, hogy az igazságot kimondhatják mások is, nem csak a katolikusok. Mert az Igazság Lelke ott működik másokban is, így valami akkor is igaz lehet, ha nem mi mondtuk. És ez engem csak alázatra tanít.”
“Évekig voltam plébános, és amikor csendes szentségimádást tartottunk, azt mondtam a híveknek, hogy ne beszéljenek, ne imádkozzanak hangosan, hogy ne zavarják a többieket. Az a fontos, hogy mit mond nekik az Isten, nem az, amit ők mondanak neki. Döbbenetes volt, ahogy elkezdtek keresztelkedni, gyónni, vagy rendezni a házasságukat, pedig ilyesmiről nem mondtam nekik semmit. Mégis megtörtént, mert a Szentlélek elkezdett működni bennük úgy, ahogyan én nem tudtam volna megtenni.”
