A jezsuiták Montserrat című vlogjában az idei évadban nem csak jezsuitákat kérdez a szerkesztő, Nagy Bálint atya – legutóbb az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökével beszélgetett.
A hivatása eredetét, felfedezését firtató kérdésekre Balázs atya elmondta, hogy már kisfiúként nagyon szeretett ministrálni, mindenekelőtt Istennek akart tetszeni, majd ferences diákként érzett rá a belső ima örömére, édességére, megérezte, hogy a szentek vagy a Szentírás „szavainak súlya van a szívben”, „a szavaknak színe, formája lesz belül”. Hosszú belső vívódás, várakozás után vált „belső evidenciává”, hogy igent akar mondani, és azóta is sokszor kimondta, megerősítette ezt az igen.
Mit jelent papnak lenni? Balázs atya számára közvetítést a szentély és a nagy templomhajó határán: „előttem egy csomó ember, akikhez szeretetkapcsolatok fűznek, szüleim, családtagjaim, barátok – és közben befogad egy másik kör, a szentély közössége”, tehát
„bizonyos értelemben le vagyunk foglalva Istennek, aki végtelen szívével visszaad minket a világnak”.
Határhelyzetben van tehát a pap, mondja a püspökatya: „Jézus szeretetét próbáljuk átélni”, ugyanakkor „megéljük a gyatraságunkat”, részben ezáltal egyesülünk az embertársainkkal, és „reméljük, hogy Isten ezen keresztül is be akar lépni a világba”. Mert Isten „nem csak azzal tud kezdeni valamit, ami világos és ragyogó, hanem azzal is, ami még nem teljes, nem tökéletes”.
A püspök atya, aki a szeminárium rektoraként a papok képzéséért is felelős, úgy látja, hogy nagyon inspiratívnak kell lennie a szemináriumnak, „őrizni kell a lángot, amivel a fiatalok jönnek”, ezért arra biztatja a növendékeket, hogy figyeljenek a belső tapasztalataikra, Isten hangjára a szívükben.
A papság szerepét az egyházban a „hitre hívogatás”, a „gyújtóláng” feladatában látja, ők segítenek, hogy az Isten „szent népéhez tartozó” emberek is betölthessék a maguk hivatását. Pap és világi hívek kölcsönös kapcsolatát a házastársak, vagy a jó néptáncos párok összehangolódásához hasonlította: ha az egyik a helyén van, akkor a társa is a helyén lesz, ha mindketten megbíznak egymásban, akkor jól tudnak együtt „táncolni”.
Nagy szeretettel beszélt Balázs atya a gyerekekkel odaadóan foglalkozó pedagógusok hivatásáról is, akik szintén egész életükkel tanúskodnak a tanítványaik előtt.
Minden keresztény kap elhívást, nem csak a szerzetesek, papok
– bár „Isten vezetését különböző mértékben éljük meg”. Sokszor embereken keresztül szólít meg az Isten – sőt néha épp a nehéz embereken keresztül.
Segédpüspökként a meglévő rektori és tanári feladatai mellett Balázs atya az egyházmegye papjainak kísérését is végzi, személyes beszélgetésekben, találkozásokban, és ahogy mondja, egyre növekednie kell a szívében, hogy sokan beleférjenek, mert sokan vannak és egyre többen. Konkrét, szűkebb közösségét a szeminárium mintegy húsz növendéke jelenti, akikkel általában együtt imádkozik, együtt étkezik.
Kedvenc könyve a Szentírásban Szent János evangéliuma, amely „egyszerre olyan, mint egy vers” és ugyanakkor „szenvedélyes vallomás” – ha valaki kezdőként bele akar vágni a Szentírás olvasásába, érdemes ezzel az evangéliummal kezdenie.
Álma a papságról, az egyház közösségéről, hogy
olyan hely legyen, „ahol eleven és derűs találkozásokra van lehetőség,
ahol picit nagyobb a szabadság, mint a környező világban, ahol megéljük ezt a szabadságot” és „együtt tudunk ünnepelni” az út végén. Mert „Isten derűsen várja, hogy fölfedezzük a jelenlétét”, „ő előbb szeretett minket, és jó ráhagyatkozni”.
