“A Golgota ma valóságosan itt van Ukrajnában”

Az orosz katonák ártatlan civileket mészárolnak a megszállt országrészekben – nyilatkozta egy indiai származású, Nyugat-Ukrajnában szolgáló apáca.

Ligy Payyappilly, a franciaországi Saint-Marc-i Szent József Nővérek kongregáció tagja a lengyel, szlovák, magyar és román határhoz közel fekvő Munkácson él, amely fontos átkelőpont a háború elől menekülők számára.

“Ukrajna orosz megszállása nem csupán fegyveres katonák harca, hanem mészárlásról, elnyomásról, ártatlan nők és gyermekek ellen elkövetett brutális szexuális erőszakról is szól” – mondta az apáca, hozzátéve, hogy a “sajtóban megjelenő történetek az emberi jogok megsértéséről, a háborús bűnökről, amit az orosz hadsereg elkövet az általuk uralt területeken, mind igaz.”

“Ezt hívjuk mi háborúnak? Ártatlan embereket közvetlen közelről lelőnek, fiatal nőket és anyákat a gyermekük előtt megerőszakolnak, várandós asszonyokat brutálisan bántalmaznak?

Hogyan lettek ezek az emberek ennyire kegyetlenek?”

A háború kezdete óta a nyugat-ukrajnai kolostorok és egyházi intézmények menekülteket szállásolnak el, többségükben nőket és gyermekeket.

“Nők és lányok számolnak be orosz katonák által elkövetett bántalmazásokról. Nők és lányok küzdenek a nemi erőszak fenyegetettségével, amelyet háborús fegyverként használnak ellenük. Az orosz hadsereg megkínzott és megölt egy édesanyát a 6 éves fia előtt” – említette az apáca az egyik általa megismert borzalmas történetet. – “Ez a nő fizikai és lelki gyötrelmek közt, a gyermeke szeme láttára halt meg, miután a katonák kegyetlenül és erkölcstelenül bántalmazták, brutálisan megerőszakolták. Harkivban hat női testet találtak, gumiabroncsok alatt: az orosz hadsereg tömeggyilkosságot hajtott végre. A halottak ott fekszenek az út mentén, megcsonkítva, kezek és lábak nélkül. Nem tudom megmondani, mikor tudjuk eltemetni őket” – mondta a szerzetesnővér.

“Ez ártatlanok lemészárlása. Ezt egy civilizált társadalom nem fogadhatja el!” – folytatta Ligy Payyappilly, majd hozzátette:

Napjainkban Keresztutat jár Ukrajna, de a nemzetnek még van reménye.

“Nyolc éve kezdődött, amikor Oroszország először elfoglalta a Krími területet és Kelet-Ukrajna egyes részeit – most, február 24. óta ez a háború a mi Nagypéntekünk. Tudjuk, hogy amikor Jézus Pilátustól felment a Golgotára, az arca és a ruhái mind vérrel voltak áztatva. Ugyanez történik Ukrajnában is jelenleg: az ártatlanok vére borít mindent.”

“Számos édesanyával találkozunk, akik gyászolják gyermekeiket, ahogyan Mária is szenvedett a kereszt előtt szeretett Fiáért. Biztos vagyok benne, hogy a Szűzanya közbenjár az ukrán édesanyákért is. Ő megérti a fájdalmukat. Minél tovább tart ez a háború, úgy hal meg egyre több ártatlan, főleg nők és gyermekek. Annyi kegyetlenséget látunk, 9, 10, 11 éves lányokat erőszakolnak és ölnek meg az orosz katonák. A Golgota ma valóságosan itt van Ukrajnában.”

“De tudjuk, hogy nagypénteket húsvét követi. Hisszük és tudjuk, hogy Isten velünk van. A húsvét is eljön, a szenvedéseink is véget fognak érni. Imádkozzunk, hogy a feltámadás hajnala is eljöjjön! Jézus meghalt értünk. Ő ismeri a szenvedéseinket és megért bennünket.

Várjuk a mi húsvétunkat, különösen Ukrajnáét, a remény és béke húsvétját.”

A nővér sajnálatosnak nevezte, hogy két, közös történelmű, többségében ortodox vallású nemzet most háborúban áll egymással.

“Isten emberei egymás ellen harcolnak: szívszorító, hogy testvérek, akik békében elváltak, most azért küzdenek, hogy legyőzzék a másikat.”

“Istenem, nyisd meg az elkövetők szívét, hogy véget érjen az agresszió! Imádkozzunk Ukrajna békéjéért!”

Ligy Payyappilly nővér békeidőben a Munkácsi járásban található Pósaházán, a Saint-Marc-i Szent József Nővérek által vezetett római katolikus idősek otthonában tevékenykedik, rendbéli szolgálata mellett a gyógyító imádság szolgálatát is végzi. A hétköznapokban több tucat, betegséggel, bajokkal, problémákkal megterhelt ember megy hozzá, hogy közvetítse imáin, kézrátételén keresztül Isten gyógyító erejét.

“Amikor imádkozom, soha nem a gyógyulást kérem Istentől, hanem azt, hogy bocsássa meg az illető bűneit és áldja meg. Isten egyedül dönti el, hogy a gyógyulás az ember üdvösségét szolgálja-e vagy sem.”

“Isten legyen mindig az első helyen az életünkben. Az imádság nagyon fontos. Mindenkinek időt kell találnia az életében a napi imádságra. A családban nagyon fontos a közös imádság. Gyakran mondom családos embereknek, hogy bár a gyermekeik néha sírva vagy kedvetlenül mennek az óvodába, iskolába vagy az orvoshoz, mégis elviszik őket, mert tudják, hogy ez a javukra válik. Így kell ennek lennie az imádsággal is. Már a kisgyerekeket hozzá kell szoktatni.”

Forráskép megtekintése

A szerzetesnővér hazánkban is járt, Budapesten tartott lelkigyakorlatot.

„India katolikus tartományából, Keralából származom – kezdte bizonyságtételét a nővér. A franciaországi Saint Marc-i Szent József közösség tagja vagyok. Annak idején családommal közel laktunk az indiai rendházhoz. Egyik nővérem hamar be is lépett a rendbe, amikor letette az örökfogadalmat, én 12 éves voltam. Amikor hazalátogatott, mindig felpróbáltam a habitusát, és megnéztem magam benne. Katolikus iskolába jártam, tanáraim karmelita nővérek voltak. Ezt a két rendet láttam közvetlen közelről. Úgy ítéltem meg, hogy a testvérem rendtársainak életében több öröm és több szabadság van, ezért 15 évesen a magam számára is ez az út volt a legvonzóbb.”

FORRÁSCruxnow
Formálnak a szavak, formálom a szavakat - nem tudom, melyik volt előbb. Az azonban biztos, hogy megrekedtem a miért?-korszakban. Keresem a válaszokat, de az idő múlásával, csak egyre több a kérdésem.

1 hozzászólás

  1. Tiszteletem!
    Szomorú, de szépen fogalmazott, igaz cikk.
    Ugyanakkor felmerül bennem a kérdés, hogy miért csak most szólalunk meg tömegesen, miért csak most emeljük fel a hangunkat.
    Hol voltak a mostani, háborút és minden háborúval velejáró civilekkel szembeni erőszakot elítélő nyilatkozatok, tüntetések, amikor pl. az USA napalmmal égette föl a vietnámi falvakat, benne civilekkel, gyerekekkel. Hol voltak az ehhez hasonló cikkek, amikor amerikai börtönökben amnesztiát hirdettek szociopata gyilkosoknak, amennyiben hajlandóak elmenni Vietnámba, hogy ott a legkegyetlenebb kínzásokkal szedjenek ki információt civilekből.
    Hol voltak ezek a hangok, amikor Irakot, Líbiát, Szerbiát – és még bőven sorolhatnánk – bombázták. Amikor Abu Ghraib börtönében amerikai katonák a túlnyomó részt teljesen ártatlan polgárokon élték ki szadista késztetéseiket. Amikor a francia ENSZ békefenntartók Boszniában kiterjedt gyermekprostitúciót működtetek, túlnyomó részt ENSZ katonák “örömére”.
    Hát elmondom, sehol. Akkor mindezekért nem voltak tiltakozások, tüntetések, szankció támogatások… . Bányászni kellett ezen információk eléréséhez, mert a mainstream media és így a népesség túlnyomó része csak legyintett ezekre. Hiszen ezek a mi nyugati világunk “szent” háborúi voltak.
    Úgyhogy kicsit keserédes íze vannak ezeknek az amúgy szükséges, és igaz írásoknak, de egy kicsit úgy érzem, hogy mindezek csak a mainstream által feltüzelt hangulat miatt születnek, mert korábban a hasonló történetek alig-alig érték el a média és a népek ingerküszöbét.
    Holott semmi új nincs a nap alatt – a háborúk mindig ilyenek voltak, és lesznek.
    Több kutatás is foglalkozott vele, hogy van-e valami különbség az emberi agresszióban származás, szocializáció, tanultság… alapján. Az eredmény: nincs. Az emberi agresszió ösztönökön alapul, amit csak kevesen képesek extrém körülmények között is magas szinten kontrollálni. Pl. egy sokat kutatott terület ezen téren a II.VH és a holokauszt. Ugyanolyan hihetetlen kegyetlenségre voltak képesek munkások és tanárok, földművesek és mérnökök, ateisták és hívők, németek és oroszok, franciák és japánok… .
    Úgyhogy ne legyenek illúzióink. Azokat a kegyetlenségeket, amiket most a fronton az orosz, ukrán és legkülönfélébb nemzetekből verbuválódott zsoldosok megtesznek, azt hasonló helyzetben a most jóérzésű, kulturált európai népek emberei ugyanúgy megtennék – tisztelet a kevés kivételnek. Mert mi sem vagyunk jobbak – bár azt hisszük.