Raphael Bonelli osztrák pszichiáter szerint a jól működő családban rend van.
***
VISSZAPILLANTÓ sorozatunkban az elmúlt időszak legérdekesebb, legnagyobb hatást kiváltó, vagy más okból számunkra kedves írásaiból idézünk vissza néhányat. Az idő múlása miatt a cikkekben szerepelhetnek olyan eseményekre való utalások, melyek ugyan már nem annyira aktuálisak, de úgy gondoljuk, érdemes rájuk ebből a távlatból is visszatekinteni. Reméljük, hogy a felidézett tartalmak újraolvasói épp úgy örömmel fogadják a “visszapillantás” lehetőségét, mint azok, akik most találkoznak először egy-egy gondolattal!
***
Az augsburgi Imádság Háza szervezésében elhangzott előadásában Bonelli kopernikuszi fordulatnak nevezi a pszichológia szemléletmódjának változását, ahogy az oksági megközelítésből az utóbbi egy-két évtizedben a pozitívumok irányába fordul, azaz a zavarok, problémák okozója helyett kezdi azt keresni, mik az egészséges személyiség kialakulásának tényezői, forrásai.
Klasszikus reflex, hogy ha valaki félelemmel, pánikkal küzd, azonnal a gyerekkorban keressük az okokat. Ez nem alaptalan, de könnyen elfeledteti a saját felelősséget és bezárja az embert az áldozat szerepébe.
A három fő „tettes” az oksági megközelítésnél: a szülők, a tanárok és az egyház – a „három gonosz”, minden baj forrása. A pozitív pszichológia viszont azt vizsgálja, azt keresi, milyen lehetőségei, erőforrásai vannak az embernek.
Érdemes-e, hasznos-e, fontos-e, összetartani a családokat? Hiszen sokan fölösleges, elavult intézménynek tartják ma a családot. Bonelli azonnal meg is válaszolja a költői kérdést:
„Tapasztalatom, hogy szinte mindenkiben él a mélységes vágy, hogy valakivel együtt öregedjen meg; a szerelem legerősebb megnyilvánulása, ha azt mondom: szeretnék gyereket tőled!”
A család otthonos, jót tesz, fontos álma az embernek, hogy jó, szép, boldog családja legyen. De ehhez jószándék, megértés, végső soron megbocsátás is kell. Amikor az ember maga is szülővé lesz, persze mindjárt sokkal megértőbb lesz a saját szüleivel szemben.
Hogy mennyire fontos összetartani a családokat, az a negatív irányból is látható: a válás, amikor egy otthon, egy közösség szétesik, az minden érintettet megvisel, a felnőtteket is, a gyerekeket meg különösen.
Milyen tehát egy jól működő család?
A jól működő családban rend van – nem katonás rend, de nincsenek beteg szövetségek egymás ellen, mindenkinek megvan a maga helye. A szeretet rendje, hierarchiája szerint a szívben a második hely a házastársé, a harmadik a gyerekeké, a negyedik a szülőké, az ötödik a testvéreké. Az első hely pedig nagyon fontos! Sokáig a partnerkapcsolatot tettük első helyre, de
ha a partnert tesszük erre a helyre, azaz istenné, akkor nem működik a kapcsolat.
Kell, hogy még fölötte is legyen egy érték, a mai pszichológia ezt ön-transzcendeciának nevezi Victor Frankl nyomán: egy magasabb elv, értékek, önmagunk meghaladása, a Jó, az Igaz, a Szép. Ehhez a magasabb elvhez lehet mérni az összes többit, enélkül nem működik a rend.
A tapasztalat pedig az, hogy az a legszebb és az működik a legjobban – és ezt pszichológusként állítja Bonelli –, ha a ’jó-igaz-szép’-et Apának tudjuk nevezni, ha egy személyes Istennel vagyunk kapcsolatban, nem csupán elvek, elvont értékek jelentik ezt a transzcendenciát.
Sokáig a pszichológia úgy tekintett Istenre és a vallásra, mint ami szabályokkal és tiltásokkal gyötri az embert, mégis amikor empirikus vizsgálatra került a sor, kiderült, hogy a vallásos emberek között kevesebb az öngyilkosság, a depresszió, a függőség, a vallásos emberek partnerkapcsolatai, családjai lényegesen stabilabbak.
A rend alapozza meg a nevelést is. Ha a gyerek az első helyre kerül, azaz istenítik a szülei, akkor lesz belőle nárcisztikus személyiség – ami valódi katasztrófa. A gyermek számára hatalmas ajándék, ha a szülei szeretik egymást! Sajnos erről sokan megfeledkeznek ma, sok szülő azt gondolja, azzal tesz jót a gyerekének, ha a partnere elé helyezi. De valójában ez mindenkinek rossz. Különösen, ha a szülő később sem engedi felnőni, önálló életet kezdeni a fiacskáját, kicsi lányát! Ez voltaképp bántalmazás!
A rend hiánya az is, ha a szülők igyekeznek minden nehézséget eltakarítani a gyermekük útjából – így ugyanis nem hagyják, hogy megtanulja elviselni a frusztrációt! A legjobb lehetőség ennek a képességnek az edzésére, gyakorlására a testvér!
A rendnek része az erősségeink és erényeink ismerete és fejlesztése – azaz önmagunk, jellemünk munkálása! Amikor a szív szabadon felismerte a nemes célt, és a zsigeri érzések ellenére az ember józanul cselekszik a cél irányába, akkor mindig lép egy kicsit, mindig növekszik. Ezekből az apró döntésekből épül az erény. Ha viszont tévesek az eszméink, akkor a céljaink nem nemesek, hanem önközpontúak, a cselekedeteink pedig tévesek lesznek. Fontos, hogy mik az alapvető elképzeléseink az életről, az élet céljáról, mert ez határozza meg a döntéseinket, a cselekvéseinket.
A rendnek része a kölcsönös tisztelet a házastársak között – a férfi és a nő egymás mellett áll, nem egymás fölött, és kiegészítik egymást.
A jól működő családban erényesek a gyerekek, nem azért, mert a szüleik ezt prédikálják nekik, hanem azért, mert a szüleik is erényesek. Vagy ahogy Bonelli a remek német humoristát, Carl Valentint idézi:
„Mondhatunk a gyerekeinknek, amit akarunk, a végén úgyis minket utánoznak.”
