Az egyházi nyilvánosság eseményeit figyelemmel követők az elmúlt hónapokban legalább két olyan fejleményre figyelhettek fel a német katolikus világban, amelyek szorosan összefüggenek a német szinodális kezdeményezéssel, és a Németországban kialakult helyzet összetettségét tükrözik.
Március 9. és 11. között Frankfurt am Mainban került sor a német katolikus egyház úgynevezett Szinodális útjának ötödik plenáris ülésére, s ezzel formálisan befejeződött a 2019 decemberében kezdődött folyamat. Az elmúlt három és fél év németországi folyamatairól Görföl Tibor, a Vigilia főszerkesztője segítségével közlünk részletes áttekintést. Alább az első részt olvashatják.
Március 25-én hatalmas meglepetést keltve lemondott tisztségéről Franz-Josef Bode osnabrücki püspök, aki a Szinodális út egyik meghatározó képviselője és motorja volt. Döntését azzal a 2022 szeptemberében készült jelentéssel indokolta, amely szerint nem járt el megfelelően egyes egyházfegyelmi ügyekben, főként a szexuális visszaélések kezelésében. Április 12-én a paderborni főegyházmegye vonta magára a figyelmet, ahol 2022. október 1. óta nincs betöltve az érseki hivatal, s az egyházmegye káptalanja és laikusokból álló tanácsa közösen összeállított egy listát olyan személyekről, akiket Hans-Josef Becker érsek utódjának javasoltak. A Vatikánnal kötött megállapodások értelmében – számos más egyházmegyéhez hasonlóan – Paderbornban is a káptalan választja az érseket (a Szentszék által ajánlott személyek közül), ám az egyházmegye laikusokat is be kívánt vonni a választási folyamatba. Április 12-én azonban a Szentszék megtiltotta laikusok részvételét a választásban, ami azért is jelentős, mert 2022 februárjában a német Szinodális út első elfogadott gyakorlati határozata pontosan a laikusok püspökkinevezésekben játszott szerepének fokozását szorgalmazta. A paderborni események tehát világossá tették a német „reformkezdeményezések” problematikusságát.
De mégis milyen okból, milyen célkitűzéssel és milyen módon indult útjára a Szinodális útnak (der Synodale Weg) nevezett német folyamat?
A Német Püspöki Konferencia (DBK) 2018 őszén Fuldában tartott ülésén mutatták be az úgynevezett MHG-jelentést, amely az elkészítésében részt vevő szakértők egyetemi városairól (Mannheim, Heidelberg, Gießen) kapta a nevét. A 2013 augusztusában kezdeményezett jelentés kifejezetten a klerikusok által kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaéléseket vizsgálta, és sokkoló eredményekre jutott: 1946 és 2014 között a német klerikusok 4,4 százaléka, több mint 1600 személy gyanúsítható összesen több, mint 3500 visszaélés elkövetésével. A jelentés készítői azt ajánlották a német püspököknek, hogy vizsgálják felül a hatalmi struktúrák, az egyházi szexuálerkölcs és a papi életforma legfontosabb tényezőit. Fél évvel később a Német Püspöki Konferencia Lingenben tartott ülésén a főpásztorok szinte egyhangúlag úgy döntöttek, hogy valóban elindítanak egy olyan szinodális folyamatot, amelynek során párbeszéd bontakozhat ki az említett három kérdéskörről. Felmerült, hogy a folyamatban a Német Katolikusok Központi Bizottsága (ZdK) is részt vehetne. A szervezet kész volt az együttműködésre, de feltételül szabta, hogy a nők egyházi szolgálatokban és hivatalokban játszott szerepének kérdése is napirendre kerüljön. Ily módon alakult ki az a négy fórum, amely megszabta a Szinodális út munkájának menetét: 1. A hatalom és a hatalom megosztása az egyházban – közös részvétel az egyház küldetésében. 2. A papi egzisztencia napjainkban. 3. Nők az egyházi szolgálatokban és hivatalokban. 4. A szeretet megélése a szexualitásban és a férfi-nő kapcsolatokban.
Miután 2019 márciusában nyilvánosságra hozták a fórumok tervét, nagy horderejű viták kezdődtek meg nemcsak Németországban, de gyakorlatilag az egész európai egyházban. Először is bírálatok érték magát a kezdeményezés elnevezését, felmerült ugyanis a gyanú, hogy a „szinodális út” kifejezés csak azért született meg, mert a szervezők el kívánták kerülni az egyházjogban ismert „plenáris zsinat” elindítását, amelynek kezdeményezésébe és lebonyolításába egyaránt be kell vonni a Szentszéket. Noha a német folyamat lényegében nemzeti szinódusnak vagy plenáris zsinatnak tekinthető, az alternatívaként választott elnevezés lehetővé tette, hogy a Vatikán engedélye és felügyelete nélkül bonyolítsák le. Ezért 2019 nyarán Marc Ouellet bíboros, aki akkor a Püspöki Kongregáció prefektusa volt, egyházjogi szakvéleményt készíttetett a Szinodális út alapszabályzatának tervezetéről, majd szeptemberben arról értesítette Reinhard Marx bíborost, a DBK elnökét, hogy a szakvélemény szerint a DBK és a ZdK által tárgyalni kívánt témák kívül esnek a nemzeti egyházak döntési hatáskörén,
a német egyház túlságosan nagy hatalommal ruházza fel a laikusokat, és a „szinodális út” elnevezés mögött valójában plenáris zsinat készül elő.
Nagyjából ezzel egy időben maga Ferenc pápa is egyedülálló gesztust tett: június 29-én terjedelmes levélben fordult „Isten németországi zarándoknépéhez”, s a nyomtatásban 21 oldalt kitevő levélben az őszinte párbeszédre bátorító buzdításon kívül a helyi egyházak és az egyetemes egyház egységének fontosságára, továbbá az evangelizáció elsődlegességére is felhívta a figyelmet. A levélre adott reakciójában Reinhard Marx bíboros és Thomas Sternberg professzor, a ZdK elnöke bátorításként értékelte a pápai levelet, és egyetértett az egyházfővel „az evangelizáció primátusával” kapcsolatban. Ezért sokak számára meglepő volt, hogy a püspöki konferencián belül nem nyertek támogatást azok a javaslatok, amelyek a négy rögzített fórumon kívül az evangelizációt, a hivatásgondozást, a környezetvédelmet és a katekézist is be kívánták emelni a legfontosabb témakörök közé. Megmaradtak tehát a ZdK javaslatával kiegészített eredeti témakörök, és e négy fórumon kívül a Szinodális elnökség és a Szinodális közgyűlés testületeit is kialakították. Az előbbinek a DBK és a ZdK elnöke és elnökhelyettese lett a tagja (összesen tehát négy fő), az utóbbinak a DBK 69 tagja és a ZdK 69 küldötte, továbbá 92 egyéb személy szerzetesi közösségek, lelkiségi mozgalmak és más csoportok köréből (összesen 230 fő). Ezzel a struktúrával indult el 2019. december 1-én maga a Szinodális út, amelynek első közgyűlését 2020. január 30. és 2020. február 1. között tartották Frankfurtban.
Mivel olyan alapvető kérdések kerültek előtérbe az előkészítési folyamat során, mint hogy szükség van-e még papságra az egyházban, pappá szentelhetők-e nők, és megáldhatók-e azonos nemű párok, érthető, hogy már korán
polarizálódás volt megfigyelhető mind a német püspökök, mind a német teológusok körében.
Kialakult egy kisebbségi csoport, amely nem támogatta, hogy ezekben a kérdésekben megváltozzon a katolikus álláspont, és olyan teológusok is hallatni kezdték a hangjukat, akik bírálták a német kezdeményezést. Az utóbbiak között elsősorban Walter Kasper bíboros és Jan-Heiner Tück bécsi dogmatikaprofesszor említhető. Az előbbi azt hangsúlyozta, hogy az egyház strukturális kérdései helyett a hit kérdését kellene középpontba állítani, az utóbbi azt kifogásolta, hogy a Szinodális út olyan szerepet kíván biztosítani a laikusoknak az egyházkormányzatban, amely a teológiai hagyomány és a II. Vatikáni Zsinat szerint nem illeti meg őket. Ez a csoport azonban kisebbségben maradt.
Mire sor kerülhetett a második közgyűlésre (a világjárvány miatt kényszerűségből 2021. szeptember 30. és október 2. között), sajátos színezetet adott a folyamatnak, hogy sem Reinhard Marx bíboros, sem Thomas Sternberg professzor nem kívánta ismét jelöltetni magát a DBK, illetve a ZdK elnökségére, azaz mire a tényleges munka megkezdődött, és megszülettek az első szövegtervezetek, az eredeti kezdeményezők közül a legfontosabbak háttérbe húzódtak. Szintén bizonytalanságra adott okot, hogy az elfogadott alapszabály 11. bekezdésének tükrében nem volt egyértelmű, mennyiben lesznek kötelező érvényűek az egyházmegyékben az elfogadott határozatok, a szöveg ugyanis így fogalmaz: „A szinodális tanácskozás határozatainak önmagukban véve nincs törvényi hatályuk. A határozatok nem érintik a püspöki konferencia és a megyéspüspökök arra szóló hatalmát, hogy illetékességi körükben jogi normákat határozzanak meg és gyakorolják tanítóhivatalukat.”
Az öt közgyűlés története a nyomában járó vitákkal és reflexiókkal együtt azonban a kortárs egyháztörténet egyik legdinamikusabb folyamatát állítja elénk.
Függetlenül attól, ki hogyan ítéli meg, az öt tanácskozás lefolyása része az egyháztörténetnek. Aggályokat elsősorban az keltett, hogy több ponton a katolikus tanítás megváltoztatásának igénye kapcsolódott hozzá. Ezért elsősorban ezekkel a kérdésekkel érdemes folytatni a Szinodális út folyamatának áttekintését.
