Napjainkban, a korábbi trenddel ellentétben, egyre később vállalnak gyermeket a nők. Mi befolyásolja ezt a szándékot, lehet-e rajta változtatni, miként segítsük a leendő édesanyákat?
Elmúltam 30 éves, s már egy jó ideje folyamatosan kapom a kérdést az idősebb nőrokonoktól, hogy „na, van-e már udvarló?”, illetve olyan megjegyzéseket, hogy „az évek gyorsan telnek, nem leszel már fiatalabb”. Az egyetemi barátnőim mindegyike férjhez ment, s néhányuknak már egy-két gyereke is van. Érdekesség, hogy ők mind vidéken élnek, én pedig a fővárosban.
A személyes érintettségem miatt foglalkoztatott, vajon a tudományos közeg miként magyarázza az új, kitolódott gyermekvállalási trendet. Habár számos tényező befolyásolja a gyermekvállalási kedvet, egyrészt szakmai kompetenciám határai, másrészt a cikk terjedelmi korlátai miatt csupán néhány aspektusból szeretnék rávilágítani ennek az összetett témának a dilemmáira.
Míg 1980-1990 között az első gyermeküket vállaló nők átlagos életkora 23 év volt, addig 2020-ra ez a mutató 28,91 év lett. Ugyanakkor
nemcsak a gyermekvállalás átlagéletkora tolódott ki, hanem egyre kevesebb gyermek is születik.
Míg 1980-ban közel 149 ezer gyermek született, addig 2020-ban alig több mint 92 ezer. Igaz, az élveszületések számát negatívan befolyásolja az is, hogy a szülőképes korú nők száma hosszú ideje csökken a társadalomban. Emellett súlyos probléma a fiatalok határon túli migrációja is, esetünkben a szülőképes korú nők elvándorlása. A statisztika a gyermekvállalási kedvet a termékenységi arányszámmal méri, mely mutató egy nőre számított értéke az 1990. évi 1,87 gyermekről 2018-ra 1,49-ra csökkent.
Egy gyermek vállalásához normál esetben kell egy apuka, ideálisan egy párkapcsolat. Természetesen a párkapcsolat formája és stabilitása egyaránt meghatározó tényező. 2019-ben a szülőképes korú nők csupán 36,2 %-a volt házas. Statisztikai adatok azt mutatják, hogy nagyobb perspektívából nézve egyre kevesebben házasodnak, habár házasságon kívül is közel annyian vállalnak gyereket, mint házastársi kapcsolatban: sokan az élettársi kapcsolatot részesítik előnyben. Míg a házasság intézménye jogilag nyomon követett, dokumentált, addig az élettársi kapcsolati állapotról nagyon ritkán állnak rendelkezésre adatok, ugyanis csak a népszámlálások vagy mikrocenzusok idején kaphatunk képet azok számáról. Viszonylag friss támpontként 2016-os adatot találtam, ami a kétféle családtípus gyermekvállalását jellemzi: a házaspárok átlagosan több gyermeket vállalnak, de jelentéktelen különbségről beszélhetünk.
A fontos gyermekvállalási feltételek sorában a legfontosabb elemet – az apa/párkapcsolat meglétét – szerintem az egzisztenciális háttér követi. Elgondolkodtató, vajon az ország mennyire támogatja a családi életvitelt. Egy tanulmány a gyermekvállalás és az életszínvonal közötti összefüggést vizsgálta. A társadalmon belüli jövedelemeloszlás egyenlőtlensége az úgynevezett GINI-indexszel mérhető – ez a mutató negatív kapcsolatot mutat a termékenységgel, vagyis az egyenlőtlenebb jövedelemeloszlás gátolja a gyermekvállalást. A termékenységi rátát – ha nem is erősen, de – a korrupciós szint és a foglalkoztatás is befolyásolja. Ugyanis
minél kevésbé korrupt egy társadalom, és minél magasabb a foglalkoztatottság, annál inkább javítja az ország termékenységét ez a gazdaságilag előnyösebb helyzet.
A biztos munkahely, a megélhetés alapvető egzisztenciális feltétel a gyermekvállalás esetén. De előre gondolni kell a gyermekvállalás utáni helyzetre is, mint például bölcsőde, óvoda elérhetősége, részmunkaidős foglalkoztatás lehetősége. A szakirodalom szerint a családalapítást leginkább támogató intézkedések elsősorban a foglalkoztatást, a megélhetést és a lakhatási kilátásokat érintő pozitív beavatkozások. Szomorú tény, hogy hazánkban az átlagkeresetből egy emberöltő alatt sem teremthető meg egy átlagos lakás ára. Érthető módon fontos a munka és a magánélet egyensúlya – a jól szervezett, gyermeknevelést támogató munkavégzés elengedhetetlen. A ledolgozott munkaórák számának növekedése negatívan befolyásolja a gyermekvállalási hajlandóságot. Továbbá a nem teljesítő banki hitelek aránya és a munkanélküliségi ráta is visszaveti a gyermekvállalási kedvet.
Bár globálisan igaznak tűnik, hogy minél szegényebb egy társadalom, annál magasabb a termékenységi mutató, azonban ez nem minden országban van így. Magyarországon például a magasabb életszínvonal pozitívan befolyásolja a termékenységi rátát – az elmúlt években kialakított családtámogatási modell is ezt igazolja.
A szülési hajlandóságot vizsgáló kutatók mindeközben arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermekvállalást elsősorban a kultúra befolyásolja, s csak másodsorban az adott ország gazdasági helyzete, illetve a társadalom jövedelmi egyenlőtlensége. Ezzel kapcsolatban említették a túlzott individualizmust, a gyermekvállalás gazdasági vonzatának túlértékelését, de a vallásosságot is. Az elmúlt évtizedekben a népesség társadalmi, foglalkozási és területi szerkezetének változásának lehettünk szemtanúi, mely magyarázatot adhat a termékenység csökkenésére a világ számos pontján. A vallásosság háttérbe szorulása, az iskolázottság színvonalának emelkedése, a női foglalkoztatás nagyarányú bővülése, a városiasodás terjedése, a migráció mind hatással vannak erre a területre.
A fogyasztói szokások tekintetében nagy az igény a presztízsjavakra, s egyre nyilvánvalóbb tény, hogy sokszor indokolatlanul vásárlunk. Az efféle szokások, túlzó igények korlátozhatják akár egy gyermek vállalását is.
Ide kapcsolódó személyes véleményem, hogy a – születendő – gyermek azt is megsínyli, ha a szülő magától von el bizonyos igényeket. A Gyermek- és Családbarát Magyarországért Alkotóműhely vezetője szerint a gyermekre, de már a párkapcsolatra, a családra sem áldásként, hanem teherként tekintetnek, „ami akadályozza a személyiség kibontakozását, a fogyasztást, a jövedelem felélését”.
A fentiek ismeretében érdekes továbbgondolási lehetőséget tartogat magában, hogy mi igaz mindebből konkrétan a magyar társadalomra. Izgalmas kutatás lenne megkérdezni a mai fiatalokat gyermekvállalási terveikről, annak hátteréről. Maga a médiavilág nem ad túl biztos támpontot, hiszen ha hinni lehetne az újságíróknak, szerintük egyszerre növekszik és csökken a gyermekvállalási kedv hazánkban.
Visszatérve saját élethelyzetemre: amikor felmerült bennem a családalapítás gondolata, elsőként az egzisztenciális hátteremre gondoltam. Van-e hova szülni, és tudom-e anyagilag támogatni majd a gyermekemet? Jobb lehetőséget szeretnék neki teremteni, mint ami nekem volt. Feszültté tett a gondolat akkoriban, hogy lassan 30 leszek, és nincs saját ingatlanom. A fővárosba költözve a párkeresésre fókuszáltam, hogy új életet kezdve megtaláljam „az igazit”. Rá kellett jönnöm, hogy valamiért a fővárosban még nehezebb komoly kapcsolatot létesíteni, mint vidéken. És ahogy az egyik tanulmány le is írta, egyetlen átlagos keresetből valóban nem lehet megtakarítani egy lakásra. Hagyjuk is a lakást – a hónapról hónapra történő megélhetés is nehéz, ha valaki átlagkereset alatt visz haza. A lakbért nem a fizetéshez igazítják. Nyilván szerencsések azok, akiknél a nagyszülők be tudnak segíteni a gyermeknevelésbe.
Azt mondogatják körülöttem az emberek, hogy sosem lesz megfelelő pillanat a gyermekvállaláshoz. Értem én, de
egyszerre szeretnék ésszel is, és szeretetből fakadóan is szülni, ha egyszer oda jutok.
Kellemetlen szituációként élem meg a kioktatásokat. Fontosabb lenne az elfogadó, segítő hozzáállás. Senkinek nincs joga előírni, pontosan mikor szüljek, illetve ítéletet mondani az életemről.
Kedves Klaudia!
Elolvasván szép cikkét, még pár gondolatot fűznék hozzá – többek között bátorításként, hogy rengetegen hasonló helyzetekkel küzdenek.
A „mikor szülsz már”, „mikor lesz már valakid” és hasonló kérdésekről a rövid véleményem, hogy egyszerűen illetlenek. Ezek olyan személyes kérdések, döntések, amiknek a hátterében meghúzódó erőket, motivációkat, helyzeteket az ember sokszor saját maga sem tudja teljes mértékben feltérképezni, és igazából csak Istenre és rá tartoznak.
Ami pedig a csökkenő gyermekvállalási mutatókat illeti, még néhány megvilágítást tennék.
1. Vannak, akik kifejezetten szeretnének gyereket, de vagy a pártalálás, vagy a gyermekfogantatás egyszerűen nem jön össze.
Helyből a tartós párkapcsolatok kialakulási esélye meredeken zuhan. Miért? Fogyasztói társadalmunkban az eleinte tárgyakra jellemző „vegyél újat minél hamarabb”, „ha valami elromlott, ne javítsd, hanem cseréld le”, „ha valami megteszik, akkor azt azonnal szerezd meg” hozzáállás áttevődött emberi kapcsolatainkra is. Így helyből nehéz olyan párt – keresztényként házastársat – találni, aki mellett hosszú távra lehet tervezni. Márpedig a gyermekvállalás hosszútávú terv, amihez biztonságérzetre, hűségérzetre van szükség.
De ha ez sikerül is, még mindig ott van, hogy mind a női, mind a férfi meddőség gyakorisága emelkedik. És nem szervi eltérések, betegségek miatt, hanem részben a korunkra jellemző túlhajtott, stresszes életmód miatt (ez mindkét nemre jellemző), másrészt a környezeti ösztrogénterhelés fokozódása miatt (ez inkább a férfiakat üti ki, ennek köszönhetően a mostani amúgy egészséges férfiak hímivarsejt száma töredéke a század elején-közepén élt férfiakéhoz képest).
De ez az egyszerűbb téma, mert ők akarják, csak nem jön össze.
De mi van azokkal, akik nem is akarják – tudatosan, vagy csak a tudatalattiban elfojtva.
2. Itt ismét előjön a jelen fogyasztói társadalom problémája, azaz a korábbi közösség centrikus szemléletet nagyon is tudatosan lecserélték egy egocentrikus szemléletre. Ez mindkét nem esetében sikeres volt. Ennek a gyakorlati lényege, hogy az önmegvalósítás, karrier, hobbi, utazás… mindent megelőz. Megelőzi a gyermekvállalást (ami amúgy biológiailag nem véletlenül a korai felnőtt életszakaszra lett eredendően optimalizálva), mert egy gyermek ebben akadályozó tényező. Megelőzi a párkapcsolatokat, a barátságokat (manapság igaz, jóban-rosszban kitartó barátja keveseknek van, a helyüket inkább felváltották a felületesebb „bulizó barát” kapcsolatok), és jól láthatóan a gyermek-szülő kapcsolatokat is.
Pályám kezdete óta részállásban dolgozom a mentőszolgálatnál, rengeteg olyan idős halottnál voltunk inkább már csak „helyszínelni”, akiknek éltek közelben gyermekeik, unokáik. Csak egyszerűen magukra maradtak. Nagyon szomorú ezt látni, akárcsak a kitömött szociális otthonokat, ahova az amúgy életerős, jól kereső, nagy lakásokkal rendelkező emberek berakják a szüleiket, mert meg sem fordul a fejükben, hogy személyesen gondoskodjanak róluk, bár lehetőségük lenne rá – hol van ilyenkor a „Tiszteld anyádat és atyádat! (2Móz 20,12)”.
És ugyanezért nem vállalnak gyermeket – úgy érzik, hogy ezzel beszűkül a személyes szabadságuk, nem tehetik meg éppen azt, amire vágynak.
3. És a harmadik csoport, akik valamilyen félelemből nem vállalnak – vannak, akik ezt meg tudják maguknak fogalmazni, de vannak, akiknél ez csak az agyi tevékenység kb. 92%-t kitevő tudatalattijában „lakik”, és ennek megfelelően nem tudatosan, de úgy alakítja az életét, hogy mindig legyen valami „akadály”, ami miatt még nem lehet megházasodni, gyermeket vállalni. Úgyhogy nagyon jó, ha valaki ezt „fel tudjak hozni” a tudatos szintre, és meg tudja fogalmazni, hogy miért nem akar gyermeket.
Ezeknek a félelmeknek rengeteg jogos, és kevésbé reális alapja is lehet.
Említette a lakhatási, anyagi nehézségeket – ezek igazából az utóbbi évtizedekben jelenthetnek akadályt, mert amíg a mai időkkel ellentétben korábban összetartó nagycsaládok, erős baráti kötelékek voltak a jellemzőek, addig ez nem jelentett problémát. A mai középkorú emberek szülei jellemzően a II. VH ideje alatt, vagy nem sokkal azután születtek. Amikor szét volt lőve a fél ország, gazdasági csőd volt, élelmiszerhiánnyal. Nagyszüleink mégis bevállalták – csak akkor még közösség centrikus életszemélet uralkodott.
Lehetnek félelmek a gyermek egészsége miatt. Főállású szakmám gyermekintezív ellátás. Ha valaki nap min nap súlyosan sérült, beteg gyermekeket lát, rendszeresen szembesül gyermekek halálával újszülött kortól nagy tizenévesekig, látja a családi tragédiákat, akkor az ilyen dózisú „szenvedéslátványtól” félhet attól, hogy mi lesz az ő gyermekével. Sokan közülünk már a saját gyermekeik első belázasodásától rémeket látnak, és a legrosszabbat vizionálják. Ez is lehet akadálya gyermekvállalásnak, bár elég kis létszámú szakmai közösségről van szó.
De hasonló félelmeket válthat ki az éghajlat változása – ami amúgy a földtörténet során számtalanszor végbement már -, ami éppen az egyre elviselhetetlenebb hőmérsékletek és ivóvízhiány felé tolja a szekeret. Jogosnak tűnhet a kérdés, hogy mit fog csinálni egy ma megszülető gyermek 30-40 év múlva, amikor majd 45-50°C-os hőmérsékletben küzd meg az emberiség fegyverrel pár korty ivóvízért.
Ahogy az is lehet jogos kérdés, hogy mi lesz hazánkkal, és úgy általában Európával pár évtized múlva. Lesz egy európai iszlám állam, vagy valamilyen csoda folytán mégsem. A csoda az kéne, mert míg az európai (sajnos a magyar is) népesség rohamosan öregszik, addig az itt élő most már kb. 42 millió iszlám bevándorló nagyon magas termékenységi rátát mutat fel. Nem kell hozzá matematikusnak lenni, hogy az ember kiszámolja, hogy pár évtized, és kitűzik a „lófarkas lobogót”.
Szóval akadályok léteznek, és a félelmek lehetnek reálisak is.
De ami nagyon fontos, hogy egyedül is lehet teljes, hasznos és tiszta szeretetre épülő életet élni – erre azt hiszem mindenki tud példákat hozni nemcsak a Bibliából, hanem korunk példamutató, mindennapjainkat szebbé tevő egyszerű emberei közül is.
Szép napot, és minden jót kívánok:)