MKPK kontra egyházi iskolák? – Vannak kérdéseink!

Újabb egyházi iskolák tanárai mondanak nemet a fenyegetésre és a megtorlásra – bár a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jogkövetést várna el a pedagógusoktól, ők inkább a lelkiismeretükre hallgatnak.

Miután november 30-án egy soproni evangélikus gimnázium 43 tanára a Szemléleknek elküldött nyilatkozatával tiltakozott a hazai oktatáspolitika terén tapasztalható súlyos igazságtalanságok és visszaélések ellen, újabb hasonló levél érkezett szerkesztőségünk elektronikus postaládájába. Ezúttal egy katolikus iskola 52 munkatársa fejezi ki szolidaritását azon kollégáikkal, akikkel erkölcstelen módon bánt el a hatalom:

Nyilatkozat

Mi, az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium alulírott tanárai, tanítói és óvodapedagógusai nyilatkozatunkkal kívánjuk kifejezésre juttatni szolidaritásunkat azon kollégáink mellett, akik az oktatás ügyéért való bátor kiállásuk miatt elvesztették munkahelyüket. Egyetértünk a pedagógusok és diákok 9 pontos követelésével, és úgy gondoljuk, az oktatásban komoly változtatásokra van szükség.

A társadalmi felelősségvállalás vezérel minket, akciónk nem irányul az iskolánk vezetősége és fenntartója ellen, sem kollégáink ellen.  Nem irányul diákjaink ellen sem, hanem éppen az ő érdekükben cselekszünk.

Esztergom, 2022. 12. 05.

Aláírók:
Ambrus Krisztina, Eifertné Majthényi Judit, Meszes Judit, Gergelyné Szabó Margit Anna, Holtsuk Beáta, Nádlerné Szűcs Veronika, Szabadiné Kutas Emese, Hinora Edit, Ságiné Szlovák Erzsébet, Uhlár László, Harangos Zsuzsanna, Hohlné Nemes Dóra, Prokisch Péter, Tölgyesi Anita, Bódi Csaba, Simon Tibor, Egri Tibor, Iacobutné Tóth Ágnes, Szederkényi Miklós, Bélai Ágnes, Bartha Gézáné, Szánthóné Hartmann Andrea, Hévizi Gabriella, Szánthó Roland, Gyurász Csilla, Szarka Szilvia, Szekrényessy Teodóra, Täicht István, Magyar Anett, Porubszky Krisztina, Alekszandrova Katalin, Szőke Erzsébet, Mohai Zsuzsanna, Faragó Anita, Noszkay Loretta, Makovicsné Nebehaj Katalin, Jakab Borbála Katalin, Szabó Krisztina, Gyűgyi-Jónás Lilla, Horváthné Török Adrienn, Szilágyi Vivien, Fardáné Vincze Györgyi, Virágh Beáta, Varga Tímea, Noszkayné Markos Katalin, Katonáné Mundi Beáta, Putz Judit, Bartlné Pap Zsuzsanna, Czifra Erzsébet Szilvia, Izraelová Mária, Lengyel Anna Emese, Göbölös-Sz.Csilla.

Tiltakozók 2022. december 8-án, a háttérben a budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

Már beszerkesztettük ezt a cikket, amikor újabb hasonló dokumentum érkezett hozzánk, amelynek feladói ugyancsak egy katolikus oktatási intézmény munkatársai.

Állásfoglalás

Alulírottak, a Veresegyházi Katolikus Gimnázium tanárai 2022. december 8-án országos sztrájkban vagy december 8–9. között polgári engedetlenségben veszünk részt. Ezzel az akciónkkal szeretnénk kifejezni felháborodásunkat és tiltakozásunkat a Belügyminisztérium 2022. november 30-i közleményével és eljárásával szemben, amelynek során a diákok érdekeire hivatkozva bocsátottak el nyolc pedagógust az állásából.

Cinikusnak és álságosnak érezzük a minisztérium reakcióját: ahelyett, hogy a kormányzat partnerként tekintene a pedagógusokra, megbízna szakmaiságukban és megbecsülné elhivatottságukat, fenyegeti és megbünteti a véleményükért kiálló kollégákat. Azokat a kollégákat, akik pontosan a magyarországi közoktatás súlyos krízise miatt, valamint a jelen és jövő nemzedékek iránti felelősségérzettől hajtva nyúlnak a sztrájkjog kiüresítése és korlátozása miatti végső eszközhöz, a polgári engedetlenséghez.

Meggyőződésünk, hogy nem tüneti kezelésre és a „munkájukat jogellenesen megtagadókkal” [ti. a tiltakozó tanárokkal] szembeni fellépésre, hanem új nemzeti oktatási stratégiára, gyerekbarát oktatásra, autonómiára, vonzó pedagóguséletpályára és értékálló, igazságos bérre, valamint társadalmi és politikai megbecsülésre van szükség.

Mindannyian kizárólag lelkiismereti ok alapján döntöttünk az országos sztrájk vagy a polgári engedetlenség mellett, amellyel nemcsak tiltakozásunkat, hanem valamennyi pedagógustársunk iránti szolidaritásunkat is szeretnénk kifejezni. Végül ezzel az állásfoglalással szeretnénk támogatásunkról biztosítani az egyházi középiskolákban dolgozó tanárok közös nyilatkozatát.

Országos sztrájkban részt veszünk:

Gödri Zsuzsanna
Győrfi Zsuzsanna Mónika
Hollai Gábor
Kajati Blanka
Kovács Roland
Nagyné Tatár Krisztina
Sivadó Dávid
Wirth Beáta

Polgári engedetlenségben részt veszünk:

Berta Tamás
Deé Judit
Fenyvesiné Kopka Erika
Ullrich Balázs

Mi, a Veresegyházi Katolikus Gimnázium tíz pedagógusa és egy nevelő-oktató munkát segítő alkalmazottja az országos sztrájkban és a polgári engedetlenségben részt vevő kollégáinkat támogatjuk, illetve az állásfoglalással egyetértünk:

Albert Emőke
Dr. Kenyeres Ambrusné
Lindner Gusztávné Klára
Malatinszki Szilvia
Szabó Zoltánné
Szabóné Ekker Éva
Tarnóczy Kristóf
Tisóczki Beáta
Vörös Károly
Wiedermanné Balog Emese
Zöld Péter

Veresegyház, 2022. december 8.

A budapesti Patrona Hungariae oktatási intézmény munkatársai sem maradtak csendben:

Nyilatkozat

Mi, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont alulírott tanárai, lelkiismereti kötelességünknek tartjuk, hogy kiálljunk az utóbbi időben a véleményük felvállalása, tiltakozásuk miatt elbocsátott tanárok mellett!

Tanártársaink elbocsátása nem megoldás az ország jövőjét érintő oktatásügyi válságra.
Kérjük felelős vezetőinket, hallják meg a tanárok szavát, kezdeményezzen az oktatásirányítás érdemi szakmai párbeszédet!

2022. december 8.

Alföldi Ildikó
Andorné Bihari Anna
dr Bakonyi Gergely László
Bene Júlia
Bíró-Kocsis Anna
Bonyhádi Katalin
Brunner Emese
Czine Ferencné
Domján Tibor
Edöcsény Andrásné
Engelné Kopácsi Viktória
Feketéné Józsa Veronika
Gárdos Bernadett
Gazdag Gyöngyi
Gorondi Orsolya
Herter Péter
Hervai-d’Elhoungne Pál
Kály-Kullai Rita
Kemény András
Kiss Klára Viktória
Kovács Tamás
Kovács Zsuzsa
Kőhalminé Deme Zsuzsanna
Kruppa Bence
Kruppáné Kovács Katalin
Mészáros Anna Zsófia
Mezey Zsuzsanna
Molnár Luca
Nagy Olga
Páll Ferenc Lehel
Palóczai-Kiss Júlia
dr Pappné Opre Mónika
Pethő Csilla
Somogyi Zoltán
Süttőné Tóth Katalin
Szabó Zsolt
Száraz István
Szatmáriné Kovács Orsolya
Szőnyiné Lobmayer Margit
Temple Rita
Túrós Eszter
Varga Kinga
Valaczka András
Zayné Tuzson-Berczeli Bernadett
Zeller Dalma

S hogy mit mondanak a megfélemlítéssel és a tiltakozók kirúgásával kapcsolatban a hazai katolikus egyházi vezetők?

Semmit.

Ezt onnan tudjuk, hogy a napokban megjelent a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye az oktatás és a pedagógusok helyzetéről, ebben azonban egyáltalán nem említik a lelkiismeretük szavát követő, az erkölcsi jó melletti kiállásukért meghurcolt pedagógusokat. Ezzel szemben

aggódnak a püspökök a tiltakozások miatt nehéz helyzetbe kerülő fenntartókért – saját magukért –, és megerősítik korábbi beismerő vallomásukat, miszerint TISZTÁBAN VANNAK A KIALAKULT HELYZETTEL.

Ennek ellenére „jogkövetésre” hívnak, és megemlítenek egy jövő évre tervezett szakmai tanácskozást.

Ahogyan a közleményt olvasva és a mindennapok valóságát érzékelve sokak lelkébe egyfajta bizonytalanság telepedhetett, úgy bennünk is megfogalmazódott több kérdés – bízunk benne, hogy ezekre érdemi választ kapunk az MKPK-tól, melyet a Szemlélek olvasóival is meg fogunk osztani.

1. Önök 2022 februárjában, majd idén májusban újra jelezték, hogy tisztában vannak a pedagógusok nehéz helyzetével, hogy „anyagi és ezzel együtt társadalmi megbecsülésük nincs arányban azzal az értékes munkával, amit végeznek”. Milyen konkrét lépéseket tettek azért, hogy ez a nehéz helyzet megváltozzon?

2. 2022. december 7-én közreadott közleményükben úgy fogalmaznak: „továbbra is a tárgyalásos megoldást részesítjük előnyben”. Ugyanezt az utat igyekeznek járni a pedagógusok is, ám az elmúlt hónapokban az érdemi párbeszéd irányába tett erőfeszítéseik hatástalannak, eredménytelennek bizonyultak, a sztrájktörvényt is kárukra módosította a kormányzat, ezért kénytelenek azon polgári engedetlenség eszközéhez nyúlni, amelyet a Katolikus Egyház Katekizmusának 2242. pontja nem csupán lehetőségként, hanem kötelességként határoz meg. Milyen konkrét eredményeket értek el Önök idén február óta, tehát 10 hónap alatt, legalább az egyházi iskolák pedagógusaira vonatkozóan, amelyek alapján úgy gondolják, kellő morális alapja van a tárgyalásos megoldás előnyben részesítésének?

3. Közleményükben nem tesznek említést az egyházi iskolák tanárai részéről kezdeményezett tiltakozások kiváltó okáról.

Mi az álláspontjuk a méltatlan körülmények megváltozásáért kiálló pedagógusok elbocsátása kapcsán?

4. Amennyiben egy keresztény embernek választania kell hívő lelkiismerete és az adott ország jogi szabályozásának követése között, Önök szerint mi a keresztényi szempontból helyes döntés?

5. Panaszkodtak-e Önöknél szülők arra vonatkozóan, hogy a méltó megbecsülés hiányában tiltakozni kényszerülő pedagógusok nehéz helyzetbe hoztak volna bárkit is?

***

FRISSÍTÉS: Az eredeti cikkben szerepelt a Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda szerkesztőségünkhöz közvetlenül eljuttatott, az elbocsátott pedagógusok mellett kiálló, és visszahelyezésüket követelő nyilatkozata, de ezt utólagos kérésükre töröltük cikkünkből.

***