A belgrádi érsek a katolikusok előtt álló kihívásokról fogalmazta meg gondolatait.
A szinodalitásról szóló szinódus vajdasági származású résztvevője, a Megújul.hu nagykövete a Magyar Hangnak adott ünnepi interjút. A teljes beszélgetés a karácsonyi lapszámban olvasható, az alábbiakban részleteket közlünk Német László érsek válaszaiból.
„karácsonykor sokan válnak a betlehemi pásztorokhoz hasonlóvá, hiszen egyetlenegy alkalommal jelennek meg az Isten előtt, a templomban. Nem azon kellene bánkódni, hogy máskor nincsenek ott, hanem annak örülni, hogy egy fontos alkalommal továbbra is sokan eljönnek, mert fontos nekik, az ünnephez tartozik.”
„Az a baj, és ez főleg az egyház baja, a mi bajunk, hogy a kereszténység most uralkodó formái között nem érzik otthonosan magukat, nem tudjuk megszólítani a mai embert. Lehet ezt szépíteni, csak nem érdemes. Hozzáteszem:
ha az emberek valamit fontosnak tartanak, ahhoz ragaszkodni szoktak. Hogy miért nem sikerült életben tartanunk sokakban az egyház, a keresztény élet és tanítás fontosságát, ezzel kellene elkezdeni foglalkozni.”
„Emlékszem, nagyjából tíz évvel ezelőtt a Kirche in Not nevű egyházi segélyszervezet azzal próbálkozott, hogy a volt kommunista országokban önálló irodákat hozzon létre. Lengyelországban és Szlovákiában – ahol a Püspöki Kar nem ellenezte – sikerült letelepedniük, és évente több millió eurós segítséget szerezni a katolikus hívektől. Magyarországon valamiért nincsenek jelen. Akiknek ebben támogatást kellett volna nyújtaniuk, azok sajnos nem voltak elég nyitottak. Az persze elismerésre méltó, ahogy a Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat sok önkéntese dolgozik. Az egyháznak, a katolikus segélyszervezeteknek adott hatalmas állami adományok viszont nem segítenek. Túl könnyen jönnek, és elveszik a kis adományok értékét.”
„Ma már világosabban látjuk, hogy az, amit valamikor kizárólag bűnnek neveztünk, nem mindig bűn. Gondoljunk csak arra az időre, amikor az egyház nem temette el az öngyilkosokat. Ma már eltemetjük őket, de attól még nem mondjuk azt, hogy az öngyilkosság az kevésbé lenne szörnyűség és tragédia. A keresztény tanítás szerint az eredeti bűn az ember életét, természetét és környezetét tökéletlenné tette. A kialakult helyzetet tudomásul kell vennünk, akármilyen nemi identitással is rendelkezünk. Vannak emberi életállapotok, amelyek adottak, vagy adatottak, ezek tehát nehezen sorolhatóak a bűn kategóriájába.”
„néha-néha mi is kis terroristák, maffiózók vagyunk, vagy ott vannak azok, akik a szegényeket kizsákmányolják,
vannak romlott politikusaink, vannak romlott egyházi személyek, akik ilyen-olyan visszaéléseket követnek el, stb. Ezekkel mintha nem volna akkora problémánk, mint a homoszexuálisokkal.
Vannak bizonyos emberi viszonyok, amelyeket nem értünk világosan. Így a hagyományos nemi kategóriáktól eltérő, mindig is létező adottságokat sem értjük és tudjuk átérezni, mint ahogy azt sem, mit jelent az, ha például egy nő vagy egy férfi nem száz százalékban tudja megélni saját női vagy férfi identitását. Mint ahogy azt sem érthetjük, hogy mi van akkor, ha a férfi nem nőt és a nő nem férfit szeret? Az élet sokkal gazdagabb, mint ahogy mi azt látni szeretjük.”
„Jó lenne, ha egyre kevesebbet foglalkoznánk az emberek hálószobájával és egyre többet talán azzal, hogy mivel fűtik a hálószobájukat.
A XXI. század nagy bűne nem a szexualitás, hanem az, hogy kizsákmányoljuk és lepusztítjuk a teremtett világot, na meg az, hogy elfelejtkezünk a nyomorban élőkről, az éhezésben, a háborúban meghaló gyerekek sokaságáról, a tengerbe fulladó menekültekről. Ez a szégyen gyalázat.”
„Európában a kereszténység erősen depressziós. Magyarországon is, Afrikában viszont hatalmas erővel fejlődik. A két kontinens között valóban nagy a kulturális, mentalitásbeli különbség. Persze, hogy ez ellentéteket okoz, néha meg nem értést. De a szinódusban az volt a fantasztikus, hogy odafigyeltünk a másikra, meg akartuk hallgatni és meg akartuk érteni a másikat és próbáltuk nem azt gondolni, hogy én hűségesebb katolikus vagyok mint a másik.
Az első keresztények lehettek olyanok, mint most az afrikaiak. Hatalmas bennük az öröm, hogy megtalálták az életet adó, igaz Istent.
Jelentős eltérés, hogy Afrikában nem jellemző sem az ateizmus, sem az Isten iránti közömbösség.”
