A pedagógusok sokfélék. Talán csak egy közös bennük: nem érzik jól magukat a bőrükben.
Persze, az érzés nem újkeletű: hosszú évek óta tart a mélyrepülés. Ami mostanában történt, csak felerősítette a rossz érzéseket.
Ezt a cikket hetek óta írom.
Írom, átírom, újraírom, aztán újra átírom. Teszem ezt azért, mert a hivatásomhoz méltatlannak érzem, hogy itt ventilláljak, de akárhányszor írom át és irtom ki az indulatot, marad a keserűség, a csalódottság, a megalázottság. A cikkben is, bennem is.
Nem tudok másként érezni. Már nem elég csillogó szempárokat, mosolygós arcokat, ölelésre tárt karokat, kiművelt emberfőket magam elé képzelni…
Már nem segít a pedagógusromantika elfogadónak és megértőnek lenni,
amikor éppen világbajnokok vagyunk covid-halandóságban, de nyisson ki az óvoda és az iskola gyerekmegőrző, mert a szülők „nem tudják hova vinni a gyereket”.
A „minden élet számít” elvet komolyan vevők ilyenkor nem óvodát és iskolát gyerekmegőrzőt nyitnak, hanem bérkompenzációt adnak, az élet és az egészség védelmét elsődlegesnek tekintve igyekeznek megkönnyíteni a családok mindennapjait. De ha a „minden élet számít” csak egy jól hangzó lózung, akkor olyan kényszerhelyzetbe hozzák a családokat, amelyben nincs jó döntés – az „éhenhalsz vagy belehalsz” cseppet sem családbarát alternatíva.
Arra viszont jó, hogy megossza és összeugrassza a családokat úgy, hogy a végén a pedagóguson csattanjon az a bizonyos ostor. Azt már megszoktuk, hogy ha a gyerek jól teljesít az iskolában, akkor jó a genetikája, ha gyengébben, akkor hülye a tanára, de csak kapkodjuk a fejünket, amikor azt halljuk/olvassuk, hogy aki visszament tanítani, az gyáva és megalkuvó, aki nem, az gyáva és cserben hagyta a gyerekeket, aki beoltatta magát, azt értelmiségiként is megvezették és ne is menjen a gyerekek közelébe, aki nem, az felelőtlen és ne is menjen a gyerekek közelébe… A tízmillió pedagógus országában mindenki mindig mindent jobban tud, mint a hivatása szerint is pedagógus százötvenezer…
Ezt a százötvenezret bántják azok a megjegyzések, ferdítések, sugalmazások és félmondatok, melyek újabban szinte napi rendszerességgel vezető politikusok száját hagyják el. Olcsó hasznot kereső kártékony szavak, melyek a pedagógusokat bántják, de nem csak őket sértik. Sértik azokat a szülőket, a szülők többségét is, akik partnerként vesznek részt az iskolák életében. Mert a szülők többsége igenis pedagóguspárti.
A tantermen kívüli oktatás heteiben érdekes volt megélni, ahogyan a pedagógusok a semmiből kvázi gazdaságot befolyásoló tényezővé léptek elő, hiszen ha nincs óvoda, iskola gyerekmegőrző, akkor leáll/nem indul újra a gazdaság. Ennél már csak az a naiv gondolat volt érdekesebb, hogy ezt jó lenne akkor sem elfelejteni, amikor szárnyal a gazdaság – akkor talán a pedagógusfizetéseket sem a vetítési alapként bebetonozott 2014-es minimálbér határozná meg, és nem lenne legalább 30 százalékkal alacsonyabb, mint az átlagos diplomás bér…
A pedagógus fizetése jelenleg ahhoz sok, hogy ne féltse, ahhoz kevés, hogy bátor legyen – ez működik, mintha patikamérlegen méricskélték volna ki…
A pedagógusok sokfélék. Talán csak egy közös van bennük: szeretnék nyugalomban, megbecsülten tenni a dolgukat, hogy jól érezzék magukat a bőrükben.
