Ruff János: Elfogynak a tanárok, alig van utánpótlás

pedagógus hiány
SzT

Interjúalanyunk 10 éves kora óta matekversenyekre járt, ma egyetemi katedrán oktatja a tudományt, közben hármasikrek apukája lett, s bár hobbiséfnek tartja magát, egy kicsit több ennél, amit a konyhában művel.

***

VISSZAPILLANTÓ sorozatunkban az elmúlt időszak legérdekesebb, legnagyobb hatást kiváltó, vagy más okból számunkra kedves írásaiból idézünk vissza néhányat. Az idő múlása miatt a cikkekben szerepelhetnek olyan eseményekre való utalások, melyek ugyan már nem annyira aktuálisak, de úgy gondoljuk, érdemes rájuk ebből a távlatból is visszatekinteni. Reméljük, hogy a felidézett tartalmak újraolvasói épp úgy örömmel fogadják a “visszapillantás” lehetőségét, mint azok, akik most találkoznak először egy-egy gondolattal!

***

– Hogy lesz valakiből matematikus?
– Magyarországon a tehetséggondozás hagyományosan nagyon magas szintű. A 19. század végén indult a KÖMAL (Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok) Arany Dániel jóvoltából. Ez egy havonta megjelenő folyóirat, ahol a matematikai cikkek mellett számonként 8-10 feladatot közölnek és ezeken kell elgondolkozni, a megoldásokat beküldeni. A 20. századi magyar tudomány nagyjai, mint Wigner, Teller, Neumann vagy Erdős ezen nőttek fel. Azóta is, aki gimnazistaként kicsit is érdeklődik és ügyesebb matekból, előbb-utóbb elkezdi ezeket lapozgatni.

– Nálad ez hogy alakult?
– 10 éves koromban kezdtem el versenyekre járni, ahol azért nem típusfeladatokat kellett megoldani. Ezért átrágtam magam a versenyfeladatokon, közben utánajártam sok mindennek a könyvekben. Nem adtak a kezembe egyetemi tankönyveket, hogy tanuljam meg, ami benne van, hanem ehelyett a feladatokon keresztül tanultam. Hetedikben megnyertem néhány matematikaversenyt és bár a tervem az volt, hogy matek tagozatos osztályba jelentkezem 8. osztályba, a tanáraim tanácsára egy nyári osztályozó vizsga után végül ugyanoda, de gimnáziumba, első osztályba iratkoztam be. Akkoriban ez még ritka volt. Aztán a gimnáziumban, köszönhetően a nagyon jó tanáraimnak a matematika iránti érdeklődés nem csökkent, versenyekre jártam, KÖMAL-oztam. Felsőoktatásban eltöltött éveim előtt naivan azt hittem, hogy a matematikus szakon majd egyre nehezebb feladatok megoldásával töltjük az időt. De az egyetemen főként elméletet tanultunk, mondhatni, hogy a problémamegoldó képesség kissé háttérbe szorult a végére. Persze ez valószínűleg rajtam is múlt. A család felől nagy elfogadásra volt szükség, mert az már az elején látszott, hogy nem ebből fogok meggazdagodni. Aki akkoriban a szakmában pénzre hajtott, az programozónak, közgazdásznak állt és ma sincs ez másként. De én rövid időn belül elvesztettem az érdeklődésemet a programozás iránt. A kutatási és oktatási területem a véges geometria. A matematika ezen területe a klasszikus projektív geometriából nőtte ki magát és a felmerülő kérdések a kombinatorika, a gráfelmélet, az algebra és a geometria határterületéről származnak. Az ilyen határterületek mindig izgalmasak.

– Hogy segítik a hétköznapi ember mindennapjait ezek az ismeretek?
– Elég sokféleképpen, de csak, hogy egy konkrét példát mondjak, kódelméleti konstrukciókat lehet a segítségükkel gyártani. (A köznyelvben a kódelmélet valami miatt összemosódott a titkosítások elméletével, de az egy másik terület, a kriptográfia. ) Ez gyakorlatban annyit jelent, hogy egy üzenetet A-ból B-be juttatsz el egy zajos csatornán keresztül. Mondjuk a Holdról szeretnél egy képet küldeni a Földre, egyszerű 0 és 1 sorozat segítségével. Az üzenet az űrben halad, ami a sok jelből megváltoztathat aránylag kevés (mondjuk legfeljebb 10) bitet. Úgy, hogy 1-ből 0 lesz vagy a 0-ból 1. De azt szeretnéd, hogy aki fogadja a te üzenetedet, az vissza tudja fejteni az eredetit, hogy megértse, amit üzenni akarsz, vagy ebben az esetben, hogy a fotó éles legyen. A kérdés, hogy hogyan tudsz olyan kódszavakat gyártani, amivel a másik fél számára megszűnik a kommunikációs probléma. Erre sokféle megoldás létezik, egy részük épp véges geometriai. A véges geometriában is igaz, hogy legtöbbször nem látod, mire fogják alkalmazni a gyakorlatban a kutatás eredményét, de aztán egyszercsak meglesz a helye.

Általában is igaz, hogy nagyon szűk rétege a matematikának az, ami alkalmazottá válik. Mondhatni első ránézésre, társadalmi szempontból luxus ilyen tiszta matematikai kutatásokat végezni, de végső soron megéri, mert amit már átültetnek a gyakorlatba, az akkora hasznot hoz, hogy megengedhető mellette a sok, kívülállónak addig „céltalannak” tűnő kutatás is.

– Az egyetemi képzésben főleg tanárnak készülő hallgatókat oktatsz, mi az a kérdés, amit leginkább problémásnak látsz?
– Mindenekelőtt az a probléma, hogy úgy 10 év múlva a mostani tanárok nagyjából 60 százaléka nyugdíjba megy. Utánpótlás alig van. Pécsen az idei jelentkezők száma matematika szakra 6 és 10 között van. Ez tavaly még 20 körül volt, előtte 30 körül. Ez 10 potenciális matektanárt jelent úgy, hogy nem fogja közülük mind elvégezni a szakot. És ha el is végzik, egy részük azonnal elhagyja a pályát. Más természettudományos szakokon is megfigyelhető ez a csökkenő tendencia. Például fizika tanári szakra, ha jól tudom, országosan kb. harmincan jelentkeztek. Ezek közül nem mindenki fog végezni.

Nem tudom mi a megoldás, de valahogyan mindenképpen vonzóbbá kell tenni a tanári pályát, mert elfogynak az emberek, elfogy az utánpótlás.

– Már felnőttként találtál rá és a mai napig szenvedélyesen űzöd a hobbidat. Mi volt az, ami elindított a hobbiséfkedés útján?
– A motivációm kezdetben az volt, hogy az egyetemi éveim alatt csökkentsem a költségeimet azáltal, hogy magamra főzök. Barátokkal együtt főzni már magában is egy jó program. Itthon nagyjából egy évtizede indult egy úgynevezett „gasztroforradalom”, akkor kezdtem el mélyebben érdeklődni a téma iránt. A gourmet vonalat csak kb. 6-7 éve veszem komolyan. Szerettem volna fizikus is lenni, vagy csillagász, matematikusként kimaradt az életemből a kísérletezés, manuális kreativitás megélése. A főzésben viszont kiélhetem ezeket a vágyaimat. Mivel ez főként fizika és kémia, sok dolognak kellett utánanéznem az idők folyamán. Hosszú tanulási folyamat volt. Gyakorlatilag többet tanultam, mint a szakácsoktatásban résztvevők 1-2 év alatt. Mostanság már nagyon igényes szakácskönyvek is vannak forgalomban, amik tudományos pontossággal írják le az ételkészítést és az egyes technikákat. A szuvidálás, vákuumos főzés mellett a hagyományos technikákat is bemutatják. Élvezem már a készítés menetét is, de azt sajnos nem, ha valaki segíteni próbál úgy, ahogy nekem az nem tetszik. A konyhában nem vagyok kedves, türelmes. Most már általában saját ötleteket valósítok meg, nem csak reprodukálom a recepteket. Ehhez ismerni kell – a megfelelő technikák mellett – az ízharmóniákat is, hogy mi mivel párosítható sikeresen. A gyerekek megszületése előtt hetente kétszer-háromszor is foglalkoztam az újdonságokkal, de mostanában inkább csak nagyjából heti egyszer jut rá alkalom. Emellett van olyan étel, amit hetente visszatérően elkészítek, de meg van osztva a konyha, szerencsére a feleségem és anyósom is jól főznek.

– Mit ad neked ez?
– Egyrészt kikapcsol, másrészt pörget. A tálalásra is igyekszem figyelmet fordítani, bár az inkább művészi vonal. Ez utóbbi teljesen tanult dolog, korábban semmi érzékem nem volt hozzá.

– Nem gondolkodtál azon, hogy otthagyod az egyetemet és ezzel foglalkozol?
– Teljesen kizárt. A matematika és a tanítás jobban megy és többet is ad az életemhez, hivatásomnak tartom, benne a tehetséggondozást is. A kettő jól kiegészíti egymást. Tudom, hogy a szakács mesterség egy olyan szakma, ami nehezen összeegyeztethető a családdal, főleg pályakezdőként. Szóval ha újrakezdhetném, akkor se döntenék másként.

– Mit szól a család a hobbidhoz?
– Örülnek neki, szeretik. A végtermék 10-ből kilencszer elég jól sikerül. Aki most kezd el ezzel foglalkozni, könnyebben talál oldalakat, könyveket, amivel 1-2 év alatt megtanulja azt, ami nekem hosszabb ideig tartott. Pénzt nem csak az alapanyagokba kell belefektetni. Míg Budapesten szinte mindenhez könnyen hozzájutsz, Pécsen ez elég nehéz. Vidéken meg kell találni a megfelelő hentest, zöldségest.

– Ha már család, hármasikrek apukája vagy. Hogy megy a matek ekkora szorzóval a hétköznapokban?
– Igyekszem tartani a lépést, ez eleinte nehezen ment. Mostanra már elég nagyok az ikrek, így újra több időm van a tudományra is. Mellette

a gyerekek fejlődését követni, részt venni ebben a csodálatos folyamatban, instant, megismételhetetlen örömet jelent.

Az ételköltemények receptjei, ide, ide és ide kattintva elérhetőek.

Szőke Tibor interjúja eredetileg a szemlelek.blog.hu oldalon jelent meg.