Nem várt érintkezésbe lépett az autónk egy másik autóval. Ez több irányból is kellemetlen dolog – az enyémből leginkább.
Történt mindez egy olyan nap kezdeteként, amikor először indultam hosszabb útra a nekünk vadiúj kocsinkkal. Az a forgalmi helyzet, amibe belementem, jóval nagyobb rutint kívánt volna az enyémnél, és többször fel is villant a gondolat, hogy ne menjek bele – na de majd én megoldom.
Valóban, megoldottam. Az autósok valahogy így reagáltak:
Mondhatni, van rutinom a hibákban az élet majd’ minden területén – csak azok jóval kevésbé költségesek, és könnyebben korrigálhatóak. Az ige, ami mostanában hasonló helyzetekben (és ebbe beletartozik az összes kellemetlen forgalmi helyzet) azonnal felvillan, elsőre nem túl édes:
„Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül” (Jak 1,2-4)
A kísértés minden esetben megpróbáltatás is, de egy általunk már egyértelműen elkövetett hibánál vagy bűnnél még miféle kísértés lehet? Hát, elég sok minden…
1. Mások hibáztatása: miért rohan mindenki reggel, miért állt rossz helyen a másik autó, miért erre jöttek a többiek, miért nem azt csinálják, ami nekem jó (?) … és ennek a láncnak a világi végén az aktuális kormányfő található, bár a vadabbak természetesen eljutnak az égig is – és nem a „Segíts, Ég!” formájában…
2. Önsajnálat: hogy lehetek ilyen szerencsétlen, szegény én – hiszen soha semmi nem sikerült az életben, és nyilván nem is fog – mert a többiek (és az 1. pont újra villog) – folyton kitolnak velem és olyan igazságtalan az élet, de ez kit érdekel? Velem, mindig velem történnek ilyen dolgok. És mindig mások miatt…
3. Önvád: Mindig is ilyen voltam, ez van. Hibaüzemmódban születtem, minek is lettem keresztény, hiszen – megmondja az őscsaládom is – ugyanolyan vagyok, mint voltam. Az összes negatív címke újrafelidézése, majd az ítélet: önsanyargatás és mélybánat.
4. Félelem, szorongás: Mi lesz most? Nyilván semmi jó nem fog történni, és ez egy nagyon rossz nap lesz, mert már így is indult. Végem van? Hogy fogom ezt kifizetni? Mert a többiek (1. pont), mert én (2.,3. pont)…
5. Depresszió: Az összes eddigi pont bevésése az élménytárba.
És még jön nekem ez a Jakab is azzal a frusztráló levelével! Mégis hogy gondolta?
Ezek az algoritmusok értelmi szinten a legtöbb hasonló helyzetben az emberek nagy százalékénál lefutnak. Bár az érzelmeink (düh, harag, csüggedtség, szorongás) igyekeznek birtokolni az elménket, ilyenkor jön az, hogy hogyan döntünk.
Régebben ilyenkor odadobtam magam az érzelmeknek – ami lényegében paráznaság. Nem volt tudomásom arról, hogy az érzelmek nem uralhatnak, sem a körülmények. Mert nem olvastam annyit Jakab frusztráló levelét:
„Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt.” (Jak 1,5-6)
Hát bizony, én a legtöbbször magamra hallgattam – ahogyan a mostani forgalmi helyzetbe is simán belementem a türelmetlenségem és a meggondolatlanságom miatt. Az ilyesmi sosem Isten akarata, bár tett ígéretet ezekre a helyzetekre minden embernek, aki Hozzá fordul segítségért:
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” (Róm 8,28)
„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” (Fil 4,19)
Mindennapi kísértéseink bár sosem lennének ennél nagyobbak – de bármekkorák is, reakcióink mindig lehetnek igeiek. Folyamatosan arra vagyunk buzdítva, hogy örüljünk, ne aggódjunk, ne féljünk, szeressük egymást, és ha nem ez jön elő belőlünk, mikor szorongatnak a körülmények, az csak azért van, mert nem az Igével vagyunk tele.
Az Igével úgy lehet telítődni, hogy megfogjuk a Bibliánkat, és bizalommal kinyitjuk, és megtöltjük magunkat vele – vagy olvassuk a Szemlélek Igeidő rovatát. ?
„Az üzenet, amelyet tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem az igazságot tesszük. De ha világosságban járunk, ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk. Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat vezetjük félre, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.” (1Jn 1,5-10)
