A visszaélések feltárásával foglalkozó szerzetes szerint a magyar katolikus egyház vezetői jelenleg a diffúz rettegés állapotában vannak.
Nyár végi VISSZAPILLANTÓ sorozatunkban az elmúlt időszak legérdekesebb, nagy hatást kiváltó, vagy más okból számunkra kedves írásaiból idézünk vissza néhányat. Az idő múlása miatt a cikkekben szerepelhetnek olyan eseményekre való utalások, melyek ugyan már nem annyira aktuálisak, de úgy gondoljuk, érdemes rájuk ebből a távlatból is visszatekinteni. Reméljük, hogy a felidézett tartalmak újraolvasói éppúgy örömmel fogadják a “visszapillantás” lehetőségét, mint azok, akik most találkoznak először egy-egy gondolattal!
Újabb adással jelentkezik a Szemlélek Társalgó második évada, a Spirit FM rádiócsatornával együttműködve. Ezúttal Dobszay Benedek ferences szerzetes vall a katolikus világegyházban zajló, szexuális bántalmazásokat érintő feltáró, gyógyulást elősegítő és megelőzést szolgáló folyamatról.
Gégény István kérdései alapján kiderült, hogy a katolikus intézményrendszer jelentős hitelességi krízisben van, ám
ahol az egyházi vezetők az őszinte szembenézés útján járnak, ott a problémák korrekt kezelésével a bizalmi válság is orvosolható.
Magyarország napjainkban egyértelműen nem ilyen hely: a konkrét zaklatási esetek kivizsgálásával is foglalkozó Dobszay Benedek szerint a magyar katolikus püspökök már túljutottak a tagadás fázisán, ám sajátos megfogalmazása alapján még mindig a „diffúz rettegés” állapotában vannak.
– Így tovább nem lehet csinálni! – tette egyértelművé a szerzetes, aki maga is tevékenyen dolgozik annak az Emberi Méltóság Stratégiának a megalkotásán és életre váltásán, amely e téren a feltárás mellett az edukációt is elősegítheti hazánkban.
Ami a számokat illeti, a klerikus szerint idehaza „legalább 30 esetről biztosan tudunk”, ráadásul
előfordult olyan is, hogy egyházi környezetben gyermek követett el gyermek ellen szexuális zaklatást.
– Miért fröcsög rám annak a szennye, amit nem én követtem el? – veti fel a szekunder szégyen dilemmáját Dobszay Benedek saját érintettségére vonatkozóan. Szerinte fontos lenne egy átfogó feltárás elvégzése, már csak azért is, hogy kiszűrjék a szemináriumba, papképzésbe jelentkezők közül a potenciális elkövetőket.
Az is elhangzik a párbeszéd során, hogy mire lenne szükség egy olyan hazai „országjelentés” elkészítéséhez, ami több nemzet társadalma számára jelentős változást hozott az ügyek kezelése és a megelőzés terén egyaránt. Vagy kritikus esetszám, vagy kritikus tömeg,
esetleg egy vatikáni elrendelő határozat szoríthatná rá a hazai katolikus egyházi vezetőket egy alapos feltárás elvégzésére.
– Örülnék, ha kimondanánk egy számot, mert annak lenne súlya – fogalmazza meg személyes vágyát Dobszay Benedek, miközben arra bátorítja a téma iránt érdeklődőket, köztük a sajtó munkatársait, hogy kérdezzenek bátran, de ne zaklató módon, és ne névtelenül tegyék ezt.
Aki a Szemlélek Társalgó adásait RSS olvasóval szeretné követni, erre a Feedre tud feliratkozni.
Támogató: Független Médiaközpont/Trolltalanítás projekt