Aki a halál kultúráját szolgálja, saját maga alatt vágja az élet fáját.
Lezuhant egy repülőgép Oroszország területén. Nagy valószínűséggel rajta utazhatott legalább egy zsoldos hadvezér, akit még nagyobb valószínűséggel egy másik hírhedt tömeggyilkos, az orosz elnök végezhetett ki ilyen formában. Jevgenyij Prigozsint morális értelemben az különbözteti meg Vlagyimir Putyintól, hogy a zsoldosnak – a híradások mozaikdarabkái alapján felsejlő valóságszeletek szerint – lehetett valamiféle lelkiismerete. Bár a semmihez képest az aprócska emberségmorzsa is nagy kincs, az elhunyt magánhadsereg-vezér vitathatatlanul a sötétség erőit szolgálta, még ha akár saját szempontrendszere szerint jónak is hitte azt, amit tett.
Hiába volt imaszoba, magánkápolna Prigozsin lakhelyén, hiába gyújtogat templomi gyertyákat az orosz elnök, mindketten a halál kultúrájának elborzasztóan eredményes szolgálói. Mindketten eladták a lelküket egy olyan erőnek, amely felmenti őket az élet értékelése, védelmezése, szolgálata alól.
A fegyver, a méreg, a véletlennek beállított defenesztrációk (ablakon „kiesések”) mind olyan embertelen eszközök, amelyek az egoizmus, a hatalomgyakorlás, a mások feletti uralkodás, az erőfitogtatás céljait szolgálják.
Hogy a látszatkereszténység esetükben miként jön a képbe, arról túl könnyű lenne ítéletet alkotni, de hagyjuk ezt meg Istennek. Elégedjünk meg annak végiggondolásával, hogy milyen lélek működhet abban, akinek a heti teendői így nézhetnek ki: vasárnap templom, hétfőn politikai nyomásgyakorlás, kedden likvidálás elrendelése, szerdán buzdító beszéd az ártatlanokat gyilkoló katonák parancsnokainak, csütörtökön fürdőzés a magánpalota magánmedencéjében, pénteken fenyegető üzenet küldése a nem baráti országok vezetői számára, szombaton selyemzsinór küldése a szerdai beszéd lényegét meg nem értő katonai vezetőknek, vasárnap pedig újra egy szent nap, irány megint a templom.
Márpedig az ortodox templomokban is találkozhat bárki a Biblia üzeneteivel, például a Római levél 6. fejezetével, ahol szó szerint ez szerepel: „a bűn zsoldja a halál”. A tágabb szövegösszefüggésből kiderül, hogy itt nem csupán egyes emberek vétkeire, hanem az áteredő bűn „logikájára” is utal Pál apostol, de a szerző egyértelművé teszi, hogy
a bűn halálba vezet, szemben az igazság szolgálatával, amelynek jutalma az örök élet.
Mindez azért lehet különösen érdekes a magyar olvasók számára, mert épp ezekben a napokban próbálják egyes hangadók politikai termékké, sajátos hatalmi eszközzé zülleszteni hazánkban az „élet kultúrája” kifejezést.
Az először VI. Pál pápa által használt, ám leginkább utóda, II. János Pál pápa által elterjesztett fogalom a „halál kultúrájának” ellentétpárjaként arra hívja fel a figyelmünket, hogy apró döntéseinkben, ám különösen egész életorientáltságunkban vagy a világosságot, vagy a sötétséget szolgáljuk. Vagy alkotunk, vagy tönkreteszünk. Vagy eltaposunk, vagy felemelünk. Nem szolgálhatunk egyszerre két úrnak, hogy egy másik bibliai könyv, ezúttal Máté evangéliuma ugyancsak 6. fejezetét idézzük.
Hogy mit jelent a halál kultúrájának szolgálata, vele együtt a látszatvallásosság köpönyegének forgatása, az hűen megmutatkozik az orosz hatalmi erők belső és külső csatározásain: nem csupán halált osztanak – de például a bucsai vérengzés látványosan igazolja, hogy ahhoz aztán nagyon értenek –, hanem gyermekeket rabolnak, országrészeket lopnak, a lelki terror különféle módozatait sem restek bevetni, amikor és ahol szükségesnek érzik, mindezen tevékenységeket pedig
a halál kultúrájának jellegzetes szagát árasztó, hazug kommunikációval csomagolják diplomáciailag értelmezhető, egyszersmind pusztító, toxikus köntösbe.
Utóbbi téren pedig sokkal közelebb van Budapest Moszkvához, mint Makó Jeruzsálemhez. Józan ésszel, a tények alapján nehezen hihető, hogy a tucatnyi éve regnálóknak a döntéseikhez szükség lenne bármiféle „nemzeti konzultáció” általi bátorításra – a közakarat eddigi leglátványosabb megcsúfolása talán a „magyarok 97 százaléka” világbajnoki szintű hazugság volt. Sorolhatnánk napestig az ellenségképgyár uszító üzeneteit, a híradásnak titulált pártállami propagandista üzeneteket, a lényeg világos: Magyarországon kommunikációs hadviselés zajlik a valóság ellen, hatalmi érdekből. A cél nyilvánvalóan a kritikai gondolkodás képességének kiiktatása – helyette az „én tudom jól” érvelés mindenekfelettiségét próbálják ránk erőltetni az elkövetők. És ez az egész hadművelet ugyanúgy a kereszténységet tartja fő hivatkozási pontjának, mint az ukrán „istentelenek” ellen indított „szent háború”.
Mindezek kapcsán a már említett II. János Pál pápa így fogalmaz az Evangelium vitae kezdetű, az emberi élet sérthetetlenségéről szóló, 1995-ben közreadott enciklikájában:
„Nagy és súlyos felelőssége van a tömegtájékoztató eszközök munkatársainak, akik arra hivatottak, hogy a nagy hatású üzenetek az élet kultúrája javát szolgálják. Ezért az életnek nemes és értékes példáit kell bemutatniuk és teret kell biztosítaniuk az emberi szeretet pozitív, s olykor hősies tanúságtételeinek; nagy tisztelettel kell bemutatniuk a szeretet és a nemiség értékeit, bizonytalankodások nélkül fölébe helyezve mindennek, ami bemocskolja és elsilányítja az emberi méltóságot.
A valóság ábrázolásakor kerülniük kell mindent, ami sugallja vagy növeli az élet iránti közömbösséget, megvetést vagy elutasítást.
Az igazság iránti gondos hűségben kapcsolják össze az információ szabadságát minden személy tiszteletben tartásával és a mélységes emberiességgel.” (EV 98. pont)
Bizony, „élet és halál van a nyelv hatalmában”, írja ugyancsak a Biblia, a Példabeszédek könyvében (18. fejezet, 21. vers). Jakab levelében pedig ezt olvashatjuk: „A nyelv az a tagunk, amely egész testünket beszennyezi, lángba borítja változékony életünket, maga meg a pokoltól fogott tüzet.” Ugyanakkor, ugyanott: „Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni.”
Látható tehát, hogy miközben a halálra gondolunk, a halál kultúrájára utalunk, egyáltalán nem a szűk értelemben vett életkioltás, gyilkosság kell hogy szemünk előtt legyen. Épp a „kultúra” kifejezés utal rá, hogy az élet vagy a halál felé való irányultságnak elsősorban intellektuális, szemléletbeli, egész lényünket meghatározó gyökerei vannak.
És amikor Jézus arra hívja fel a figyelmet, hogy „a szív bőségéből szól a száj”, érdemes nyitott szemmel, nyitott lélekkel megvizsgálni, mennyi tisztelet, szeretet, nemesség, érték, méltóság fedezhető fel a társadalmunk közösségét hivatalosan képviselők kommunikációjában, s hányadán állnak például mások megvetésével. Ahogy annak is jogos dilemmát kellene jelentenie, hogy
mit kerestek bukott, véreskezű, elnyomó rendszert üzemeltető idegen politikusok hazánk nemzeti ünnepén díszvendégként a „díszpáholyban”.
Valamiért még az általában mindenről jól informált miniszter sem tudta ettől a kérdéstől nem teljesen függetlenül megválaszolni, miért kezdődött félholddal az a tűzijáték, ami kereszttel végződött. Amíg az alig egy évtizede indult ellenségmeghajtású, permanens kampány kezdeti időszakában még a muszlimok, az idegenek, a gazdasági migránsok kapcsán keltettek félelmet a félelemkeltők, ma ugyanők tömegesen invitálnak gazdasági migránsokat hazánkba, milliárdos kedvezményekkel csábítva országunkba tőkét, energiát, nyersanyagot, vele együtt emberségességet a legkevésbé sem tanúsító kultúrát. És azért azoktól, akiktől, mert ahol emberséges szabályok alapján gondolkodnak, onnan nem kapunk forrást, joggal. A honi politikai elit barátai most az oroszok, a törökök, nem a Szent István által helyes iránynak gondolt nyugat (ami mostanra kétségkívül nem teljesen ugyanazt jelenti, mint bő ezer évvel ezelőtt), legkevésbé a valódi kereszténység hiteles képviselői.
A társadalom elleni bűncselekmények elkövetőinek intő jelül szolgálhat Jevgenyij Prigozsin gépének lezuhanása, amely az utasok mellett a személyzet halálát is eredményezte. A bűn zsoldja a halál. Az igazság szolgálatának jutalma az örök élet. Nem földrajzi értelemben vett „kelet” és „nyugat”, politikai értelemben vett „jobb” és „bal” áll itt egymással szemben, hanem az élet és a halál, a világosság és a sötétség.
A valódi veszélyforrás nem valahol kívül, nem máshol van, hanem bennünk, a saját lelkünkben.
Magyarnak lenni ugyanolyan küldetés, mint embernek lenni: az élet, a világosság szolgálatára kaptunk meghívást, noha szabad akaratunkból dönthetünk másként is. De annak súlyos ára van.
