A szerzetesi ruha senkit nem tesz különlegessé

Hivatásukat élik, nem is akárhogyan, mégis azt tartják a legfontosabbnak, hogy „istenszagúak” és mindenki számára elérhetőek maradjanak. A Szemlélek Társalgóban ezúttal szerzetesnővérekkel beszélgettünk.

Hol vannak a nővéreink? Miért nem találunk apácákat a plébániákon? Hova forduljunk, ha nem lelkiatyára, hanem „lelkianyára” van szükségünk? Nagyjából ezeket a kérdéseket, vagy inkább óhajokat fogalmazta meg nemrég a Szemlélek magazin egyik vendégszerzője, mi pedig gondoltunk egy nagyot, és a cikk folytatásaként három különböző női szerzetesrendből hívtunk vendégeket a Szemlélek Társalgóba, hogy arról beszéljünk, hol is vannak, mit is csinálnak ma Magyarországon a szerzetesnővérek. Akik meghívásunkat elfogadták: Mézinger Gabriella a Jézus Szíve Társaságból, Knáb Judit a Congregatio Jesu nevű szerzetesrendből, illetve Ivanics M. Andrea, a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöke.

Miután mindhárman elmondták, hogy őket hogyan hívta meg Isten a szolgálatra, elég gyorsan tisztáztuk, hogy a „lelkianya” kifejezés nem épp megfelelő arra a tevékenységre, amit ők is mindannyian végeznek: inkább lelki vezetésről, vagy lelki kísérésről beszélhetünk, és gyorsan hozzá is tették, a világiak között épp úgy van erre alkalmas személy, mint a megszentelt életűek között, ilyen szempontból nincs különbség szerzetes és nem szerzetes között. Ahogyan – szerintük – a ruházkodás sem teszi különlegesebbé az örökfogadalmat tett szerzeteseket.

Vallják, hogy ugyanolyan emberek, mint bárki más, és nem is szeretik, ha magasabb polcra teszik őket a hivatásuk miatt.

Pedig nem mindennapi feladatokat látnak el ők hárman. A stúdióban derült ki például, hogy mindhárman pedagógusok, rengeteget találkoznak fiatalokkal, és ahelyett, hogy meglenne a véleményük róluk, egységesen állítják: ha odafigyelnénk rájuk, mi, felnőttek is megkapnánk a figyelmet tőlük. Szerintük a mai fiatalok nagyon érzékenyek az odafordulásra, a személyességre és az elfogadásra. Az is kiderült, hogy

mindhármukat összeköti egy nagyon szomorú küldetés:

nőket mentenek ki az emberkereskedelem fogságából, és helyezik őket biztonságba, valamint vezetik vissza őket a normális életbe. Súlyos visszajelzés társadalmunknak, hogy ezzel a témával 2014-ig senki nem foglalkozott Magyarországon – Gabriella nővér volt az egyik alapítója annak az egyesületnek, amelyikkel az európai társszervezetek egyáltalán fel tudták venni a kapcsolatot. Judit nővér is becsatlakozott ebbe a munkába, Andrea nővérék pedig egy másik csatornát kiépítve már az ENSZ-ben is képviseltetik magukat, és részt vesznek a nőkkel kapcsolatos bizottság munkájában.

A Spirit FM stúdiójában még rengeteg témát érintettünk, például azt is, hogy mennyire volt könnyű, vagy épp nehéz dolga az első női rendalapítóknak egy férfiak uralta egyházi világban. A műsorvezető Sáhó Eszter volt.