Abortusz – egy valódi baloldali számára is elfogadhatatlan

schwangerschaft.at

Egy magát ‘töprengő forradalmárként’ megjelölő blogger szerint az abortusz problémájának megértésére és kezelésére éppen a baloldal nézőpontja a legalkalmasabb.

A szerző rendszerkritikus és progresszív írásai sorát 2019 decemberében, tehát jóval a lengyel törvényi szigorítások előtt, az abortusz témájával indította. Hursán Szabolcs, akivel azóta több levelet is váltottunk, történelemszakos tanár, édesapa, nyitott lelkű-szívű ember. Kérdésemre elmondta: “Mindig is szerettem élni, és mindig is érdekeltek a létező dolgok, legyenek azok akár rejtettek, nem láthatók – például egy felszín alatt futó vízfolyás. Egy természetfilmben láttam, hogy az oroszlánfalkában vezérszerepbe jutó hím elpusztítja elődje kölykeit: megdöbbentő volt és mély benyomást tett rám.

A gimnáziumi biológiaórákon nagyon furcsának találtam, hogy mennyire nem tud mit kezdeni a magát az élet tudományának nevező tantárgy – biosz/logosz – magával az élettel.

Már akkor alapvetően számot vetettem az abortusz, a magzati életek sorsának kérdésével. Legutóbb pedig Király Jenőnél olvastam az abortuszt egyértelműen elítélő megfogalmazást, amely elgondolkoztatott, hogy mennyire van kőbe vésve, vagy mitől lehet az, hogy a baloldal az abortusz pártján áll.”

Alább szemezgetünk a blog abortusszal foglalkozó írásaiból:

“A baloldali, progresszív politikai irányzatok a #MeToo mozgalom tanulságai alapján most azt a kérdést tehetnék fel: vajon az abortusz megerősíti-e a nő érdekérvényesítő képességét, vagy éppen kiszolgáltatja a domináns férfi manipulációjának?” írja a szerző, majd Albert Györgyi fájdalmas történetével bizonyítja, hogy amikor a férfi a kapcsolat feltételéül szabja, hogy gyermek nem születhet, de önmaga semmit sem tesz a fogamzás megakadályozására, akkor szó sincs a nő önmegvalósításáról vagy nőiességének kibontakoztatásáról. Sokkal inkább arról, hogy a férfi nem vállalja a felelősséget, hanem saját nyugalma és pozíciója érdekében partnerét zsarolja. Amit a kivételes tehetségű, de végül depresszióba zuhanó és több öngyilkossági kísérlet után elhunyt újságíró egyik interjújából idéz, az alighanem minden abortuszon átesett nő tapasztalata, akár beszél róla, akár nem:

„… még ma is azt hajtogatnám, hogy felvilágosult nőként jogom van a testemhez, és hogy tizenkét hétig a magzat még nem ember. Ezzel szemben a tapasztalatom az volt, miután először feküdtem fel az asztalra, hogy a megfogantatás pillanatától kezdve az, és én egy ártatlan embert fosztottam meg attól, hogy kipróbálja, milyen az, élni.”

Ma már nem azt gondoljuk egyenjogúságnak, hogy a nők átveszik és „csúcsra járatják” a férfiaktól átvett társadalmi szerepeket

– folytatódik a bejegyzés –, “nem a baboskendős traktoroslányokban látjuk a női szerep kiteljesedését. (…) Ha az kiindulásunk alapja, hogy minden nőnek a saját testének szuverén és a női méltóságnak megfelelő módon felelős tulajdonosának kell lennie, akkor az eddigiek alapján értelmezhetjük úgy is az ideológiát, amely az abortuszra, a nők elidegeníthetetlen alapjogaként hivatkozik, mint a férfi elnyomás trójai falovát.” Majd röviden visszatekint az abortusz legalizálásának történetére:

Ez a történet a II. világháború után kezdődött, a szexuális forradalommal, amikor filmek, erotikus magazinok rögzítették azt a hozzáállást, amely a lehető legváltozatosabb szexuális élet követelményéhez igazította az anyák és magzataik sorsát. Ez azonban nyilvánvalóan nem valamilyen női megközelítésből táplálkozott, hanem a kapcsolatait fogyasztóként megélő, hódításaival társainak büszkélkedő, felszínes és érzelmileg inkontinenciában szenvedő – többnyire katonaviselt, elfojtott közegben szocializált – férfi mentalitásából, melyre talán a legjobb példát James Bond, a primitív férfifantázia vágyainak blazírt és bombasztikus kivetülése szolgáltatja.” Tehát távolról sem a nők érdekében. Sőt, “a Szex és New York, valamint a hasonló kulturális termékek nőalakjaiban nem modern női übermenscheket, hanem egy idejétmúlt férfi macsókultúra másolatait látjuk viszont. Azt az igényt, sőt elvárást, hogy nők rutinszerűen, ‘megbánás nélkül’ járuljanak abortuszhoz, valójában az egyéjszakás kalandjaikkal hencegő, szenvtelen nőcsábászok erőszakolták rá a női világra. Nem csoda, hogy a ‘szexuális felszabadulás’ női ikonjai (pl. Marilyn Monroe) labilis, kábítószerfüggő, kizsákmányolt nők voltak.”

“Ezzel szemben a feminizmus XIX. századi, javarészt amerikai úttörői, pl. Elisabeth Cady Santon, Susan B. Anthony, Victoria Woodhull, gyakorlatilag kivétel nélkül kirívóan nő- és életellenes tettnek tartották az abortuszt.

Hirdetés

Alice Paul (1885-1977) amerikai feminista, szüfrazsett, női jogvédő megfogalmazása szerint: Az abortusz a nők végső kizsákmányolásának legfelső foka.”

A szocializmus persze sokkal prűdebb volt – fejti ki a szerző –, mégis ugyanúgy legalizálta a magzatelhajtást, mint a nyugati világ, méghozzá szociálpolitikai eszközként. Ez azonban Hursán szerint a baloldali eszmék eltorzulása, hiszen kevésbé értékes életként tekintett a szegényebb, hátrányos helyzetű rétegek gyerekeire, elvitatva a kevésbé tehetősek képességét a felelős gyermeknevelésre, illetve családtervezésre.

“Az abortusz nem megsegíti, hanem szolgaságban tartja, demoralizálja és gyakorlatilag eliminálja azt a társadalmi csoportot, amelynek támogatását zászlajára tűzte a baloldal.

Ha elfogadjuk az abortusz szociális jellegű indoklását, akkor azt is látnunk kell, hogy minden egyes abortusz a fogyasztói kultúra, a státusszimbólumokért folytatott kilátástalan hajsza győzelmét jelenti.”

Ma sincs ez másként, olvassuk a cikksorozat második részében: Amerikában, ahol jól menő iparággá vált az abortuszok végzése, a művi terhességmegszakítások “csaknem harmadát a fekete közösségen belül hajtják végre, ezzel az abortuszok aránya a feketék között háromszorosan túlreprezentált a teljes népességhez viszonyítva.” Mint írja, az abortusz-szolgáltató gigavállalatok alapítói, eszmei atyái/anyái kötődnek “az eugenikához, a faji, szociális felsőbbrendűség különböző változatait propagáló, a XX. század első felében virágzó, a náci fajelmélettel párhuzamban létező ideológiához.” Hazug módon az egyenjogúságra hivatkozva

“a szelektív abortuszok által leginkább diszkriminált csoportok: a lányok, afro-amerikaiak, down-kórosok.

Egész Ázsiában elterjedt a nem várt/nem fiúnak fogant nőnemű magzatok abortálása” – ahogy erről írtunk is már.

A blogger úgy látja, tudományos szempontból sem védhető az abortusz, márpedig “a baloldal hagyományosan nagy elvárásokkal fordul a tudomány felé”. Mégis “az abortusz hétköznapi pártolói szoktak az anyaméhben fejlődő magzatra mint sejtek halmaza („clump of cells”) hivatkozni. A megfogalmazás nem egyszerűen szembemegy a valósággal, tudományos realitással: megkerüli, kifordítja azt.”

Mindezek alapján a Töprengő Forradalmár arra a konklúzióra jut, hogy “nem lehet külön, vagy a magzatokért, vagy az anyák-nők érdekeiért küzdeni. Vagy mindkettőt védjük egyszerre, vagy mindkettőjüknek kárt okozunk. (…) Az abortusz nem jobb- vagy baloldali, hanem össztársadalmi kór és össztársadalmi megoldást kíván.”

“Az, hogy az abortusz aláássa a társadalmi felelősségvállalást és annak leghasznosabb intézményét, a családot, a konzervatívok helyes felismerése, de azt meg progresszív, liberális nézőpontból lehet még hozzátenni, hogy sokszor egy elérhetetlen ideális családmodell áll a nők abortusza mögött.” “Mára gyakorlatilag egyetlen érv szolgál az abortusz gyakorlatának fenntartására: hogy az abortuszról végső soron a nő döntése határozhat.”

Torzítás és durva túlzás ugyanis azt állítani, hogy a magzatelhajtás legalizálása előtt tömegesen haltak volna meg a nők a tiltott beavatkozások miatt – derül ki az első részben bemutatott statisztikákból. A szabadságunk pedig addig terjed, amíg mások szabadságát nem sérti, tehát nem hangoztathatjuk egyoldalúan csak a várandós nő döntési szabadságát, ignorálva a magzat és az apa szabadságát.

Mindig szerettem volna a dolgok mögé látni, néha úgy érzem, sikerül is - különösen, amióta a Teremtő Lélek hangjára igyekszem fülelni. Amit pedig felfedezek, azt szívesen meg is osztom, akárcsak a kérdéseimet, amelyek minden meglelt válasz nyomán sokasodnak. Nagy öröm számomra közösségben felfedezni és együtt gyönyörködve szemlélni a Teremtőt műveiben.