Ha ősz, akkor keresztény csúcstalálkozó Pannonhalmán – ismét kiderült, hogy ahol van élő párbeszéd, ott oldódnak a feszültségek.
– Ezt a viccet már hallottuk ugyanitt – jeleztem Fabiny Tamás evangélikus püspöknek kávészünetben, mennyire megragadt bennem, hogy nemrégiben is azzal vezette fel a bencések hazai központjában tartott ökumenikus konferencia iránti kimagasló érdeklődést, hogy a három magyar evangélikus püspökből mind a négy itt van (és tényleg). De még el sem kezdődött a megnyitó, amikor Michael W. Banach apostoli nunciussal, a Vatikán magyarországi nagykövetével arról beszélgettünk, milyen fontos ennek a szimpóziumnak a légköre, amely az előadásoktól nem teljesen függetlenül, a maga közvetlenségével képes érzékelhetően közelebb hozni bennünket egymáshoz, növelni a békét köztünk és bennünk.
A harmadik alkalommal megrendezett nemzetközi ökumenikus konferenciának idén a béke volt a témája. Aktuálisabb ügyet aligha lehetett volna napirendre tűzni, ám aki abban reménykedett, hogy a díszvendég, I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ortodox ökumenikus pátriárka részvétele okán aktuálpolitikai felhangok jelennek meg a rendezvényen, tévedett. Még a köszöntők sorában mikrofonhoz lépő Semjén Zsolt is tudatosan kihagyta a ziccert – ezt el is mondta –, hogy közéleti utalásokat tegyen.
Hogy mennyire csúcs volt ez a találkozó, hűen érzékelteti, hogy olyan személyek ültek a hallgatóság soraiban (egyikük sem szólalt fel, egyszerű résztvevő volt), mint Erdő Péter bíboros, Veres András püspök, az MKPK elnöke, Udvardy György érsek, és ez a sor hosszan folytatható… Beszélt viszont a már említett apostoli nuncius, mi több, felolvasta Ferenc pápának kifejezetten erre a találkozóra küldött üzenetét. Az egyházfő nem meglepő módon a szegények, az idegenek iránti figyelmesség, irgalmasság gyakorlásában jelölte meg a béke előmozdításának hatékony lehetőségét. A hely szelleméhez igazodva a pápa kifejezte reményét, hogy Szent Benedek békevíziója nem utópia, s aki elkezdni keresni a békét, ezzel már a béke nagykövetévé is válik. Ez a gondolat összhangban van a konferencia Zsoltárok könyvéből származó mottójával („Keresd a békét és járj utána”), vagy ahogy Hortobágyi T. Cirill főapát fogalmazott bevezetőjében:
nem elég imádkozni a békéért, dolgozni is kell érte.
Nem tűnhet érdekesnek egy szakteológiai eszmecsere minden részletét visszaidézni az olvasók számára, de azt hallani Balog Zoltán református püspöktől – Ferenc pápát idézve –, hogy „óvakodjanak az egyházak a politika saját logikájától”, különösen reménykeltő üzenetnek hangzott napjaink valóságában.
Samuel Lauras cseh trappista apát szerint szeretet-szigetek létrehozásával lehet konkrét lépéseket tenni a békéért. Amikor nyilvánosan rákérdeztem, ezt mégis hogyan tehetnénk meg, úgy válaszolt a plénum előtt: figyeljünk oda a szükséget szenvedőkre, például az afrikai népek hangjára. Érdekesség, hogy ugyanezt mondta pár órával korábban a Szent Egyed Közösség főtitkára is előadásában: meg kell tanulnunk többet figyelni Afrikára.
Ebből a szempontból nagy segítséget nyújtott, hogy jelen volt a helyszínen, előadást is tartott a ruandai Kigali érseke, Kambanda bíboros. Ő aztán tudja, mit jelent a megbocsátás, hiszen szüleit és 5 testvérét kivégezték az 1994-es népirtás során. (A vele készített interjút hamarosan olvashatják.)
Bár Bartholomaiosz pátriárkának már puszta jelenléte a béke, a kiengesztelődés szép szimbóluma volt, szavaival is rámutatott, hogy a békéhez konkrét lépésekre, kölcsönös tettekre van szükség. És itt nem csupán a mindenkori konstantinápolyi pátriárka és a mindenkori római pápa udvariassági látogatásait említette, hanem például az ökológiai elkötelezettségben megnyilvánuló partneri egységet, a 2017-es nemzetközi imanapot is.
– Egyetlen tevékenység sem annyira keresztényi, mint a béke előmozdítása – hangsúlyozta a pátriárka.
Amellett, hogy az előadók igyekeztek meghozni a kedvet a békéért való munkálkodáshoz, az ima sem maradt el: napközi imaórára és vesperásra is összegyűltünk a pannonhalmi bazilikában, ahonnan ezen a napon egy kicsit békésebb kilátás nyílt hazánkra és a világra, mint amihez kénytelennek tűnünk hozzászokni.
