Kacagást sem nélkülöző teológiai csúcstalálkozón jártunk Pannonhalmán.
Beszédes tény, hogy amíg a nyár kezdetén a szekuláris médiavilág bizonyos része a közösségi média bugyraival nagy egyetértésben azon köszörüli a nyelvét, hogy Ferenc pápának hány órát kellene jó keresztényhez méltón hazánkban töltenie, addig ugyanezen zajcsinálók ingerküszöbét nem éri el, hogy vatikáni bíboros, magyar bíboros, érsekek, katolikus, református, evangélikus püspökök sokasága, teológusok, lelkészek gyűltek össze június 8-án a bencések hazai központjában.
A járványhelyzet miatt többször elhalasztott konferencia előadói a keresztény egységtörekvés, az ökumené jegyében Isten és a világ kapcsolatát elemezték. Ahogy az alábbi mondatot, úgy magát a rendezvényt is lehetne távolról, kívülről valami száraz, elvont, életidegen dologként értelmezni. Ám aki jelen volt, nem csupán aktuális, élettel teli gondolatokkal és örömteli találkozásokkal gazdagodhatott, hanem némely megszólalónak köszönhetően fel is kacaghatott – még egy szakmai könyvbemutatót is sikerült nevetésbe fordítani.
Részletes beszámoló helyett szívesen felidézek néhány emblematikus mondatot, ami érthetőbbé teszi, miért szeretjük oly sokan ezt a tudományterületet.
Fekete Károly református püspök szerint
se világiassá, se világkerülővé nem szabad válnia az egyháznak, s az sem jó, ha összekeverednek a munkanapok és az ünnepek.
A hely szelleméhez igazodva felidézte, hogy a Debrecen és Pannonhalma között létező lelki híd gyakorlatias jeleként a „Református Rómában” az „orando et laborando” felirat olvasható az egyik egyházi épületen.
Kurt Koch bíboros szerint az Istenre vonatkozó transzcendencia és a világot lényegileg jellemző immanencia között feszült a viszony, de ezt a szembenállást nem megszüntetni kell, hanem transzparenciával, vagyis az átmenet lehetőségének felmutatásával közelíteni egymáshoz a két „tér”felet.
Kinek meglepő, kinek nem, de Erdő Péter bíboros előadása során futott végig először hallható derű a publikumon. A konkrét poént nem lövöm le, azt viszont érdekes volt hallani, hogy a napjainkra közhellyé érett „szekularizáció” kifejezésnek mennyiféle jelentése létezett/létezik. Szekularizációként hivatkoznak például arra, amikor egy szerzetes pap „világi”, egyházmegyés státuszba kerül. De szekularizáció az is, ha egy államhatalom magáévá tesz valamilyen egyházi vagyont.
Fabiny püspök ezután, amolyan hangulatfelelősként, csak úgy szórta a frappáns mondatokat, idézeteket. „Amióta nem uralkodik a klérus a világon, sértődötten neheztel rá.”, idézte a katolikus teológust, Nyíri Tamás professzort. Isten és a világ dolgainak keveredését szemléltetve rámutatott, hogy napjainkban egyre több politikus prédikál, eközben számos pap áll bele politikai csatározásba, korteskedésbe. Hogy Istennek hol a helye a világban, annak kapcsán jelezte, hogy Jézus nem valamilyen csillogó fővárosban, hanem „a noném Betlehemben született, még a napkeleti bölcsek is alig találtak oda”. Ez szerinte arra utal, hogy az egyház helye nem a centrumban, hanem a periférián van, avagy „Isten a peremvidéken lakik”. Az evangélikus püspök óvott az „ecclesia in curvata in se” állapottól, vagyis a magába forduló egyháztól. S bár a jelenlévők értenek latinul, ezt az áthallásos tréfát is értékelték.
Az ebédet megelőzően napközi imaórán vehettünk részt a bazilikában. Számomra az ég felé szálló mondatok és dallamok mellett
a sokféle keresztény felekezet vezető képviselőinek vegyesen padsorokba rendeződése, sőt, közös együtt-hallgatása, egyazon csendben jelen-léte volt a nap csúcspontja.
– Aki elmerül Isten szeretetében, az felbukkan az embertárs szeretetében – ezt már Csiszár Klára katolikus teológus mondta, aki a missziós egyház teológiáját vázolta fel. Ferenc pápát idézve hangsúlyozta: ha az egyház nem lép ki magából (öntranszcendencia), akkor csupán maga körül forog.
A katolikus egyházfőre hivatkozott támpontként Béres Tamás evangélikus teológus is, aki az ökumenikus dogmatikának – avagy a dogmatika ökumenikus megközelítésének – a megvitatását szorgalmazta. Szinte zavarba ejtő volt, ahogy egy protestáns szakember szájából hangzott el: a Laudato si kezdetű pápai enciklika komoly teológiai fordulatot eredményezett Isten és a világ kapcsolatára vonatkozóan.
Vladár Gábor, a Pápai Református Teológiai Akadémia tanára érdekes kérdést boncolgatott: vajon a keresztények egysége, vagy a keresztények sokfélesége vezethető le inkább az Újszövetségből? Ahogy lenni szokott, ahány kutató, annyi nézőpont, árnyalat, felvetés, de kétségkívül létezik olyan szakértő, aki szerint az Újszövetség inkább a sokféleséget képviseli, más teológus szerint az evangéliumok inkább egységre hívnak. A dilemma feloldása nyilvánvalóan az uniformitás helyett a sokszínűséget magában hordozó egység lehet. Ehhez az előadó a zeneművekkel hasonlatot vonva az Újszövetség polifóniájának megtartását, az esetleg disszonánsnak tűnő hangoknak az összhang részeként való értelmezését látja helyesnek és szükségesnek.
Az előadások sorát lezáró kerekasztal-beszélgetés során Görföl Tibor katolikus teológus felvetésére, miszerint „mi fáj a legjobban az egység felé vezető úton”,
Kurt Koch bíboros jelezte: nehéz úgy haladni, ha nem tudjuk, mi a cél. Szerinte tisztábban meg kellene tudni fogalmazni, hová szeretnénk az ökumené által eljutni.
Fabiny Tamás szerint a magyar kereszténység sajátossága, hogy erőteljesebb a rivalizálási szándék a szolidaritásnál. Ezen jó lenne változtatni. Orosz Atanáz görögkatolikus püspök a járványhelyzet által előidézett sebzettség gyógyítását látja leginkább szükségesnek. Vladár Gábor református lelkész az asztalközösség hiányát érzi feszítőnek, elszomorítónak. Koch bíboros annak viszont örül, hogy az elmúlt évtizedekben az egymást elválasztó hitbeli kérdésektől sikerült a közös nevezők megtalálásáig, kimondásáig eljutni. Ugyanakkor az aktuális erkölcsi, bioetikai kérdések újabb szembenállást hoztak a keresztények között, ezekről a témákról többet kellene beszélnünk egymással, fontos lenne kidolgozni egy közös keresztény embertant. Ezt a bíboros sürgető feladatnak nevezte. Fabiny Tamás elmondása alapján az erkölcsi kérdések többsége – homoszexualitás, abortusz – erősen át van politizálva hazánkban. Beszélni kell a korszellemről az evangélikus püspök szerint, de az Istennel való kapcsolatnak kellene az első helyen lennie.
Hogy ez ne csupán vágy, elmélet maradjon, közös imaként ökumenikus vesperással ért véget a többféle értelemben csúcs-találkozó Pannonhalmán.
Jól tükrözi a gazdagító konferencia hangulatát, hogy a tolmácsolás szolgálatát végző Herbert Dóra, a Szemlélek magazin szerkesztője az egyik léleküdítő kijelentés után személyes reakcióként egy „vaóó” megjegyzéssel fűszerezte fordítási tevékenységét, többeket újfent megmosolyogtatva.
Valahogy így lenne jó tovább közeledni egymás és Isten felé.
[…] hazai központjában tartott ökumenikus konferencia iránti kimagasló érdeklődést, hogy a három magyar evangélikus püspökből mind a négy itt van (és tényleg). De még el sem kezdődött a megnyitó, amikor Michael W. Banach apostoli […]