Él és virul a békepapság Magyarországon

békepap

A felismerés kormánypropagandistáktól származik, alapvetően igazuk is van, a kifejezés valódi jelentésével viszont aligha vannak tisztában.

A békepapi mozgalmat az egyház egységének megbontására, a kormányzat egyházpolitikájának támogatására alapították 1950-ben. A kezdeményezés összefogta az állammal kollaboráló egyházi személyeket, mivel az ő segítségükkel akarták a papságot az aktuális államrend szolgálatára kényszeríteni, rajtuk keresztül a híveket is befolyásolni.

Akit részletesebben érdekel a papi békemozgalom története, a Magyar Katolikus Lexikon vonatkozó szócikkénél bőséges információt találhat erről. A Wikipédia is megemlékezik a magyarországi békepapokról, a mozgalom megalapításáról, hátteréről, további forrásokkal is elősegítve az alapos tájékozódást.

Minderről szükségszerűnek tűnik a társadalmi párbeszéd terepein közösen gondolkodnunk, merthogy veszélyes lenne nem tanulni elődeink hibáiból. A témához az szolgáltatja az aktualitást, hogy szerkesztőségünk két munkatársát is békepapnak titulálta a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ideológiai háttereként működő médiaholding egyik ifjú tollnoka. Magára a fogalmi zavarral küszködő írásra a Válasz Online podcastjában reagált a két érintett – a helyzet sajátossága, hogy az egyik címzett én vagyok.

Hogy világos legyen:

a békepap kifejezéssel az aktuális államhatalommal kollaboráló klerikusra hivatkozik a magyar nyelv.

Mivel se klerikus nem vagyok, az aktuális államhatalommal való kollaborációt pedig alighanem maga az aktuális államhatalom tagadná a leghevesebben, érdemes nyugtázni, hogy az újságírás még a véleményműfajok esetében is megkövetel némi objektivitást, ami azonban az újságírással nem azonos propagandisztikus kommunikáció esetében egyáltalán nem feltétel.

Ráadásul azóta verbális megnyilvánulásoktól cikkek alatti hozzászólásokon át számtalan helyen előkerült ugyanezen békepapos célozgatás, ami még így sem érdemelne közfigyelmet, ha nem nyert volna teret hazánkban újra a békepapi hozzáállás – csak nem ott, ahol a NER hívei keresik. A tények ugyanis arra utalnak, hogy az elfeledni kívánt rendszerszintű pártpolitikai betagozódás reneszánszát éli a magyar papság körében.

A jelenségnek léteznek konkrét megnyilvánulási formái, de azok ismerete nélkül is könnyű felismerni a sajnálatos elkötelezettség létezését. Hazánkban jó ideje durvul a közbeszéd, gyalázzák, sértegetik nem csupán egymást, de akár a katolikus egyházfőt is a különböző megmondóemberek, az államhatalom ezzel párhuzamosan egyre másra gyártja az ellenségképeket, táplálja a félelem, aggodalom tüzét az erre fogékonyakban. Egyre kevesebb terep marad érintetlenül: a kultúra, oktatás, egészségügy területei mellett nem csupán a média, de

az egyházi élet is kétosztatúvá silányult: van a kormánypárti blokk, és aki nem tartozik oda, nem lehet más, csak ellenség.

E keresztényi szemlélettel aligha vádolható folyamat nem új, de egyre harsányabb. Egyre mélyül a szakadék, és míg az egyházi személyeknek küldetésüknél fogva fel kellene emelni mindezen törekvések, áskálódások ellen a szavukat, ritka kivételektől eltekintve mégis olyan beszédes csend kíséri az ellenségeskedés, félelemkeltés, sértegetés “kultúrájának” tudatos terjesztését, mintha fizetnének a klerikusoknak a hallgatásért. Kétségkívül felmerülhet, hogy a sok milliárd indok egyikeként a bőségesnél is bőkezűbb “állami” – adófizetői – pénzeső is jelentősen hozzájárul a szótlansághoz, de sajnos ennél is nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy sok egyházi személy fejében/szívében összekeveredett az evangélium üzenete a radikális pártoskodással. Ennek ékes jeleként a közelmúltban egy egyházi vezető azt jelezte felém, hogy ha teret adunk a Szemléleken olyan gondolatoknak, amelyek megfogalmazóinak egy része támogatja, más része ellenzi, hogy keresztények a kormánypárt jelöltjén kívül másra is szavazhassanak jövő tavasszal, ezzel szerinte a keresztényellenesség hatalomra kerülését segítjük elő. Ebből pedig az következik, hogy az illető főpásztor szerint már az sem helyénvaló, ha egyáltalán párbeszédet folytatnak a társadalom tagjai egymással a témáról.

Hirdetés
békepap
Valamiért épp a napokban jutott eszébe egy keresztény csapatnak közzétennie egy 75 éve megfogalmazott gondolatot (Forrás: Facebook)

De ott a hódmezővásárhelyi plébános klasszikussá érő, szentmise keretében tett kijelentése, miszerint “itt van a pénz a számlán”. Milyen bölcs gondolat is Petőfitől: “az idő igaz, és eldönti, ami nem az”! A lejáratni kívánt – egyébként elkötelezett nagycsaládos, hívő katolikus – Márki-Zay Péter nem csupán jelentős fölénnyel megelőzve a kormánypárt – és a jelek szerint a helyi plébános – jelöltjét lett Hódmezővásárhely polgármestere, de a nép egy részének akaratából épp miniszterelnöki küldetésre készülhet. Ezt onnan is lehet tudni, hogy legújabban őt próbálja eszközökben nem válogatva lejáratni a kormánypropaganda, és természetesen ehhez a rágalomcunamihoz sincs egyetlen szava sem a klérusnak. Bár a félreértelmezők talán megpróbálják majd félremagyarázni, ezzel nem arra utalok, hogy az egyházi vezetésnek ki kellene állnia egy katolikus jelölt mellett, hanem

fel kellene szólalnia a lehengerlő mértékű, óriásplakátoktól internetes hirdetésáradaton át rengeteg formában sokak szívét mérgező gyűlöletkeltés ellen, bárki is legyen a célpont.

Ők tudják, miért nem teszik. Mi mindenesetre felemeltük a szavunkat, egy kicsit talán helyettük is. Pár nap alatt hazánkon kívül 20 országból csatlakoztak a Szemlélek kezdeményezéséhez, számos írott médiamegjelenés mellett televíziós műsorokban is foglalkoztak már a felhívásunkkal.

Mit kezdjünk aztán azzal az információval, hogy névleg keresztény intézmények járműveivel is szállítottak résztvevőket arra a “Békemenet” nevű rendezvényre, amelynek élén olyan személyek masíroztak, akik a közbeszéd lezüllesztésének részeként élen jártak az elmúlt időszakban Ferenc pápa sértegetésében? Akik utánuk meneteltek, azoknak vajon miféle “béke” élhet a szívükben – az egyik ilyen “békés” demonstráló például saját elmondása szerint

legszívesebben megölné a már említett Márki-Zay Pétert. Úgy nyilván nagyobb lenne a “béke”. Békemenet, békepapság, békemozgalom… Feltűnő az áthallás e kifejezések között.

Ítélkezni semmiképp sem szeretnék korunk békepapjai felett, már csak azért sem, mert ahogy a múlt század második felében, úgy napjainkban sem minden érintett önként, lelkesedésből hallgatag. Bizonnyal vannak, akik messze nem értenek egyet a rendszerrel, de vagy félnek a következményektől, vagy meglátogatják őket a hatalom emberei, és megkérik, hogy a saját érdekükben maradjanak csendben. Az összkép árnyalt, valós megértéséhez érdemes felidézni a Petes Róbert egyháztörténésszel készített videóinterjúnkat.

Kepes Andrással közösen arról beszéltünk nemrég egy televíziós műsorban, hogy az általunk helyesnek tartott békeszemlélet nem azonos a problémák elhallgatásával – épp ellenkezőleg. Az vezethet valódi társadalmi békéhez, ha megvalljuk, megvitatjuk nézeteltéréseinket, kimondjuk, ha fáj valami, elismerjük, ha indulatok feszítenek bennünket, de ezt a másik személy méltóságának tiszteletben tartásával, emberséges módon fejezzük ki a közbeszéd terepein.

A “politika béke” (olyan ez, mint a “politikai kereszténység”, annak sincs sok köze a valódi kereszténységhez) szolgálata odáig fajult, hogy a Magyar Katolikus Rádió egyik műsorában sikerült rendkívül elkötelezett módon a NER védelmére kelni, még én is említést nyertem, mint “a liberális ellenség ágenseinek” egyike. Nem szeretném reklámozni az érzékelhetően indulatoktól fűtött megszólalást, de akit érdekel, a rádió honlapjának archívumában rátalálhat: szeptember 14. reggelénél érdemes körülnézni.

Talán egyszer majd ráébrednek a “politikai béke” szolgálói, és megértik ők is, hogy

amit “a NER liberális ellenségének” gondolnak és mondanak, sokkal inkább a szeretet nem pártpolitikai kategóriákhoz igazodó megnyilvánulása.

És egyáltalán nem szégyen a szeretet ügynökeként élni ebben a világban. Tegyük ezt is világossá, egyértelművé: aki felemeli a szavát a gyűlölködés, kirekesztés, sárdobálás, korrupció, félelemkeltés, karaktergyilkosság valamennyi formája ellen, az nem sorosista, gyurcsányista, liberális, kommunista, baloldali és társai, hanem a szeretet ágense.

Ebben pedig az a jó, hogy a szeretet munkatársait ott találjuk a papság soraiban ugyanúgy, mint a püspökök között, de ehhez még kereszténynek sem kell lenni. Rengeteg jó ember él közöttünk, mellettünk, akik nem sértegetnek másokat, akik nem erősítik a szembenállást, az agressziót, hanem igyekeznek enyhíteni az erre törekvők tetteinek hatásait.

Mindeközben élnek közöttünk olyanok, akik magukat kereszténynek tartva igenis a megosztás, a kirekesztés, a pártoskodás szellemét erősítik, vagy hallgatólagosan legalizálják. Nekik különösen érdemes elgondolkodniuk Jézus szavain:

senki sem szolgálhat két úrnak.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.