Címke: anyaság
Az anyátlanok kórterme – egy várandós anyuka gondolatai
Az elmúlt napokban nagy port kavart az a cikk, amely a kórházakban hagyott újszülöttekről szólt. Teljes nyíltsággal, érzelmektől nem mentesen reagálunk a témára, és egy új szempontból közelítjük meg az elhagyott csecsemők helyzetét.
Kiplakátolt anyaság – arccal és arc nélkül
Dúró Dóra és társainak plakátakciója újabb gyomros az anyáknak. Azoknak az anyáknak, akiknek nem jött be annyira az élet, hogy négy gyerekkel is felelős beosztásban tudnak dolgozni, sportolni, és a szuperanyák zászlaja alatt hadba vonulni a többi anya ellen, akik esetleg beszélni szeretnének az érzéseikről. Apavélemény – plakáton innen, plakáton túl.
„Isten bőkezű, és mindenkinek ad, aki kér tőle”
Egy különleges történet következik, amely arról tanúskodik, hogy még a leglehetetlenebb helyzetben sem kell csüggednie az istenhívő embernek – interjú Vecsey Enikő őrnaggyal, az Üdvhadsereg lelkészével.
Felállni és új várat építeni – egy kisebbségi magyar anya vallomása
Szakmájában sikeres nő, kislányát egyedül nevelő édesanya – akár tipikus 21. századi életút is lehetne Barbora Dusikováé, de nem az.
Wirth Gabriella: Én csak gyerekeket szerettem volna, nem tökéletes gyerekeket
Wirth Gabriella 2017 óta dolgozik a Pécsi Down Alapítvány elnökeként, maga is érintett édesanya. Az alapítvány évről évre egyre több területen tud segíteni a Down-szindrómás gyermekeknek és szüleiknek, vezetőjüket pedig tavaly női példaképnek is jelölték Baranyában. Küzdelmekről, mindennapokról beszélgettünk.
Az anyáknak is jár a kiégés!
Van az a pont, amikor az ember úgy éli meg, hogy nem tud jó anya lenni. Hát ez a pont, az én életemben is eljött.
Ki kicsoda a Szemléleknél: Esztó-Harazin Dorottya
Isten a mennyben, én a földön. Ez sosem volt valamiféle megállapodás közöttünk, inkább csak így alakult.
Anya csak egy van!?
A római jog még abból indult ki, hogy "az anya a biztos" - mára egy gyermeknek akár 5-6 "szülője" is lehet.