Ezekben a napokban rengeteg jóság árad a magyar szívekből az üldözöttek felé. De hogyan segítsünk jól? Erre a kérdésre kerestük a választ egy tapasztalt karitatív szakember segítségével.
Március első napjaiban a budapesti pályaudvarokon járva az az érzés tölthet el bennünket, hogy most igazán jó magyarnak lenni. Mindenfelé többnyelvű segítő feliratok, szendvicsek, adományok, tolmácsok, a személyszállítási funkció mellett akár meleget is nyújtó buszok, ingyen Wifi, telefontöltés, babakocsi, szállásbörze… Felsorolni is nehéz, mennyi megjelenési formájában válik ezeken a helyszíneken, messze a konfliktusoktól is megtapasztalhatóvá, amit eddig is tudtunk, vagy legalább sejtettünk: rengeteg jó lakik a magyar emberekben.
Nem a mostani krízis az első, hogy ez látványosan kiderül, de a pár évvel korábbi menekülthullám hasonló pályaudvari áradatához képest most valamiért nem érdeke bizonyos politikai erőknek az uszítás, a késelős, fertőzős – alaptalan – hecckampány. Hogy az országgyűlési választás közeledte, vagy a háború közelsége, a társadalmi érintettség lenne a háttérben, ki tudja? Pedig most is van bőven eltérő bőrszín, idegen kultúra, sőt még magyarságszeretet sem feltétlenül jellemzi az összes érkezőt. De ez mind nemhogy mellékesnek, leginkább lényegtelennek hat. A lényeg, hogy
amíg a politikai érdek forgandó, addig azok az értékek, amelyek például Ferenc pápa szavaiban is következetesen felfedezhetők, örök, változatlan üzenetként hívnak, küldenek bennünket, hogy karoljuk fel azokat, akiknek épp most épp mi tudunk adni abból, amink van.
És ilyenkor válik beszédessé az egyik vagon oldalán olvasható, „ottfelejtett” felirat: Találkozz Jézussal Budapesten!
Részletesebben szemügyre véve ezt a szeretet-nyüzsgést jól látható, hogy az adás és kapás áradata jelentős szervezettség mellett zajlik. Az adottságokhoz képest jól funkcionáló terek, a már említett feliratok, és a bármikor bárki által megszólítható, sétáló tolmácsok által is olajozott, aktív kommunikáció, az adományok praktikus kategorizálása mögött alapos tapasztalat húzódik meg (talán még néhány mobil mellékhelyiség kihelyezésével lehetne növelni a komfortot a Keleti pályaudvarnál, de lehet, hogy ez időközben meg is valósult). Itt Máltai, ott Karitász, a harmadik piros öltözékes különítmény a Vöröskereszt, a zöld póló a reformátusoké, találkoztam hitgyülis csapattal is, de biztos kihagyok néhány szervezetet, ezért gyorsan jelzem: nem teljes a felsorolás. Ahogy az ukrán–magyar határ mentén is felosztották a segítő szervezetek a feladatokat és az átkelőket egymás között, úgy itt is mintha mindenki pontosan tudná, hogyan segítsen jól, pedig csak néhány napja áll fenn a jelenlegi helyzet, így bejáratott rendszerről látszólag nem beszélhetünk. Ám a látszat csalóka.
– A Magyarországon működő karitatív szervezetek évtizedes tapasztalattal rendelkeznek mind a hatékony segítségnyújtás, mind a feladatok megosztása, az egymással való együttműködés terén. Az árvizek, a belvizek, a vörösiszap-katasztrófa idején is jól működött az az összefogás, amire a mostani válságos helyzetben szintén nagy szükség van – mutatott rá Adányi László, aki már amikor megismertem, negyed évszázaddal ezelőtt is egy karitatív szervezet országos főtitkáraként koordinálta a jó szándék célba érését. Nemrég ment nyugdíjba, de továbbra is programvezetőként támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat sokrétű szociális misszióját.
Néhány nappal ezelőtt ő is járt Kárpátalján, hogy személyesen tájékozódjon a helyszíni állapotokról és igényekről. Elmondása szerint két fő csoportra lehet osztani a segítségre szorulók közösségét: akik a határon túl vannak, és akik Magyarország területén belül keresnek menedéket. Adányi László is úgy látja, hogy rengeteg ember mozdult meg az elmúlt napokban, sok személy tenni akar, akár az autójával útnak indulva, felpakolva azzal, amire szerinte ebben a helyzetben szükség lehet. Elismerve, hogy örömteli megtapasztalni ezt a sok jóságot, azt javasolja, hogy
mindenképp előzetes tájékozódás után, és valamely karitatív szervezettel egyeztetve segítsünk.
– A mostani válságos helyzet sajátossága, hogy nem lehet hosszabb távon tervezni. Nem tudni előre, mi fog történni a következő napon Ukrajnában, annak milyen humanitárius hatásai lesznek. Ez nagy kihívás a segítők számára, ezért különös jelentősége van a felkészültségnek és a csapatmunkának. A magyar kormány megbízható partnerként kezeli a segélyszervezeteket, közvetlen az együttműködés. Aki segíteni akar, még választhat is, hogy kin keresztül juttassa el az adományát a leginkább rászorulókhoz – tette hozzá Adányi László.
De ott van még a nagy kérdés: mit adjunk? A szakember megerősítette azt a több forrásból kapott értesülést, hogy most a pénzadomány a legjobb módja a támogatásnak, hiszen sok család számára a megélhetés biztosítása, egy egyszerű bevásárlás is óriási teherré vált. Ez azonban nem minden. Rengeteg ember dolgozik a segítőpontokon, akik elfáradnak, kimerülnek a jelentős terhelés hatására – nagyon jól jön a váltás, a friss munkaerő. Lehet adományok pakolásában is segédkezni.
Az odaszánt idő, energia, személyes közreműködés hatalmas értéket hordoz.
Sok esetben tartós élelmiszerre is szükség van, de e téren változó az igény, és ha pénzadomány érkezik, abból akár az élelmet is be tudják szerezni a segélyszervezetek.
– Összehangoltan, csapatmunkával lehet a leghatékonyabban segíteni – erősíti meg az előbbieket a tapasztalt szakember, aki bízik benne, hogy az a sok jóság, ami most a magyar emberek felől a rászorulók felé árad, valamiképpen visszahat saját társadalmunkra, és egymást is jobban fogjuk szeretni, támogatni akkor is, ha már nem lesz fegyveres konfliktus a szomszédunkban.
Az alábbi fotók március 9-én készültek a budapesti Keleti és Nyugati pályaudvaron, a helyszínen tartózkodó hatósági személyek engedélyével.
