12+1 lélekemelő ének az Eucharisztiáról

Összeválogattunk egy csokrot a bőséges katolikus kincsestár értékeiből.

Néhány nap múlva startol a NEK, vagyis a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Hogy sikerült-e jól élni a felkészülés 4+1 évével, nem könnyen megválaszolható kérdés, de zenei téren nyilvánvalóan hiányérzetünk lehet.

Számos műfajban rengeteg olyan alkotás nem került ugyanis előtérbe, amelyek bármelyike hozzájárulhatott volna, hogy a kongresszus napjaiban valóban összecsengjen ha nem is millió, de sok ezer szív.

Az alábbi összeállítással azt szeretnénk elősegíteni, hogy mégis felmelegedjenek a szívek, ráhangolódjunk a nagy találkozásra, ünneplőbe öltöztessük a lelkünket. Fiatalok és régebb óta fiatalok egyaránt találhatnak ismerős dallamokat a népénekek, latin tételek és könnyűzenei dalok között.

1. Égből szállott szent kenyér

Elég csak elolvasni az iménti négy szót, és a templomjáró katolikusok többsége máris dúdolja az éneket, amely szorosan összefonódott az Oltáriszentség tiszteletével.

2. Ó, szentséges

Ezt az éneket nem feltétlenül az első sorai alapján ismerhetik fel sokan, de a videót elindítva hamar ott érezhetjük magunkat egy templom szívében, Jézus közelében.

3. Uram, Jézus, légy velünk

Egy újabb népének, ami – Varga László kaposvári püspök szófordulatával élve – sokunk „bőre alá bújt”.

4. Most lett a kenyér

„Hiszem ezt, ámbár elmémbe nem fér” – nagyon szépen fejezi ki az Eucharisztia titok-jellegét ez az újabb ismert ének.

5. O Salutaris Hostia

Inkább hallgatni, mint énekelni szokta a hívek közössége, de ismerősen csenghet ez a latin ének – a legutóbbi vasárnapon is felcsendült abban a templomban, ahol szentmisén vettem részt.

6. Adoro te devote

Ennek az éneknek a dallama talán ismerősebb a szövegénél – nem véletlen, hiszen latinul (már) kevesen tudnák felidézni a sorokat, a magyar változat pedig kevésbé elterjedt, de létezik. Mindkettőről készült videófelvétel.

7. Communio

A könnyűzenei merítés olyan bőséges, hogy tényleg csak néhány tételt ragadtunk ki, a példa kedvéért. Ferenczi Rudolf, avagy Dax szerzeményét nem feltétlenül ezen a néven, de az ország valéamennyi szegletében ismerik, éneklik.

8. Végtelen

A Gável fivérek dala a maga egyszerűségében, mindössze négy sorban foglalja össze a Jézussal való közvetlen találkozás lényegét – méltán vált az egyik legelterjedtebb gitáros énekké hazánkban.

9. Szívem telve van veled

Craig Musseau szerzeményét Harkai Nóra fordításában a Varga Attila által alapított Boanergész együttes tette ismertté Magyarországon.

10. Te bennem élsz

Szintén sokan ismerik, szeretik, bár nem könnyű helyes prozódiával énekelni Horváth Zoltán és Dienes Valéria alkotását.

11. Ne félj

A Signum együttes alapítója, Kindelmann Győző dala valószínűleg nem azzal a szándékkal született, hogy áldozási ének váljon belőle. Hogy mégis így alakult, arról maga az éneklők közössége, a dalban megfogalmazott üzenettel való azonosulás tehet.

12. Az Élet kenyere

Több dalt is szerepelhetne itt Sillye Jenő szerzeményei közül, de talán ez szól legszebben arról az éhségről, ami Jézushoz vezeti követőit.

+1 NEKünk adtad magad

Én is írtam számos éneket, amely az Eucharisztiával való kapcsolatról szól. Kettőt kifejezetten a NEKre való készülés elősegítésének szándékával tettem közzé. A Csúcs és forrás ide kattintva hallgatható meg, a másik dalnak pedig saját honlapja is volt (szeptember 6-ig lesz elérhető). Ez a dal a maga módján be is töltötte küldetését, hiszen több templomban is elhangzott szentmiséken országszerte, néhányan videón is rögzítették, ahogyan éneklik (néhányan tévesen azt gondolták, ez a NEK himnusza, pedig nem).

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.