Ezért nem regisztráltam az Eucharisztikus Kongresszusra

NEK regisztráció
iec2020.hu

Úgy érzem, Jézus Krisztus valami egészen mást várna tőlünk.

Egy ideje van bennem egy nyomás, mely azt diktálná a lelkemnek, hogy ILLENE örülnie a Budapesten megrendezendő Eucharisztikus Kongresszusnak. Hiszen vallásgyakorló, római katolikus hívő vagyok, ráadásul magyar. A lelkem azonban szeret önálló életet élni, és megérezni azt, ami hamis, ami félmegoldás, ami kompromisszumokkal teli. Ilyennek érzi most ezt a világrendezvényt – ha nem is teljes egészében, de néhány, számára nagyon is fontos pont tekintetében bizonyosan. Nézzük meg ezeket!

Azt hiszem, minden a NEK-imával kezdődött. Közösségben imádkozva hosszúnak tűnt és bonyolultnak, sokáig nem bírtam megjegyezni a szövegét, de a legnagyobb gondom az volt vele – megint csak a lelkem szólt! -, hogy nem tudtam szívből imádkozni. Ha valaki megkérdezte volna tőlem akkor, hogy ilyen-e, mikor egy katolikus egy számára fontos dologért fohászkodik az ő Istenéhez, akkor azt válaszoltam volna, hogy nem, semmiképpen sem ilyen. És ezt az egészet azért is sajnálom, mert azt gondolom, ez az ima nem fogja túlélni a NEK-et. Pedig lett volna rá esélye, mert a konkrét eseményen túl hitünk legnagyobb, emberi ésszel felfoghatatlan, és az Isten akarata szerint “elrejtve” működő erejéről is szól, melyet miért is ne hívhatnék segítségül esténként az ágyam sarkán ülve, szembenézvén aznapi kudarcaimmal és másnapi félelmeimmel. Óriási szükség lett volna rá, ezért kár érte. Ehelyett lett belőle egy vasárnapi szentmisék végén kötelezően elmondatott valami, melyet pont ugyanolyan lelkesedéssel mondtunk hétről-hétre, mint amilyen “kitörő örömet” láthat rajtunk mindenki, aki csak arra jár, egy-egy hosszabb húsvéti körmeneten.

Aztán jött ez a himnusz-ügy. Kiírt, aztán elfeledett pályázat, végül a régi, a bevált, a biztosnak tűnő 1938-as leporolása. Nem lehet vele veszíteni – de azt hiszem, nyerni sem. A dallam és a szöveg kipróbált, a fülünkben van, csak már nem hozzánk szól. Itt, a 21. században, teli olyan kihívásokkal, melyek természetszerűleg ’38-ban még nem voltak.

Engem itt, ma, Magyarországon, a járvány és a migráció közepén, sújtva a nyugati civilizáció minden nyűgével-bajával, nem szólít meg. Nem ad iránymutatást, hogy mi legyen a reményem, hogy mibe kapaszkodhatok!

És ugyanezt hiányolom a tervezett előadásokat átnézvén. Nem látom, hogy a bennünket leginkább érintő és érdeklő témák köré lennének csoportosítva az előadók. Pont fordítva látom: az előadók köré csoportosulunk, mindegy, miről is legyen szó. Persze ez minden nagy rendezvénynél kísértésbe ejti a szervezőket. Mivel az Eucharisztikus Kongresszussal párhuzamosan, illetve annak mintegy előtalálkozójaként Teológiai Szimpózium is zajlik hazánkban, érthető, hogy az oda érkezett magas rangú elöljárókat utána színpadra kell tenni, de azt hiszem, a témák meghatározásánál, az előadások súlyozásánál és időtartamánál lehettünk volna életszerűbbek.

Mély meggyőződésem és a bibliai példabeszédek is ezt erősítik, hogy Jézus a lehető legszorosabb értelemben a világban járt, és soha nem szakadt el a körülötte lévő emberek konkrét élethelyzeteitől.

Egy bekezdés erejéig muszáj kitérnem Tóth Gabira. Sok fanyalgónak nem tetszik, hogy ő egyáltalán a Kongresszus közelében van. A gond szerintem inkább abban áll, hogy őbelőle hírnököt csináltak, idő előtt. Ő meg elfogadta. Innentől ő az egyik arca a rendezvénynek, képviseli a katolikusokat, ami azt feltételezi, hogy közösségben van velünk, osztozik a hitünkben, vallja Krisztust. De tudjuk ezt? Jelen pillanatban két Tóth Gabit ismerünk (ő is az, meg ő is), akik között mélységes mély szakadék tátong. Ezt ő maga oldhatná fel, mondjuk egy hitvallással, de mindezidáig ez nem történt meg. Így viszont vezetői hibának tudom csak értékelni az ő hírnökké való kiválasztását, mely az ő és a rendezvény hitelességét is kétségbe vonja.

Többek között ezek miatt nem regisztráltam a hivatalos programokra, de

a regisztráció nélkül látogatható, “kisebb” események számos kincset rejtegetnek.

Azt hiszem, az Eucharisztikus Kongresszus lényegi eseményei nem a nagyszínpadokon, hanem a kis sátorokban, az utcán és a plébániákon fognak zajlani. Végülis nem idegen ez Jézustól, nem igaz? Sok személyes ismerősöm is kint lesz, olyan közösségek képviselői, akik hihetetlen szolgálatot látnak el nap mint nap. Arra biztatok mindenkit, hogy keressék meg ezeket a közösségeket, lássanak bele a munkájukba és a lelkületükbe, mert kreativitást, gyógyírt, valódi megoldásokat, akár új hivatást is találhatnak náluk!

Azok pedig, akik nem félnek a vírusjárvány újabb hullámától (maszk erősen javasolt!), hallgassák meg élőben Ferenc pápát! Tegyük számára nyilvánvalóvá, hogy sokan vagyunk itt, Magyarországon, akik figyelnek a szavaira!

Hirdetés
Szerelmese vagyok a közéletnek és a közbeszédnek. Hiszem, hogy magas szinten ezeket művelni csak szabadon gondolkodva lehet: a valóság és az igazság talaján állva, megengedve magunknak a változás lehetőségét.