Ha odaadod valakinek az életed, és ő is a sajátját neked, létrejön valami, ami addig nem létezett.
Fura visszagondolni, mennyire naivan, idealisztikusan álltam a menyasszonyom mellett az oltár előtt. Bár ismeretlen volt a jövő, volt bennem valamiféle sikerélmény: megérkeztem.
Azóta 18 év telt el, és ma már tudom, hogy ez igaz is volt – csak nem a célba, hanem a starthoz érkeztem meg akkor. A házasélet fordulatos, társas játékában nem révbe értem, hanem éppen ellenkezőleg: akkor hajóztunk ki egy teljesen új, kalandos horizont felé.
A házasság hete remek alkalmat szolgáltat, hogy felmérjük, megvizsgáljuk, mit kaptunk eddig a párkapcsolatunktól. Mondhatnám azt is, egymástól, de ezúttal tudatosan magára a kapcsolatra igyekszem fókuszálni.
A matematika világában jól ismert indirekt bizonyítás módszere itt is bátran alkalmazható. Vajon ki lennék én, ha nem élnék 18 éve benne a házasságomban? Ugyanaz az ember lennék? Ugyanolyan lenne a jellemem, az öltözködésem, az ismeretségi köröm, a lakhelyem? Ugyanaz lenne a munkám? Mindegyik kérdésre egyértelmű a válaszom: nem. És ez nem véletlen.
A feleségemmel ugyanis nem csupán egymás mellett élünk, hanem valamit alkotunk, létrehozunk a párkapcsolatunk által. Formáljuk egymást, naponta (többször is) tükröt tartunk egymásnak, bátorítjuk, kritikával illetjük, növeljük, faragjuk a másikat. Ha ez a kapcsolat ráadásul egy szentségi házasság két hívő ember között, akkor ott van még Isten is, aki akkor is szeret bennünket, amikor mi épp mélyponton vagyunk. Ő olyan távlatokat nyit előttünk, amikről nem is álmodtunk volna. Ő úgy vezet kettőnket, hogy néha nem is értjük, de utólag rendre rácsodálkozunk: na, ez megint amolyan apró kis csoda volt, amire magunktól nem lettünk volna képesek.
Ha pedig a Gondviselés gyermekkel, gyermekekkel is megáldja a házasságot, igazi közösség jön létre, a maga csoportdinamikájával, kiszámíthatatlan fordulataival, sémáival, játszmáival. Ezek néha megszépítik, máskor kihívásokkal tarkítják a mindennapokat, de ettől élő, mozgalmas a családos élet, amit nehezemre esne nem szeretni.
Férjnek lenni: áldott, kegyelmi állapot,
tele tökéletlenséggel, bukdácsolással – de Gyökössy Endre óta tudjuk, hogy boldogok, akik nevetni tudnak saját esetlenségükön, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
Apának lenni: leírhatatlan megajándékozottság.
A gyermek, aki felnéz rád, aki számára te vagy a támpont, olyan oldaladat mutatja meg, amiről nem is hitted volna, hogy létezik.
A házasság szerencsére jelentősen eltér attól a szirupos, álomszerű ideától, ami a szemem előtt lebegett 18 évvel ezelőtt. Valószínűleg hamar beleuntam volna a színpompás giccsbe – helyette kaptam egy családot, ami felülmúlja az emberi számításokat.
Hála a házasságomért, hála a családomért!
Isten+a házastársam+én=3