Olvasóinké a szó! – Komment-tár #4

A “kommentszekció” működése közvetlenül igazolja, hogy van még mit tennünk a párbeszéd kultúrájának fejlesztése érdekében… De hogy munkánk nem hiábavaló, azt jelzi, hogy az elmúlt napok hozzászólásai között így is találtunk értékeset, érdekeset, elgondolkodtatót.

A Komment-tár-sorozat küldetése, hogy rendszeresen merítsünk az olvasói reakciók bőséges terméséből, újraolvassuk az esetleg szem elől tévesztett vagy elfeledett észrevételeket.

Nem a legjobb hozzászólásokat gyűjtjük egybe, és szerkesztjük cikké, nem is azokat, amelyekkel leginkább egyetértünk – a válogatás célja továbbra is a közös gondolkodás, a párbeszéd támogatása.

Hozzászólni ér, sőt nagyon örülünk minden építő megjegyzésnek!

Isten melyik gyülekezetbe jár?

“Amig mi egymást ítélgetjük és elhatárolódunk más keresztényektől, addig az ördög erőteljes erődítményeket épít, szellemi magaslatokat. Ha egységben felállnánk, és ellenállnánk akkor elfutna előlünk. ARRÓL ISMERJENEK MEG BENNÜNKET, HOGY SZERETJÜK EGYMÁST!”

“Egy egyház van. A felekezet szatellit.”

“Ezt a botrányt csak mi tudjuk megszüntetni és nem teologizálással, hanem azzal, hogy

elfogadjuk és szeretjük a másikat a különbözőségeiben is.

Több mint 20 éve tartozom egy kis közösségbe (reformátusok, katolikusok vegyesen), akikkel havonta egyszer összegyűlünk, beszélgetünk, imádkozunk, megvendégeljük egymást, szóval szeretjük egymást. Nem okoz gondot, ha a másik másképp lát valamit, mert azt keressük, Aki összeköt, és nem azt, aki szétválaszt.(…)”

“a hit összeköt, a vallás elválaszt embereket egymástól.”

“Egy gyülekezetről sem mondható az, hogy Jézus gyülekezete. Csak azt mondható, hogy mindegyik gyülekezetben ott van, azokban, akik Jézust abszolút elsőnek fogadják el életükben. Tehát azok életben van jelen, bármelyik gyülekezetbe tartoznak is, akik életében nem a gyülekezet a lényeg, hanem Ő, Jézus. A gyülekezet ESZKÖZ és nem CÉL. Aki Jézust befogadja, az szinte kikerülhetetlenül gyülekezethez fog tartozni, de aki gyülekezetektől teszi függővé a Vele, Jézussal kiépítendő kapcsolatát, az sem Jézust, sem a megfelelő gyülekezetet megtalálni nem fogja.”

“A magukat keresztényeknek tartók DÖNTŐ többsége mára már csak amolyan “maguk módján vallásos” embereknek tartják magukat. A Bibliát nem ismerik, vagy ha olvasnak is belőle, csak azokat a dolgokat fogadják el, amelyek a saját erkölcsi megítélésük alapján helyesnek tartanak, és a többit nagyívben elvetik. Ezt nem én mondom, hanem vallásszociológiával foglalkozó szakemberek. Amikor a népszavazás alkalmával ezeket a “keresztényeket” a felekezetükről kérdezik, akkor vagy reformátust, vagy katolikust jelölhetnek, holott csak annyit tudnak a “felekezetükről”, hogy az egyiknél énekelnek, a másiknál térdepelnek. Szögezzük le, hogy ezen “hívőknek” közük sincsen ahhoz a felekezethez, amely a nyilatkozatuk alapján kapja majd az állami csecsből a bőséges apanázst. 🙂 Ezek az emberek éppen olyan vallástalanok, mint én, de nekik velem ellentétben szükségük van egy képzelt barátra az életükhöz, akinek viszont köze nincsen a bibliai Istenhez, illetve Jézushoz. A felhívásunk lényege, hogy mindazok, akik svédasztalszerűen válogatnak a hitbéli tanok közül, nyugodtan vallják magukat felekezetnélküli vallástalannak, mint hazudjanak. Ne hazudjuk Mo.-ot “kereszténynek”, mert piszkosul nem az.”

“Magyarország csak egyféle értelemben keresztény ország: keresztény kultúrájú. Mint “Krisztust követő ország” – értelmetlenség volna, mert csak egyének követhetik hittel – Jézust. A vallásosság inkább a keresztény értékeket, életszemléletet és -hagyományokat jelent, nem pedig szeretetkapcsolatot Krisztussal, ezért inkább a keresztény kultúrát megélő embereket jelent.”

Az egyház megújulásáról

“Sokat gondolkoztam az utóbbi időben ezen, és lehet, hogy sokaknak radikálisnak/megbotránkoztatónak fog tűnni, de arra jutottam, hogy a legjobb lenne, ha minden pap pszichológus IS lenne egyben, vagy legalább egy mentálhigiénés szakember… A papok sokszor úgy gondolkodnak, mintha nem ezen a világon élnének (talán a középkorban vannak valahol), tisztelet a kivételnek… Nem tudnak a mai világgal, a mai világ problémáival mit kezdeni és ezáltal Jézus tanítását sem tudják a mai embernek átadni. Olyan érzésem van sok esetben, mintha azért választották volna ezt az utat, hogy elmeneküljenek a valóság elől. Pedig pont annak keresztény módon történő megélését kellene hirdetniük…
A papoknak az emberek lelkével kell foglalkozniuk, tehát – a teológia mellett – az emberi lélekhez is érteniük kellene… Sok helyen olvasni, hogy egyre kevesebben járnak templomba. Egyúttal viszont egyre nagyobb igény mutatkozik (ateisták, nem hívők részéről is!) a pszichológia iránt. Az emberek éheznek az iránt, hogy – lehetőleg segítséggel együtt – tudjanak foglalkozni a lelkükkel… Ez egy óriási lehetőség is az Egyház számára! Ezt kellene felismerni! Hiszen, ha sok “nem hívő” pszichológusként keresné fel őket, biztos akadna egy-egy, aki – ha a pap kellőképpen hiteles és a személy fogékony rá – akár meg is térhetne. De ha ez nem is történik meg, a lelki segítségnyújtással Isten dicsőségére szolgálna a pap lelkigondozói munkája, ebben egészen biztos vagyok.
Persze erre nem mindenki alkalmas, és ezt ki is kell szűrni a papneveldében (eddig is ki kellett volna, mert egyesek inkább ártanak sajnos…).
Hívők számára pedig különösen sokat tudna segíteni, ha a pap a pszichológiát és a teológiát egyszerre alkalmazná… szerintem ez lenne a lényeg.”

“Azt látom magunkon az egyház tagjaként, hogy miközben szembesülni kényszerülünk a helyzettel, az arra adott reakciónk inkább a frusztráltságot tükrözi, ahelyett, hogy arra az erőre koncentrálnánk, ami Isten. Most a népszámlálás kapcsán is hirtelen kampány kezdődött, hogy minél többen legyünk számszakilag. Az egyház vezetésén is (felekezettől függetlenül) azt látom, hogy megannyi fizikális téma kerül elő gyűléseken, zsinaton, pályázatok, adatok elemzése zajlik; mindeközben mintha észre sem akarnánk venni, hogy a népszámlálás adatai mennyire nem reprezentálják közösségeink valós létszámát, vagy hogy a milliárdokból felhúzott épületek vajon ténylegesen hány embert szolgálnak ki (hány hívő ember ül a műemlék templomban). Mindebben pedig a legsúlyosabb kérdés elő sem kerül, hogy mennyire reprezentálja Krisztust a róla nevezett közösség? Ha a legsúlyosabb hibáinkról csak felszínesen törődünk, akkor a tünetek sem fognak megszűnni. Elvégre tüdőgyulladást sem lehet mentolos cukorkával gyógyítani.”

Hirdessük-e az evangéliumot “keresztény” szupersztárokkal?

“(…) ezen én is sokat gondolkozom, amit a cikk pedzeget: mennyire hiteles celebekkel hirdetni egyházunkat. Hallelujázunk Hamiltonnak, hogy keresztet vet, miközben nyíltan viseli a szivárványos sisakot, “elájulunk”, ha valaki Istennek ad hálát nyilvánosan, miközben egyébként nem él mintaéletet… de persze a kereszténység nem jelent tökéletességet, és jó, ha ezt is mutatjuk az emberek felé, hogy nem a tökéletesek egyháza vagyunk. De valahogy az egész mégis groteszk, s már lassan én sem találom benne a helyem, mert

mintha az a “közös cél”, a szívünk iránya nem egyezne.

Hangoztatjuk, hogy Jézus, de vajon hányan ismerik őt? Hányan akarják valóban megismerni őt? Vagy csak addig megyünk el, hogy az irgalmas szamaritánus története milyen szép, és a házasságtörő asszonyt is megvédte a megkövezéstől? Azt a Jézust már kevésbé szoktuk szeretni (max a másik szemére vetni), aki arra biztat, hogy szeressük ellenségeinket, adjuk el vagyonunkat, hagyjuk el apánkat, anyánkat, s házastársunkkal egy test legyünk, ne váljunk el…”

“Ha ez a hölgy keresztény és szupersztár, akkor én egy muszlim csillagharcos vagyok”

“Hirdessünk, hiteles keresztény szupersztárokkal. Csak végre találna valaki egyet.”

“(…) kifejezetten zavar a kommenteket olvasva, hogy a hozzászólások között nem találtam olyat, ami nem mocskol, hanem imádságra buzdít… Pedig itt mindenkinek fontos Jézus és a felebarát, olyannyira, hogy el is döntik, hogy kinek lehet fontos és mennyire. Hol vannak az olyan kommentek, amelyek miután bevallják, hogy Tóth Gabinak esetleg csupán az előéletét ismerik, imádkoznak érte, hogy Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benne?! Mert ilyet nem olvastam… Kérdésem: vajon ezek az emberek hogyan ítélték volna meg Jézus korában pl. Mária Magdolnát vagy Mátét, esetleg Sault?”

“Sokan szóltatok hozzá, ebből is látszik, hogy fontos a téma. Ugyan nem katolikus rendezvényen, de találkoztam olyan meghívott előadóval, aki nem igazán illett oda. Azért, mert mond 1-2 szót, hogy ő ilyen meg olyan vallásos, nem lesz hitvalló keresztény. Jól mutat a plakáton, a fesztiválra bevonzza az embereket, de az egyházba nem, pedig az lenne a cél.”

“Szerintem vannak eltérő képességek, kegyelmi ajándékok de attól, hogy nem alkalmas mindenki minden feladatra, attól még lehet hasznos, fontos amit csinál.
Az ismert emberek, akár sztárok szerepe inkább azok megszólításában, érdeklődésének felkeltésében van, akik maguktól nem jönnének el keresztény közegbe, rendezvényekre. Az evangelizációt, az egyházhoz, közösségekhez való csatlakozás segítését nem feltétlenül tőlük kell várni, hanem azoktól, akik az érdeklődők megfelelő megszólítására kaptak képességeket, rendelkeznek ehhez tudással, gyakorlattal. Az is lehet szuper csapatmunka a közös célért, ha mindenki azt csinálja, amiben a legjobb 🙂”

“Nem a tapasztalható élménypiac működési módja, értékrendje, elvárásai szerint, annak eszközrendszerével kell létezniük Jézus nyomában járóknak. Nekem sem.

Nem trendinek, vonzónak, népszerűnek, közismertnek kell lennem, hanem hitelesen önazonosnak, és Istenarcúnak.”

“Rossz a perspektíva. Nem Tóth Gabi, nem Ákos az érdekes egy keresztény számára, hanem csakis Jézus van a középpontban egy ilyen kérdésben is. Ha csak egyvalaki találkozhat, kerülhet kapcsolatba Jézussal azáltal, hogy sztárok felkeltik kíváncsiságát már beljebb vagyunk.
Ez nem azt jelenti, hogy minden (!) rendezvényre sztárokat kell hívni, sőt az valóban visszatetsző lenne sokak számára.
De ez is egy(!) lehetséges út.”

“Nem kellenek a “keresztény szupersztárok”.

Emberarcú, politikamentes egyházra lenne szükség.”

“Az evangéliumot az tudja hitelesen hirdetni, akiben benne él az evangélium.
Nem csak tanulta, nem csak megérintette, nem csak egy hirtelen fellángolás benne, hanem először is megtért és újjászületett.
Ehhez pedig nem szükséges katolikus papnak lenni, ahogy celebnek sem.
Ettől még lehet valaki hiteles keresztény katolikus papként vagy celebként, ha megtért és újjászületett.
A probléma ott kezdődik, ha a magukat hiteles keresztényeknek tartók azt sem tudják “mi fán terem” a megtérés és az újjászületés…
A probléma ott ér véget, amikor nemcsak tudják, hanem átélik a bűnös emberek a megtérést és az újjászületést, imádkozó, Bibliát olvasó, bűneiket elhagyó keresztényekké válnak.
Bízom benne, hogy vannak körülötte olyan emberek, akik támogatásával átjut ezen az időszakon.
Jelenség, Tehetség, különleges hang, különleges érzelemvilág…Édesanya, Művész, Ember, aki változik, fejlődik.
Miért is baj ez?😉😊
Ha valóban érték a szeretet és az elfogadás, akkor az akadálysorakoztatás helyett inkább támogassák az útját😊🌸.
Én drukkolok Neki😊!”

Ne divatos legyen a kereszténység, hanem aktuális!

“Sajnos ebben a cikkben is elhangzik az a téves közhely, hogy “Európa szakítani akar keresztény gyökereivel”, meg hogy “ateista ideológiák” dominálnak Európában. Ezek a magyar hívők körében nagyon elterjedt, de teljesen téves nézetek. Egyrészt az ateizmus (tehát a meggyőződéses hit abban, hogy Isten márpedig tuti nem létezik) és a hozzá kapcsolódó agresszív egyházellenesség, amit mi a volt szocialista országokban jól ismerünk, nyugaton teljesen marginális jelenség. Nyugaton a nem-hívők döntő többsége agnosztikusnak vallja magát, tiszteli a hívőket és a hitüket, csak éppen ő maga nem kifejezetten hívő. Szélsőségesnek számít az, aki kifejezetten ateistaként definiálja magát. Másrészt a nyugaton valóban bekövetkezett szekularizációt teljesen félrevezető úgy értelmezni, hogy “szakítani akarnak a keresztény gyökerekkel”. Inkább arról van szó, hogy társadalmi változások történtek, és a hagyományos népegyházi modell, melyben az egyházak kvázi automatikusan, minden erőfeszítés nélkül futószalagon kapták a hívek újabb és újabb generációit (“katolikus vagyok, mert a szüleim, nagyszüleim, dédszüleim is azok voltak; templomba járok, mert megszólnának a szomszédok, ha nem járnék”), nos ez a modell összeomlott, és az egyházaknak nem sikerült még igazán feltalálni magukat az új helyzetben. Ez egy súlyos válság, és persze ilyenkor könnyebb a gonosz háttérerőket (ateista ideológiák stb.) hibáztatni, mint az új helyzetre reagálni.”

“A béke oldalán állni ma azt jelenti, hogy Ukrajna mellett állunk”

“Nem!! Az igazságot megismerve, az igazság mellé kell állni!!”

“Béke oldalán állni azt jelenti: nem küldünk fegyvert, elkezdjük szorgalmazni a béketárgyalásokat! Nem várjuk meg, míg Európa is tönkremegy.”

“A radikális bizonytalanság kora. Leírni és kimondani egyaránt fájdalmas.”

“De jó lenne ha a “keresztény Magyarország” hívei olykor-olykor ilyesmiket is olvasnának!”