Vállalkozóvá válásról, a korral együtt járó látásváltozásról és társadalmi felelősségvállalásról is beszélgettünk a 10 éves évfordulót ünneplő Optistyle tulajdonosával.
– Ünnepelsz. Az első jubileum mindenki életében fontos. Mit emelnél ki az elmúlt 10 évből?
– Azt tudom mondani, hogy ebben a 10 évben fejlődtem annyit, mint előtte soha.
– Emberileg vagy szakmailag érted?
– Meg kellett tanulnom vállalkozóvá lenni. Előtte vezető voltam egy optikai szalonban, de teljesen más alkalmazottként, egyfajta biztonságban végezni a napi munkát, mint felelőssé válni a bevétel előteremtéséért, az alkalmazottaidért a saját vállalkozásodban.
– Üzletasszonnyá kellett válnod.
– Igen, de nagyon megküzdöttem érte. Azt gondoltam, az, hogy értem és tudom a szakmámat, elég lesz a vállalkozáshoz is. Visszatekintve, nagyon naiv voltam.
Amilyen hibába bele lehetett esni, én azt mind elkövettem.
Rögtön az elején, mikor egy több generációs optikus családtól megvettem egy működő optikát, azt gondoltam, az ügyfélkör kiépítésével nem lesz gondom. Pácienslistát kaptam a kezembe. Felújítottam az üzletet, vásároltam vizsgáló berendezést, eszközöket, feltöltöttem az árukészletet, megterveztettem grafikussal az egységes arculatot, honlapot készíttettem, ahogy ezt egy megújuló üzlet esetében kell. Mikor kiküldtem a megnyitóra a meghívókat azzal, hogy tulajdonosváltás történt, de továbbra is várjuk Önöket szeretettel, szerinted mi történt?
– Nem jött el senki…
– Nagyon kevesen. Rá kellett jönnöm, hogy az optikus az ugyanolyan bizalmi ember, mint mondjuk egy fogorvos. Nyilván volt egy páciens-bázis, akik a korábbi munkahelyemen megismertek, közülük sokan ragaszkodtak hozzám. De így is igaz, hogy hirtelen PR szakemberré, marketingessé is kellett válnom, és fel kellett építenem egy stabil ügyfélkört.
– Hogy csináltad?
– Először csak örültem, hogy van ügyfél. Aztán egyre inkább kerestem azt a célcsoportot, akikkel a legjobban együtt tudok dolgozni. Közben én is presbyiop lettem, ami egy fordulópont a látás szempontjából.
40 éves kor felett a szem fokozatosan elveszíti természetes alkalmazkodóképességét, az apróbetűk összemosódnak, és az olvasnivalót egyre távolabb kell tartanunk a szemünktől, hogy élesen láthassunk.
Ez egy természetes folyamat, ami előbb-utóbb mindenkinél bekövetkezik Pontosan tudom, milyen, amikor a látás a kor előrehaladtával veszít élességéből. Azt vettem észre, hogy a korban hozzám közelebb állóknak jobban tudok segíteni.
– Megérte a specializálódás?
– Meg. Úgy tudom, nincs még egy olyan optika, mely kifejezetten csak ezzel a korosztállyal foglalkozna. Mivel személyesen vállalok felelősséget minden egyes elkészült lencséért, sikerült kialakítani azt a bizalmi viszonyt, amiről az elején beszéltünk. Évek óta visszajáró pácienseim vannak.
– Egy korábbi interjúnk alkalmával beszélgettünk arról, hogy Szatmárnémetiben születtél, aztán dolgoztál Vajdahunyadon és Déván. Arról viszont még nem esett szó, hogy Budapestről is rendszeresen visszajársz és támogatod az erdélyi gyerekeket. Mi ez a részedről: társadalmi felelősségvállalás, jótékonyság vagy kötelesség?
– 10 évvel ezelőtt megfogadtam, ha a Jóisten engem megsegít, és meg tudom nyitni a saját optikámat, akkor visszamegyek Dévára és viszek szemüveget a gyerekeknek.
– Most Böjte Csaba alapítványáról beszélünk, ugye?
– Igen. Sokáig dolgoztam a városban optikusként. A forradalom előtti időkben megtapasztaltam, milyen az, mikor egy szülő nem tudja megvenni a gyerekének a szemüvegét. Meg vagyok győződve arról, hogy a ruha és az élelem mellett a szemüveg is létfontosságú lehet egy gyermek részére.
– Emlékszem, hogy egy általános iskolai osztálytársam hónapokig titkolta, hogy nem tudja elolvasni, ami a táblára van írva.
– Ezt az okozza, hogy a gyerekben kialakul egy kisebbségi érzés amiatt, hogy ő nem lát jól, a többiek viszont igen. Ezt lehet ilyenkor ügyesen átfordítani benne például egy jó kerettel, ami tetszik neki, amiben jól érzi magát.
Egy jól megválasztott szemüveg felnőttnél és gyereknél is meg tudja változtatni az ember életét.
– A Dévai Szent Ferenc Alapítvány évente több mint 2 ezer gyermekről gondoskodik, ebből csak Déván vannak több mint 100-an. Jó dolog jónak lenni, de azért a vizsgálatoknak és az elkészült szemüvegeknek költségei is vannak.
– Ez pontosan így van. Mivel nekem nincs jogosultságom 10 év alatti gyermekeket vizsgálni, az egész úgy indult, hogy meghívtam magam mellé egy gyermekszemész doktornőt, akivel akkoriban együtt dolgoztunk. A vizsgálóberendezést és a lencséket egy Romániában is képviselettel rendelkező francia cég biztosította. A nagykereskedők adták a kereteket, a vizsgálatokat és a becsiszolást álltam én. Az első alkalommal több mint 100 darab szemüveget gyárttattunk le, és vittük vissza a gyerekeknek Dévára.
– Kárpátalján is jártál két alkalommal, egy beregszászi nagycsaládos egyesületnél. Az a kapcsolat honnan jött?
– Egy páciensem révén találkoztam egy hölggyel, akinek ugyanolyan fontos volt Beregszász, mint nekem Déva. Majdnem egy évig beszélgettünk róla, de egyszer csak eljött a pillanat, hogy menni kell, így elővettük a naptárt és elkezdtük megszervezni az utat. Két napig vizsgáltunk folyamatosan, majd ugyanúgy, ahogy Erdélybe is, vittük a kész szemüvegeket. Nekem személy szerint is óriási élmény volt, mert noha nincs messze Szatmárnémetitől, soha nem jártam azelőtt Kárpátalján. Nagyon hálásak voltak a munkánkért, azt sem tudták, hogyan kedveskedjenek nekünk.
– Visszatérve a vállalkozásodra, ha a jövőre vonatkozóan kérnél valamit a Jóistentől, mi lenne az?
– Azt kérném, hogy csinálhassam még ezt hosszú-hosszú ideig.
